Északkeleti átjáró
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az északkeleti átjáró (oroszul Северный морской путь, azaz „Északi tengeri út”) tengeri útvonal az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánra Oroszország szibériai partvidéke mentén. Az útvonal jó része sarkvidéki vizeken vezet és bizonyos részei évente csak mintegy két hónapig mentesek a jégpáncéltól.
Az északi tengeri útvonal után sok évszázadon keresztül kutattak, főleg gazdasági okokból. Kezdetben a vikingek, akik új útvonalakat kerestek a prém és az elefántcsont kereskedése számára és új letelepedési területeket, a felfedezések korában pedig Európa többi hajós népe érdeklődését is felkeltette a feltételezett útvonal létezése.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A Mangazeja-út
Oroszországban az északi tengeri útvonal gondolatát először Geraszimov diplomata vetette fel komolyan, 1525-ben. Pedig a Fehér-tenger partvidékének gyarmatosai és kereskedői, a pomorok, már a 11. századtól kezdve elkezdték az útvonal egyes részeinek felderítését.
A 17. századra már folytonos tengeri utat létesítettek Arhangelszk és a Jenyiszej torkolata melletti Mangazeja kereskedelmi lerakattal. A Mangazeja-út az északi tengeri útvonal korai elődje volt.
[szerkesztés] Barents
Az átjárót más észak- és nyugat-európai országok - Anglia, Hollandia, Dánia, Norvégia - hajósai is kutatták, akik Kína és India felé kerestek új, reményeik szerint a délinél rövidebb tengeri utat. Bár ezek a korai expedíciók nem találták meg az átjárót, számos felfedezéshez vezettek. A leghíresebbek a holland Willem Barents utazásai a 16. század végén, aki többek közt felfedezte a Spitzbergákat, majd utolsó útján életét vesztette.
[szerkesztés] A kozákok és Gyezsnyev
Attól való félelmében, hogy az angolok, vagy a hollandok megvetik a lábukat Szibériában, Oroszország 1619-ben lezárta a Mangazeja-utat. A pomorok aktivitása Észak-Ázsiában lehanyatlott és a 17. században a régió felfedezői már a szibériai kozákok, akik a kocs nevű speciális sarkvidéki hajóikkal egyik folyótorkolatól a másikig hajóztak. Fedot Alekszejev és Szemjon Gyezsnyev 1648-ban a Kolima folyó torkolatától kelet felé hajózva kijutott a Csendes-óceánra, a Csukotka-félszigethez, és ezzel bebizonyították azt is, hogy Ázsia és Észak-Amerika közt nincs szárazföldi kapcsolat.
[szerkesztés] Bering
Nyolcvan évvel később egy másik orosz felfedező, a dán születésű Vitus Bering a Kamcsatka-félszigetről indult észak felé Szviatoj Gavril nevű hajóján és felfedezte a ma a nevét viselő tengerszorost (Bering-szoros). Ő adott nevet a Diomede-szigeteknek is, amelyeket az ellenkező irányból érkezve már Gyezsnyev is elért és leírt.
Bering útjai 1725 és 1730 között része voltak egy nagyobb tervnek, amely I. Péter orosz cártól eredt, és amelyet "Kamcsatka Expedíció" néven emlegettek. Az ugyancsak Bering vezette "Második Kamcsatka Expedícióra" 1735 és 1742 közt került sor. Két hajó, a Szent Péter és a Szent Pál vettek benne részt, az utóbbi parancsnoka Alekszej Csirikov kapitány volt, Bering helyettese az első expedícióban. A hajókat egy vihar szétválasztotta egymástól. Csirikov elsőként térképezte fel Észak-Amerika észak-nyugati partvidékét. Bering a visszaúton felfedezte az Aleut-szigeteket, de megbetegedett és a Szent Péternek horgonyt kellett vetnie egy szigetnél Kamcsatka közelében. Itt Bering meghalt.
Based on work by