Balthasar Simunich

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Balthazar Simunich (Novigrad, 1785. április 25. – Weinhaus, 1861. július 9.) császári és királyi altábornagy, az 1848–49-es szabadságharcban a császári hadsereg egyik katonai vezetője.

Horvátországban, egy a varasd-szentgyörgyi határőrezred területéhez tartozó községben született. 1800-ban hadapródként lépett be a császári hadseregbe. 1805-ben lett hadnagy a 48. gyalogezredben. Az 1809. évi lengyelországi hadjáratban vitézségéért soron kívül főhadnaggyá léptették elő. 1813. augusztus 26-án a drezdai csatában megsebesült, ekkor alszázados, majd rövidesen százados lett. 1814-től a varasd-szentgyörgyi határőrezredben szolgált. 1820-ban nemesi címet kapott. 1840-ben nevezték ki tábornoknak, a szabadságharc kezdetén altábornagyként egy galíciai hadosztály parancsnoka volt.

1848 októberében egy ötezer fős különítmény élén betört a Felvidékre, október 28-án a kosztolnai ütközetben vereséget mért Ordódy Kálmán nemzetőr őrnagy egységére, majd Nagyszombatig nyomult előre. A schwechati csata (október 30.) után ellene küldött Guyon Richárd túlerőben lévő csapatai elől azonban vissza kellett vonulnia Morvaországba. Windisch-Grätz támadásakor a fősereg bal oldali szárnyának parancsnoka volt és december 14-én ő kezdte a támadást a Nádasi-szorosnál, mintegy négyezerötszáz főt és tizenkét löveget számláló hadosztály élén. Görgei Artúr a Guyon vezette tartalék dandárt küldte a visszavonuló Ordódy segítségére, azonban december 16-án a nagyszombati ütközetben Guyon dandára vereséget szenvedett Simunich hadosztályától. A nagyszombati győzelem után Simunich nem csatlakozott Windisch-Grätz főerejéhez, hanem december 20-án Lipótvárig nyomult előre és megkezdte az erősség ostromát. Az Ordódy Kálmán parancsnoksága alatt álló várőrség 1849. február 2-án feltétel nélkül feladta a várat. A vár leromlott és elhanyagolt állapotához képest hosszú ideig kitartott, köszönhetően az 1848 októberében kinevezett erődítési igazgató, Mednyánszky László munkájának. Lipótvár bevétele után Simunich ostromágyúkkal felszerelt hadosztályát a komáromi erőd ostromára irányították, az ostromló császáriak azonban az április 2-ai komáromi csatában vereséget szenvedtek a magyar felmentő seregektől. A vesztett csata után az altábornagyot rövidesen felmentették beosztásából és Bécsbe rendelték. A további hadműveletekben nem vett részt.

Az 1848. december 16-ai nagyszombati győzelméért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. A szabadságharc bukása útán a komáromi vár parancsnokának nevezték ki. 1850-ben bárói rangra emelték. 1853-ban vonult nyugállományba. A Bécs melletti Weinhausban halt meg.

[szerkesztés] Felhasznált források

• Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
• Bona Gábor: Haynau első áldozata (História 1983/4)
• Révai Nagy Lexikona