Galícia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
- Ez a cikk a közép-európai Galícia tartományról szól. Ha a spanyolországi Galícia tartományt keresed, kattints a linkre.
Galícia (Közép-Európa) történelmi régió, jelenleg Lengyelország és Ukrajna között oszlik meg. Keleti felének történelmi neve: Vörösoroszország. Galícia és Lodoméria királyság vagy csak egyszerűen Galícia volt Ausztria legnagyobb, legnépesebb és legészakibb tartománya 1772 és 1918 között, Lemberg (Lwów, Lviv, Lvov, magyarul: Ilyvó) fővárossal. Galíciát a lengyel-litván nemzetközösség területeiből alkották Lengyelország felosztása alkalmával és ez az állapot egészen az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáig, az I. világháború végéig tartott.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A név eredete és változatai
A Galícia és Lodoméria (latinul Galicia et Lodoméria) nevet először a 13. században II. András használta oklevelében. Ez Halics és Vologyimir, azaz a mai ukrajnai Halics (Галич) és Vologyimir-Volinszkij (Володимир-Волинський) városok nevéből származó latinosított alak. Ez volt a két legfontosabb város a környező ukrán vagy rutén területen, amely abban az időben magyar fennhatóság alatt állt. A két város, Halics és Vologyimir korábban két külön állam (Halics és Volin) központja volt, amelyek még a magyar uralom előtt közös fejedelemségben egyesültek, amelynek Halics lett a fővárosa. Ezt a fejedelemséget magyarul Halics vagy Gácsország néven ismerték.
A Halics név (lengyelül Halicz, Галич oroszul és ukránul, Galic latinul) eredete bizonytalan. Egyes történészek azt hiszik, hogy kapcsolatos a környéken letelepedett kelta eredetű népekkel, és egy a sok hasonló névből szerte Európában, mint Galaţi Romániában, Gaul (Franciaország) és Galicia Spanyolországban. Mások azt tartják, hogy a név szláv eredetű a halica \ galica szóból származik, ami kopasz (erdőmentes) dombot, hegyet jelent, vagy a halka, galka szóból, ami hollót jelent. A holló a város címerét tartotta, majd bele is került a címerbe. Valószínű azonban, hogy ez a magyarázat csupán népi etimológia.
Bár a magyarokat 1221-ben elűzték a területről, a magyar királyok továbbra is használták Galícia és Lodomériát hivatalos címeik felsorolásánál. A 16. században ezeket a címeket a koronával együtt örökölték a Habsburgok. 1772-ben Mária Terézia arra használta ezt a címet, hogy igazolja részvételét Lengyelország első felosztásában. Ténylegesen az a terület, melyet Ausztria megszállt, nem felelt meg teljesen a korábbi Galícia és Lodomériának. Vologyimir-Volinszkij várost és körülötte fekvő Volhinia tartományt (az egykori Lodomériát) nem Ausztria, hanem Oroszország kebelezte be. Másrészt Kis-Lengyelország nagyobbik része, amely történelmileg és etnikailag is lengyel volt és nem rutén, az új Galícia és Lodoméria tartomány része lett. Sőt, annak ellenére, hogy a jogot a történelmi magyar koronából vezették le, Galícia és Lodomériát nem csatolták Magyarországhoz és az 1867-es kiegyezés után a monarchia osztrák részéhez tartozott.
Az új osztrák tartomány hivatalos neve:
- Galícia és Lodoméria királysága Auschwitz és Zator hercegséggel
Miután hozzá csatolták Krakkó szabad várost 1846-ban, ezt kiterjesztették:
A felsoroltak közül mindegyik formálisan különálló volt, mindegyiket felsorolták az osztrák császár címei között, mindegyik rendelkezett saját címerrel és zászlóval. Adminisztratív szempontból viszont egyetlen tartományt alkottak. Az oświęcimi és zatori hercegség apró történelmi fejedelemségek voltak Krakkótól nyugatra, határosak voltak a porosz Sziléziával. Lodoméria csak papíron létezett, nem volt területe és nem lehetett megtalálni semmilyen térképen.
[szerkesztés] Galícia és Lodoméria különböző nyelveken
- Latin: Galicia et Lodomeria
- Német: Galizien und Lodomerien
- Lengyel: Galicja i Lodomeria
- Szlovák: Halič a Vladimírsko vagy Galícia a Lodoméria
- Ukrán: Halicsina i Volodimirija (Галичина і Володимирія)
- Román: Galiţia şi Lodomeria
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] Lengyelország felosztása előtt
Az a terület, melyet később Galíciának hívtak, valószínűleg Nagy Morávia része volt. Először Nesztor krónikája említi meg a 981. év eseményeiben, amikor Nagy Vlagyimir, a Kijevi Rusz uralkodója meghódította Vörös Ruténia városait a Lengyelországgal a határokért folytatott hadjárat során.
A következő évszázadban a terület Lengyelországhoz került (1018-1031) majd vissza a Kijevi Ruszhoz. Mint ahogy Kijev jogutódjaként más területekkel is történt, Halics önálló hercegségként létezett tovább 1087-1200-ig, amikor Román Misztyiszlavics Volhiniával egyesítette Halics-Volhinia állam néven. Danilo Galickij, aki az első megkoronázott galíciai király volt, több hadjáratot vezetett a mongolok ellen, ennek dacára időszakonként adót kellett fizetnie az Arany Hordának. Danilo fia, Lev áthelyezte fővárosát Halicsból Lvivbe. Danilo dinasztiája igyekezett pápai sőt szélesebb európai támogatást kapni a mongolok ellen, de törekvése meghiúsult az egyesített Litván Nagyhercegség és Lengyelország növekvő erején. Az 1340-as években a Rurik-dinasztia kihalt, és a terület Nagy Kázmér lengyel király fennhatósága alá került. A volhiniai tesvérállam Kijevvel együtt azonban litván uralom alá került.
Ezután a lengyel fennhatóság alá került területet vajdaságokra osztották. Erős lengyel betelepedés kezdődött a rutén lakosság közé. Nagyszámú örmény és zsidó bevándorló is ide költözött ez időben. Sok várat építettek ekkor és új városokat is alapítottak: Stanisławówot, (jelenleg Ivano-Frankivsk) és Krystynopolt (most Cservonograd)
Galíciát kétszer foglalták el a törökök, az 1490-es és 1520-as években. Kozák pogromokat vészelt át és orosz valamint svéd inváziót („özönvíz”). A svédek a nagy északi háború alatt, a 18. század elején ismét visszatértek.
[szerkesztés] Lengyelország felosztásától a Bécsi Kongresszusig
1772-ben Galícia lett a Lengyelország első felosztása során Ausztria által bekebelezett legnagyobb terület. Ez a történelmi Lengyelországból kihasított - ma Ukrajnához tartozó - terület vált ismertté Galícia és Lodoméria királysága néven, hogy hangsúlyozzák a történelmi magyar jogot az országra. Mindazonáltal etnikailag teljesen lengyel területeket is hozzácsatoltak a tartományhoz, ami megváltoztatta Galícia földrajzi helyzetét. Az osztrák Galícia fővárosa Lviv (Lemberg) lett, ahol a lengyel arisztokrácia dominált, ezzel szemben a tartomány keleti területein a lakosság többsége ukrán vagy rutén volt, ahogy abban az időben nevezték. A lengyel főnemességen és kisnemességen kívül, mely csaknem az egész tartományt benépesítette és a ruténeken kívül, akik a tartomány keleti részét lakták, jelentős zsidó lakosság is volt, akik leginkább a keleti részeket népesítették be.
Az osztrák uralom első évtizedeiben Galíciát Bécsből irányították, és sok jelentős reformot vezettek be a jórészt németekből vagy elnémetesedett csehekből álló hivatalnoki kar segítségével.
Az arisztokrácia jogait biztosították, de ezek a jogok meglehetősen korlátozott jogok voltak. A korábbi jobbágyok már nem voltak puszta vagyontárgyak, hanem bizonyos jogokkal rendelkező személyek, korlátozott személyi szabadsággal rendelkeztek, mint például azzal a joggal, hogy a földesúr engedélye nélkül házasodhattak. Kötelezettségeik körülhatároltak és korlátozottak voltak, és megkerülhették a földesurat, közvetlenül fordulva az udvari bíróságokhoz jogorvoslatért. A keleti rítusú ortodox egyházat, amely eredetileg a ruténeket szolgálta, átnevezték görög katolikus egyházra, hogy a katolikus egyház fennhatóságát kiterjeszthessék rájuk: a katolikus egyház szemináriumokat rendezett be és időnként metropolitát nevezett ki.
Az osztrák reformok nem voltak népszerűek az arisztokrácia körében, de a lengyel és ukrán lakosság jóindulatát a császárság felé kivívták, és ez csaknem az osztrák uralom végéig tartott. Ugyanakkor azonban Ausztria Galícia sok javát elvonta, és a paraszti lakosság jelentős részét sorozta be hadseregébe.
[szerkesztés] 1815-től 1860-ig
1815-ben a Bécsi Kongresszus határozatainak megfelelően a Lublint és a környező területeket Ausztria átadta a lengyel kongresszusi királyságnak, melynek uralkodója a cár volt, a tarnopoli régió (beleértve Dél-Podólia történelmi régióját - viszont visszakerült Ausztriához Oroszországtól, amely 1809-től birtokolta.
Az 1820-as és 1830-as évek Bécs abszolutisztikus uralmának időszaka volt, a helyi galíciai hivatalnoki állomány még mindig németekkel és elnémetesedett csehekkel volt feltöltve, bár megkezdődött a gyerekek ellengyelesedése. Az Oroszországhoz tartozó lengyel területek novemberi felkelésének leverése után, melyben néhány ezer galíciai önkéntes is részt vett, sok lengyel menekült érkezett Galíciába. Az 1830-as évek második felében több titkos lengyel szervezet alakult, tevékenységük az 1846-os sikertelen galíciai felkelésben csúcsosodott ki. Ezt az osztrákok könnyűszerrel levertek a galíciai parasztság segítségével, amely lojális maradt a császárhoz. A felkelés csak a nyugati, lengyel lakosságú részeket érintette, és a konfliktus a hazafias nemesek, felkelők és a velük nem szimpatizáló lengyel parasztok között állt fenn. 1846-ban a sikertelen felkelés egyik eredményeképp Krakkó, a korábbi lengyel főváros, amely ezideig szabad város volt és köztársaság, Galícia részévé vált, és ezután Lembergből irányították.
Az 1830-as években Galícia keleti részein nemzeti ébredés kezdődött a rutének között is. A nacionalista aktivisták, akik eredetileg görög katolikus papnövendékek voltak, érzékenyen reagáltak az európai romantikus mozgalmakra és a rokon szlávok megmozdulásaira mindenütt, de különösen az orosz uralom alatt álló kelet Ukrajnában. Figyelmük a közös népük és nyelvük felé fordult. 1837-ben a Markijan Saskevics által vezetett úgynevezett rutén triád a Dnyeszteri Nimfában népdalgyűjteményt és más rutén nyelvű anyagot publikált. Ettől a demokratizmustól megriadva az osztrák hatóságok és a katolikus metropolita betiltotta a könyvet.
1848-ban kitört a forradalom Bécsben és az osztrák birodalom más részein. Lembergben megalakult a Lengyel Nemzeti Tanács és később az Ukrán vagy Rutén Legfelső Tanács. Mielőtt Bécs bármit tehetett volna, Franz Stadion, a helytartó eltörölte a jobbágyság utolsó maradványait abból a célból, hogy kihúzza a forradalmárok lába alól a talajt. A lengyel követelések ellentétesek voltak a rutén követelésekkel, melyek a nemzetiség egyenlőséget és a tartomány keleti, rutén és nyugati lengyel részre osztását tartalmazták. Lemberget bombázták a császári csapatok, és a forradalmat leverték.
Ezután ismét egy évtizednyi abszolutizmus következett, de a lengyelek kiengesztelésére helytartónak Agenor Głuchowski grófot, a galíciai, ú.n. podóliai arisztokrácia konzervatív tagját nevezték ki. Ő lengyelesíteni kezdte a helyi adminisztrációt és megpróbálta a feldarabolás rutén eszméjét semlegesíteni. Mindazonáltal nem járt sikerrel, amikor erőltette, hogy a görög katolikus egyház térjen át a nyugati Gergely-naptárra, és azt, hogy a helyettesítse a cirill írást a latinnal.
[szerkesztés] Alkotmányozási kísérletek
1859-ben Ausztria itáliai vereségét követően a birodalom életében alkotmányozási kisérletek időszaka kezdődött. 1860-ban a bécsi kormány Agenor Głuchowski javaslatára kiadta az októberi diplomát, amely a birodalom konzervetív föderalizálását villantotta fel, de a német nyelvű területek negatív reakciójára a kormány megváltoztatta elképzelését, és kiadta a februári pátenst, amely felhígította a decentralizációt. 1861-ben Galícia engedélyt kapott egy törvényhozó gyűles vagy szejm megnyitására. Bár először a Habsburg barát rutén és lengyel parasztság képviselői jelentős részét (kb. a gyűlés felét) tették ki, és a nyomasztó szociális és rutén kérdést tárgyalták, a hatóság nyomása fékezte mind a parasztság, mind a ruténok képviselőit és a szejmben hangadókká vált a lengyel arisztokrácia és nemesség, akik további autonómiára törekedtek. Ugyanebben az évben zavargások törtek ki az orosz Lengyelországban is, és ez részben átterjedt Galíciára is. A szejm felfüggesztette ülését.
1863-ban nyílt felkelés tört ki az orosz Lengyelországban és 1864-től 1865-ig az osztrák kormány ostromállapotot hirdetett Galíciában, ideiglenesen felfüggesztve a polgári szabadságjogokat.
1865-ben az Agenor Gołuchowski sugallta föderációs elvek visszatérése és az autonómia-tárgyalások a lengyel arisztokrácia és Bécs között újra kezdődtek.
Időközben a rutének egyre inkább mellőzöttnek érezték magukat Bécs által, és a görög katolikus Szent György katedrális köré szerveződött "ó-rutén" csoport ekkor Oroszország felé fordult.
Ennek az irányzatnak a radikálisabb támogatóit "orosz-barátoknak" kezdték nevezni. Ugyanebben az időben Tarasz Sevcsenko kelet-ukrajnai író ukrán nyelven kiadott versei hatására egy ukrán-barát mozgalom bontakozott ki, amely ukrán irodalmat kezdett kiadni és ukrán olvasótermek hálózatát kezdte szervezni. Ennek a mozgalomnak a tagjait előbb "populistáknak", majd egyszerüen "ukrajnaiaknak" hívták. Csaknem az összes rutén nemzetiségi egyenlőséget és Galícia adminisztratív felosztását akarta a nemzetiségi határok mentén.
[szerkesztés] Galíciai autonómia
1866-ban a sadovai csata után és a porosz-osztrák háborúban elszenvedett osztrák vereség után a monarchia erősödő belső problémákkal találkozott. Hogy felülkerekedjen ezeken a nehézségeken, Ferenc József császár kompromisszumokhoz vezető tárgyalásokat kezdett a magyar nemességgel, hogy biztosítsa támogatásukat. A kormány néhány tagja, így Richard von Belcredi gróf, azt tanácsolta a császárnak, hogy az összes nemzetiséggel kezdjen átfogó alkotmányozó tárgyalást, ami föderációs struktúrát eredményezhetett volna. Belcredi attól félt, hogy a magyar érdekekhez való túlzott alkalmazkodás elidegeníthetné a többi nemzetiséget. Ferenc József azonban képtelen volt a magyar nemesség erejét semlegesíteni, és a magyarok semmi másba nem egyeztek volna bele, csak a dualizmusba, maguk és a hagyományos osztrák elit között.
Végül az 1867-es kiegyezés után az osztrák birodalom a dualista Osztrák-Magyar Monarchiává alakult át. Bár a lengyel és cseh tervek, a monarchia föderatív szerkezetté alakuljon át, meghiúsultak, az osztrák uralom lassú, de állandó liberalizálási folyamata indult be Galíciában. A lengyel arisztokrácia és értelmiség képviselői a császárhoz fordultak kérve Galícia szélesebb autonómiáját. Követeléseik nem találtak azonnal válaszra, de néhány év alatt jelentős lépéseket tett a kormány a galíciai önkormányzat irányába.
1873-tól Galícia az Osztrák–Magyar Monarchia de facto autonóm tartománya lett lengyel és kisebb részben ukrán vagy rutén hivatalos nyelvvel. A germanizációt leállították és a cenzúrát eltörölték. Galícia a dualista monarchia osztrák feléhez tartozott, de a galíciai szejm és a tartományi hatóságok széles körű előjogokat kaptak különösen az oktatás, a kultúra és a helyi ügyek vonatkozásában.
Ezeket a változásokat sok lengyel értelmiségi támogatta. 1869-ben krakkói konzervatív publicistak egy csoprtja, köztük Józef Szujski, Stanisław Tarnowski, Stanisław Koźmian és Ludwik Wodzicki kiadott egy sorozat szatirikus pamflettet Stańczyk Tékája címen. Öt évvel később a januári felkelés tragikus vége után nevetségessé tették a fegyveres hazafias felkelések eszméjét és a Lengyelország ellenségeivel, különösen Ausztriával kötendő kompromisszumot sugallták, valamint azt, hogy a gazdasági fejlődésre kell összpontosítani az erőket és elfogadni az Ausztria által felkínált politikai engedményeket. Ez a politikai csoport a Stanzykok vagy krakkói konzervatívok néven vált ismertté. Ők és a galíciai konzervatív földtulajdonosok, akiket "podóliaiaknak" neveztek, húztak hasznot abból a leszálló politikai áramlatból, mely 1914-ig tartott.
Ez a Bécstől a lengyel földbirtokos osztályhoz történt hatalomeltolódást nem üdvözölték a rutének, akik sokkal élesebben elkülönültek orosz-barátokra, akik Oroszországra tekintettek megmentőjükként és az ukránokra.
Mind Bécs, mind a lengyelek árulást láttak az oroszbarátok tevékenységében és egy sor politikai perrel igyekeztek hiteltelenné tenni öket. 1890-ben egyezséget kötöttek a lengyelek és a "populisták", melynek során részben ukranizálták az iskolerendszert és más engedményeket is tettek az ukrán kultúra felé. Ezek ellenére az ukrán nacionalista mozgalom rohamosan terjedt a rutén parasztság között és minden további engedmény ellenére a huszadik század első éveire ez a mozgalom majdnem teljesen felváltotta a korábbi rutén csoportokat és fő ellenfele lett a lengyeleknek.
[szerkesztés] A nagy kivándorlási hullám
Az 1880-as évek elejétől tömeges kivándorlás kezdődött a galíciai parasztság körében. A kivándorlás szezonális elvéndorlással kezdődött az újonnan egyesült és dinamikus gazdasággal rendelkező Németországba és később tengeren túlra folytatódott nagy léptékben az Egyesült Államokba, Brazíliába és Kanadába
A kivándorlást Galícia elmaradott gazdasági viszonyai okozták, ahol a mezőgazdasági lakosság szegénysége széleskörű volt. A kivándorlás a nyugati, lengyel lakta részeken kezdődött és gyorsan átterjedt a keleti, ukránok lakta részekre is. Lengyelek, ukránok, zsidók és németek mind részt vettek a falusi lakosságnak ebben a tömeges mozgalmában. A lengyelek főleg New Englandbe vándoroltak ki és az Egyesült Államok középnyugati államaiba, de Brazíliába is sokan mentek, az ukránok Dél-Podóliából igen sokan vándoroltak ki Nyugat-Kanadába. A zsidók vagy közvetlenül Amerikába tartottak, vagy Ausztria-Magyarországon keresztül.
Összesen néhány százezer embert érintett a nagy kivándorlás, ami egyre erősebbé vált egészen az I. világháborúig. A háború átmenetileg megállította a kivándorlást, amely később nem érte már el korábbi intenzitását. A nagy kivándorlást, különösen a Brazíliába irányulót, a "brazíl lázat", ahogy akkor hívták, élénk színekkel ábrázoltáa a kortárs irodalom, Maria Konopnicka lengyel és Ivan Franko ukrán író és mások.
[szerkesztés] Az első világháború és a lengyel-ukrán konfliktus
Az I. világháború alatt Galícia az Oroszország és a Központi Hatalmak közötti nehéz harcok színtere volt. Az orosz hadsereg 1914-ben lerohanta a tartomány legnagyobb részét, miután az osztrák-magyar hadsereg a keleti fronton súlyos vereséget szenvedett a háború első hónapjaiban. 1915 tavaszán és nyarán azután őket verte ki az egyesült német és osztrák-magyar offenzíva.
1918-ban Nyugat-Galícia az újjá alakult lengyel köztársaság része lett, míg a helyi ukrán lakosság kikiáltotta Kelet-Galícia függetlenségét "Nyugat-Ukrán Köztársaság" néven. A lengyel-szovjet háború alatt egy rövidéletű Galíciai Szovjet Szocialista Köztársaság is alakult Kelet-Galíciában. Végül az egész tartományt megszállták a lengyelek. Kelet-Galícia lengyel annexióját soha sem tekintették legitimnek a megszállt ukránok, nemzetközileg csak 1923-ban ismerték el.
A második lengyel köztársaság lakosságának 15%-át tette ki a Kelet-Galícia és a szomszédos Volhínia ukrán népessége, így ők alkották a legnagyobb nemzetiségi kisebbséget. Mivel a lengyel kormánypolitika nem volt barátságos a nemzetiségekkel szemben, a feszültség a lengyel kormány és az ukrán lakosság között nőtt, alkalmat adva a földalatti Ukrán Nacionalisták Szervezete megalakulásának.
[szerkesztés] A második világháború és a Distrikt Galizien
A második világháború nyitányaképpen a Molotov-Ribbentrop paktum Lengyelországot durván kettéosztotta a Curzon vonal mentén, így minden területet a San, Bug és Nyeman folyóktól keletre a Szovjetunió kebelezte be, ez Galícia nagy részét jelentette. A terület négy adminisztratív egységre (oblaszty) oszlott: Lvov, Stanyiszlav, Drogobics és Tarnopol. Az 1939-től 1941-ig tartó korszakban a politikai helyzet megfordult. Míg a legtöbb ukrán, legalábbis először örült, hogy végre egy olyan nagy nemzethez tartozik, amelyik tekintetbe veszi nemzeti identitását, a szovjet elnyomás a (többségében lengyel) értelmiségben ellentétes érzelmeket keltett. A szovjetizálás véget ért, amikor Németország a Barbarossa Hadművelet keretei között elfoglalta 1941-ben a területet és a német Generalgouvernement bekebelezte Distrikt Galizien néven. .... A lengyelek és az ukránok közötti konfliktusok szintén szaporodtak ezalatt a lengyel Armia Krajowa (Honi Hadsereg) és az Ukrán Felkelő Hadsereg, valamint a szovjet partizánok között, vérfürdőt rendeztek a lengyelek között Volhíniában, kisebb mértékben Galíciában és ezeket bosszúállás követte az ukránokon.
[szerkesztés] Mai állapot
A határt kis korrekciókkal a szövetségesek 1944-1947 között elismerték, a régiót etnikailag megtisztította (Visztula-akció) a Szovjetunió és a kommunista Lengyel Népköztársaság. A történelmi tartomány két részre osztva maradt, ahogy Ausztria elrendezte 1800 körül: a nyugati része lengyel, a keleti része ukrán.
[szerkesztés] Fontosabb városok
- Belz (lengyelül: Bełz)
- Bochnia (németül: Salzberg)
- Boriszlav (Borisław)
- Brodi
- Dukla
- Halics (lengyelül: Halicz, németül: Halitsch)
- Husiatyn
- Kolomija (németül: Kolomea, lengyelül: Kolomyja)
- Krakkó (lengyelül: Kraków, németül: Krakau)
- Krosno
- Lesko (Lisko)
- Lviv (lengyelül: Lwów, németül: Lemberg)
- Machliniec
- Myślenice
- Nowy Sącz (németül: Neu Sandez, jiddis: Zanz)
- Oświęcim (németül: Auschwitz)
- Przemyśl (Sablon:Lang-uk, németül: Prömsel)
- Rzeszów (jiddis: Rejsza, 1939-45 Reichshof)
- Szambir (lengyelül: Sambor)
- Sánók (németül: Saanig, jiddis: Sonik)
- Ivano-Frankivszk (lengyelül: Stanisławów, németül: Stanislau, jiddis: Stanislev')
- Ternopil (lengyelül: Tarnopol, oroszul: Ternopol)
- Tarnów (németül: Tarnau)
- Tomaszów Lubelski (ukránul: Tomasiv Ljublinszkij)
- Zaliscsiki (lengyelül: Zaleszczyki)
- Zamość
- Zator
- Drohobics
- Zolocsiv (lengyelül: Złoczów, jiddis: Zlotshev)
- Jarosław (németül: Jaroslau)
[szerkesztés] Irodalom (angol nyelven)
- Paul Robert Magocsi, Galicia: A Historical Survey and Bibliographic Guide (Toronto: University of Toronto Press, 1983).
- Andrei S. Markovits and Frank E. Sysyn, eds., Nationbuilding and the Politics of Nationalism: Essays on Austrian Galicia (Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1982).
- Christopher Hann and Paul Robert Magocsi, eds., Galicia: A Multicultured Land (Toronto: University of Toronto Press, 2005).
Based on work by 