Árja fajelmélet

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az árja fajelmélet a 18. században kialakult fajelméleti teória. A német romantikus nacionalizmus főbb képviselői fejlesztették ki, gyakorlati alkalmazására a nemzeti szocialista III. Birodalom fennállása alatt került sor.

[szerkesztés] Kialakulása

A földrajzi felfedezések elterjedésével megingott a keresztény teremtéstörténet hitelessége, több európai gondolkodó felvetette azt az elképzelést, hogy az emberiség története előbbre nyúlik vissza Ádám és Éva teremtésénél, illetve kétségbe vonták, hogy az emberi civilizáció alapnyelve a héber nyelv volt.

A 18. század végén Sir William Jones másodbíróként szolgálta a brit koronát Indiában. Szabadidejében bejárta Ázsia nagy részét, és behatóan tanulmányozta a hindu mitológiát. Megtanulta a szanszkrit nyelvet, és kutatásai során kétségbe vonta a bibliai tanítások alapvető kitételeit. Hazatérése után megalapította az Ázsia Társaságot, ahol előadásokat tartott.

Kutatásai szerint a szanszkrit nyelv nagymértékben hasonlít a görög és latin nyelvekre, de szókincse kifinomultabb és gazdagabb azoknál. Állítása szerint a nagy földrajzi távolság ellenére, a nagyfokú hasonlóság abból ered, hogy e három nyelv egy közös ősi nyelvből fejlődött ki, mely nyelvet beszélő népcsoport már kihalt, és valaha India területén élt.

Wilhelm Schlegel német kutató Sir Jones tanításai alapján az 1800-as évek elején megpróbálta megcáfolni, vagy alátámasztani angol elődjei téziseit. Schlegel előbb jogászi, majd irodalmi tanulmányokat folytatott, és amatőr nyelvészként is kutakodott. 1808-ban kiadott, Az indiaiak nyelvéről és bölcsességéről című művében fejtette ki kutatásai eredményeit.

Véleménye szerint az első civilizáció India északi területein alakult ki, nyelve a szanszkrit volt. Ez a harcos faj meghódította az egész világot, és útjaik során megalakították az első történelmi civilizációkat. Ezek a civilizációk indogermán nyelvjáráson alapuló nyelveket beszéltek, és nordikus testi vonásaik voltak. Schlegel ezeket az ősöket az szanszkrit árja szóról nevezte el, mely nemest, vagy fenségest jelent.

A pángermán mozgalom ezt az elméletet használta fel az egységes Németország megteremtésének tudományos alapjaként. 1871-ben megalakult az egységes Németország, melyben elfogadott volt a német népi hagyományok tisztelete, és a régi germán mitológia alapvető ismerete.

Richard Wagner német zeneszerző erősen antiszemita kirohanásokat tartott a zsidóság ellen, és a romantikus germán mondakör tagjait dolgozta fel több drámai operájában (Lohengrin, A Rajna kincse, A valkűr, Siegfried, Az Istenek alkonya, Parsifal).

Ernst Haeckel német biológus, pszichológus, anatómia professzor a darwinista evolúciós elmélet alapjaira építette fel az árja fajelmélet alapjait.

Tanulmányaiban kifejtette, hogy a különböző fajok nem egyenrangúak, a rasszok génállományukban hordozzák őseik tanításait, az alsóbbrendű fajok pedig megpróbálnak keveredni az árják leszármazottaival, fertőzve ezzel a nemes vérvonalat. Politikai síkon harcolt a vegyes házasságok ellen, és meghirdette a szegregáció programját.

[szerkesztés] Főbb kutatók, alkalmazók

• Helena Petrovna Blavatsky, a Teozófiai Társaság alapítója, okkultista
• Rudolf Steiner
• Edward Bulwer Lytton, az Eljövendő faj című okkultista alapmű írója
• Reinhard Heydrich, SS-Obergruppenführer
• Karl Ernst Haushofer, közgazdaságtan professzor, az árja fajelmélet kutatója
• Rudolf Hess, Haushofer tanítványa
• Karl Maria Wiligut, Weisthor néven Heinrich Himmler fajelméleti főtanácsadója
• Bruno Beger, fajelméleti kutató
• Hans Günther, árja szellemiségű író, a nemzetiszocialista irodalom több alapművének írója
• Julius Friedrich Lehmann, szélsőjobboldali kiadó
• Heinrich Harrer, író, Tibet-kutató, expedíciós vezető
• Adolf Eichmann, orvos, fajelmélet kutató, a deportálások fő szervezője
• Heinrich Himmler
• Adolf Hitler