D–18T

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A D–18T egy kétáramú gázturbinás sugárhajtómű, amelyet a zaporizzsjai Motor Szics gyárt és az Ivcsenko–Progresz Tervezőiroda fejlesztett ki. 1984 óta gyártják sorozatban.

Tartalomjegyzék

1 Története
2 Szerkezeti kialakítása
3 Későbbi változatok
4 Műszaki adatok (D–18T)
5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Története

A nagy kétáramsági fokú D–18T volt az első olyan szovjet sugárhajtómű, amelynek tolóereje meghaladta a 200 kN-t. Az An–124 szállító repülőgépbe szánt hajtőművet Vlagyimir Alekszejevics Lotarjov főkonstruktőr vezetésével tervezték. Az első működő hajtómű 1979-ben készült el. Az első repülést egy Il–76LL fedélzetén 1982 márciusában hajtották végre a D–18T-vel. Az An–124 pedig 1982. december 24-én hajtotta végre az első felszállását ezzel a hajtóművel. A D–18T-t később az An–225-be is beépítették. A hajtómű gyártását 1997-ben befejezték. A kereskedelmi célú teherszállítás piacának növekedése miatt az 1990-es évek végén egyre nagyobb igény jelentkezett az An–124 gépek iránt, ezért a gépekhez szükséges hajtóművek gyártását 2002-ben újraindították.

[szerkesztés] Szerkezeti kialakítása

A D–18T hajtómű egy háromtengelyes, magas kétáramsági fokú gázturbinás sugárhajtómű. A turbóventillátor egyfokozatú, a közepes nyomású és a nagynyomású axiálkompresszor egyaránt hétfokozatú. Gyűrűs égéstérrel rendelkezik, amelyben körben 22 db üzemanyag-befecskendező fúvóka helyezkedik el. A közepes- és nagynyomású kompresszorokat hajtó turbinák egyfokozatúak, a turbóventillátort hajtó turbina hétfokozatú. A hajtómű moduláris felépítésű, 17 nagyobb részegységből áll, amelyek egy egységként cserélhetők a javítás során. Hatékony sugárfékkel van felszerelve, amely a turbóventillátor külső áramkörének áramlási irányát tudja megfordítani. Vezérlőberendezései elektronikus és hidraulikus működtetésűek.

[szerkesztés] Későbbi változatok

1998-ban készült el a hajtómű továbbfejlesztett, 3-as sorozatú változata. Mindenek előtt a hajtóművek megbízhatóságát, hatásfokát és élettartamát növelték, így az eredetileg elsősorban katonai feladatokra szánt An–124 az új hajtóművekkel a polgári teherforgalomban is alkalmazhatóvá és versenyképessé vált. Míg a D–18T első változata csak 500 üzemórát működhettek az első nagyjavításig, és az élettartama mindössze 1250 óra volt, addig a 3-as sorozat hajtóműveinél az élettartamot 18 000 örára növelték. A hajtóművet az An–124–100 és az An–124–100M–150 típusú repülőgépeknél alkalmazzák.

A 4-es sorozatot a kifejezetten a polgári teherszállításra optimalizált és modernizált An–124–100M–150 gépek számára fejlesztették ki. A növelt teherbírású repülőgép számára nagyobb tolóerőre volt szükség, ezért a D–18T tolóerejét felszállási üzemmódnál 10%-kal megnövelték. Megváltoztatták a turbóventillátor és a turbinafokozatok lapátjainak geometriáit, a sugárfordító a korábbi hidraulikus helyett elektromos működtetésű lett. Az átalakítások következtében a hajtómű megfelelt az ICAO–4 kategóriájú zaj-előírásoknak, az égéstermékek ugyancsak az ICAO normáinak megfelelőek.