Voice over IP
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az Internet Protokoll feletti beszédátvitel – elterjedt nevén VoIP, Voice over IP vagy IP-telefónia – a távközlés egy olyan formája, ahol a beszélgetés nem a hagyományos telefonhálózaton, hanem az Interneten vagy más, szintén IP-alapú hálózaton folyik. Ez tehát azt is jelenti, hogy privát VoIP kiépítése minden további nélkül lehetséges egy helyi hálózaton.
Sok különböző protokoll létezik ennek megvalósítására, ezeket összességükben szokás VoIP-protokolloknak hívni. Az egyik legrégebbi, kísérleti kezdeményezés az ARPANET-re 1973-ban kitalált Network Voice Protocol.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Technikai részletek
[szerkesztés] Megvalósítási problémák
Mivel az IP sajnos nem tudja garantálni sem a csomagok megérkezésének sorrendjét, sem egyéb Quality of Service (QoS, szolgáltatásminőség) kritériumokat, a VoIP-nak meg kell küzdenie mind az adatcsomagok alapvető, mind pedig az újrarendezésből származó késleltetésével, valamint a csomagvesztéssel is. Az alapvető késleltetés függ a beszélgetőpartnerek hálózatbeli távolságától, ennek megfelelően a csomagok útvonalától, illetve a hálózat terheltségétől.
Egy másik, igen fontos és kényes probléma a különböző tűzfalakon és címfordító (NAT) eszközökön való átjutásé. Ezt a különböző protokollok más- és másféleképpen oldják meg, több-kevesebb sikerrel.
[szerkesztés] Elterjedtebb protokollok
A legtöbb szabványos megoldás a H.323-at vagy az SIP-t használja, de létezik jó néhány más szabvány is:
- Session Initiation Protocol (SIP)
- az IETF által kidolgozott, a H.323-nál újabb és egyszerűbb protokoll
- H.323
- az ITU-T által kidolgozott protokoll
- Megaco (avagy H.248) és MGCP
- mindketten media gateway vezérlő protokollok
- Skinny Client Control Protocol
- a Cisco saját, zárt protokollja
- MiNET
- a Mitel saját, zárt protokollja
- CorNet-IP
- a Siemens saját, zárt protokollja
- Inter-Asterisk eXchange
- az asterisk nyílt forráskódú alközpont protokollja
- Skype
- a Skype szoftver által használt zárt szabványú, peer-to-peer protokoll
[szerkesztés] Előnyök
[szerkesztés] Költség
Általánosságban elmondható, hogy az IP-alapú beszélgetés kevesebbe kerül a hagyományos távbeszélőn folytatottól.
Nincs szükség ugyanis egy különálló hálózat kiépítésére és karbantartására, ami a szolgáltatónak, s így a felhasználónak is jelentős költségmegtakarítással jár. A felhasználók, ha rendelkeznek szélessávú interneteléréssel, az általuk ki nem használt sávszélességet fektetik be a telefonozásba, gyakorlatilag extra költség nélkül.
A szolgáltató hálózatán belüli hívások jellemzően ingyenesek, hiszen ezek csak az Internetet veszik igénybe.
[szerkesztés] Hordozhatóság
A végberendezéssel (legyen az egy szoftver vagy egy konkrét IP-telefon) a világon akárhol bejelentkezhetünk a szolgáltatóhoz, természetesen csak akkor, ha van megfelelő internetelérés illetve a szolgáltató ezt lehetővé teszi.
Ily módon persze az is megoldható, hogy ugyanannál a szolgáltatónál legyen regisztrálva két, a világ teljesen különböző pontján élő felhasználó, és így ingyen beszélgessenek.
[szerkesztés] Hátrányok
A cikk írásakor még vannak a technológiának gyermekbetegségei, a hagyományos telefon lecserélésére nem teljeskörűen alkalmas.
[szerkesztés] Internetelérés, sávszélesség-igény, megbízhatóság
A VoIP-hez általában szélessávú internetkapcsolat szükséges. Ezek jellemzően aszimmetrikusak, a letöltési sebesség jóval nagyobb, mint a feltöltési, márpedig a beszélgetés kétirányú, ezért felfele is meg kell lennie egy adott sebességnek. Az egyik alapvető kodek, a g.711, irányonként körülbelül 80 kbit/s sebességgel sugároz. Léteznek ennél jóval kisebb sávszélesség-igényű kodekek, például a g.729A vagy az iLBC, de nem mindegyiket támogatja minden kliens ill. telefon.
Fontos, hogy a kapcsolatnak jó legyen a minősége – erősen adatvesztéses (pl. mikrohullámú vagy rossz minőségű WLAN) vagy nagy késleltetésű kapcsolattal a beszélgetés minősége is nagyon leromlik.
Sajnos az is előfordulhat, hogy az internetkapcsolat szünetel, áramszünet van, a VoIP-szolgáltató fejleszt a rendszerén stb. és ezért nem használható a szolgáltatás. Ilyen szolgáltatáskiesés a hagyományos telefonhálózaton csak nagyon ritkán fordul elő: a készülékek a működésükhöz az áramot a telefonhálózatról veszik, a telefonközpontok pedig jellemzően rendelkeznek saját generátorral.
[szerkesztés] Segélyhívások
A VoIP jellegéből adódóan nagyon nehéz kitalálni, hol is tartózkodik a hívó, pontosan pedig nem is lehet. Ennek megfelelően nem lehetséges segélyszolgáltatást nyújtani abban az esetben, ha a hívó nem képes megadni pontos helyzetét.
A VoIP-szolgáltatók dolgoznak ennek megoldásán, de addig is jó ötlet ha az ember ismeri és lehetőség szerint gyorshívó-gombra teszi a segélyszolgáltatások (rendőrség, mentők, tűzoltóság) helyi telefonszámait és veszély esetén azokat használja a megszokott központi számok helyett.
[szerkesztés] Telefonszámok
A hagyományos (vezetékes és mobil) telefonrendszerek az ITU-T E.164 számú nemzetközi szabványa alapján kapják meg a telefonszámokat, viszont a VoIP világában nincs ilyen mindent átfogó szabvány, ezért gondot okoz a
- VoIP telefonszámok hagyományos hálózatról való elérése, vagyis a telefonszám E.164-be integrálása, valamint
- a különböző VoIP szolgáltatók közötti hívások megvalósítása (egyszerű telefonbillentyűzetről legalábbis)
Mindkettőre léteznek félmegoldások – vannak országok és szolgáltatók, ahol megoldott, hogy a VoIP-szolgáltató lefoglaljon magának egy E.164-es „körzetet” és abban a saját számait elérhetővé tegye, és vannak szolgáltatók, melyek megállapodnak, hogy felhasználóik egymást elérhessék valamilyen előhívó és szolgáltatókód tárcsázásával. Ez utóbbira kifejezetten jó példa az FWD, ahol az előhívó a **, a szolgáltatókódok pedig háromjegyűek, általában a szolgáltatók nevéből származtatva.
Based on work by