Domenico Scarlatti
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
 |
Ezt a lapot át kellene olvasni, ellenőrizni a szavak helyesírását és a szöveg nyelvhelyességét. |
 |
Ezt a cikket formázni kellene a wiki jelölőnyelv szabályai alapján. |
Giuseppe Domenico Scarlatti (Nápoly, 1685. október 26. – Madrid, 1757. július 23.) olasz barokk zeneszerző.
Élete nagy részét Portugáliában és Spanyolországban töltötte. Művei közül billentyűs hangszerre írt szóló szonátái váltak a leghíresebbé.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Domenico Scarlatti 1686-ban született Nápolyban, ugyanabban az évben, melyben a barokk két nagy mestere; Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel. Apja, Alessandro Scarlatti szintén híres zeneszerző volt, a nápolyi operastílus megteremtője. Nem tudjuk hogyan, hol és kitől tanult zenét. Nem bizonyítható, hogy apja vagy az idősebb Scarlattik bármelyike ténylegesen tanára lett volna, neve nem szerepelt egyetlen konzervatóriumi névsorban sem.
[szerkesztés] Olaszország
1701-ben a nápolyi királyi kápolna orgonistájává és zeneszerzőjévé nevezték ki. 1704-ben átdolgozta Carlo Francesco Pollarolo Irene című operáját egy nápolyi előadás kedvéért.
Egy évvel később apja Velencébe küldte a híres kasztrált, Nicolo Grimaldi társaságában. Itt töltött 4 évéről semmit sem tudunk.
1709-ben Rómában Maria Casimira száműzött lengyel királyné szolgálatába lépett. Ebből az időszakból származik Scarlatti művei közül legalább egy kantáta, egy oratórium és hét opera. Rómában Scarlatti több zeneszerzővel és virtuóz hangszerjátékossal találkozott, köztük Corellivel, Händellel és Thomas Roseingrave-vel. Roseingrave Scarlatti személyes jóbarátja és csodálója lett; 1718-tól kulcsfigura Scarlatti billentyűs és vokális műveinek angliai terjesztésében. Ebből az időből származik az állítólagos híres versengés Scarlatti és Händel között orgona- és csembalójátékból, melyben orgonán Händel, csembalón Scarlatti bizonyult jobban, ennek a mesének azonban egyetlen forrása Mainwaring több mint 50 évvel későbbi Händel-életrajza. 1713-ban Scarlatti segédkarmester, majd egy évvel később maestro di capella lett a Szent Péter-bazilikához tartozó Capella Giuliában. Ezidőben a vatikáni portugál nagykövetnél, de Fontes márkinál hasonló kinevezést kapott, így egyházi és világi alkalmazóknak egyaránt komponált.
[szerkesztés] Portugália, Lisszabon
1719-ben kilépett római állásaiból és apja zsarnokoskodásától megszabadulva 1720-tól már Portugáliában szolgált a lisszaboni érseki kápolnában. Lisszabonban töltött éveiről kevés adat maradt fenn, a legtöbb dokumentáció valószínűleg megsemmisült az 1755-ös nagy földrengés alkalmával.
[szerkesztés] Utazások
Más forrásokból azonban tudjuk, hogy 1724-ben Rómába utazott, ahol találkozott Quantz-cal és Farinellivel.
1728-as újabb római utazása során feleségül vette az akkor 16 éves Maria Catarina Gentilit, aki később első 5 gyermekének anyja lett.
[szerkesztés] Lisszabon
Lisszabonban Scarlatti kötelességei közé tartozott V. János király gyermekeinek zenei képzése; Maria Barbara infánsnőt és öccsét Don Antoniót billentyűs hangszerjátékra tanította. Ez inspirálta Scarlattit legjelentősebb műveinek, több mint 555 egytételes, kétrészes formájú billentyűs szonátáinak megírására.
[szerkesztés] Spanyolország, Madrid
Maria Barbara a spanyol trónörököshöz ment feleségül, így 1733-ban Madridba költözött, ahová Scarlatti is követte. 1737-től megváltozott Scarlatti zenei egyeduralma a spanyol udvarban, ugyanis ezévben érkezett Madridba minden idők egyik legnagyobb kasztrált énekese: Carlo Broschi, ismertebb nevén Farinelli. Nem tudjuk, milyen mértékben változott meg innentől Scarlatti szerepe az udvarnál, mindenesetre Jacopo Amiconi ebből az időből származó festményén, amely a királyról és házanépéről készült, Scarlatti és Farinelli is kiemelt helyen, legelől láthatóak. 1939-ben meghalt Scarlatti felesége. Második felesége Anastasia Maxarti Ximenes lett, akitől 4 gyermeke született. Scarlatti 9 gyermeke közül egy sem lett zenész.
Domenico Scarlatti 1757. július 23-án halt meg Madridban. Scarlattiról mint emberről igen keveset tudunk. Az életviteléről, ízléséről és jellemző tulajdonságairól szóló történetek közvetett és kétségbevonható hitelességű forrásokból származnak.
[szerkesztés] Művei
Scarlatti zeneszerzési stílusában nem lépett apja nyomdokaiba, zenei kifejezőkészségét korlátozta a nápolyi-iskola. 1720 után – amikor sikerült apjától végleg függetlenné válnia – kezdett szabadon improvizálni és komponálni billentyűs hangszereken. Ibéria új ingerkörnyezete kedvezően hatott rá, itt keletkeztek billentyűs hangszerre írt kétrészes, "szonátá"-nak nevezett tételek százai. Ezek a szonáták a virtuóz technika új világát tárták fel. Általuk Scarlatti olyan fantasztikus technikai újítások gyakorlatát alakította ki, mint például a kézkeresztezés, a teljes klaviatura kihasználása, az egy hangon történő repetálás, futamok és vakmerő ugrások.
Scarlatti életében szonátáinak csak egy része jelent meg kiadásban: 1738-ban "30 Essercizi" címmel.
Scarlatti stílusára jellemző:
- 1. A spanyol népzene befolyása. Scarlatti fríg és más modális hangsorokat is használt, amik ebben a korban idegennek számítottak az európai zenében. Használt szintén idegennek számító disszonáns acciaccaturákat, valamint felfedezhetőek különböző hangszerutánzó motívumok is, pl. gitár technika utánzása vagy trombiták és kürtök hangjára utaló fanfárszerű menetek.
- 2. Megelőzve korát a klasszikus zene stílusára jellemző formát és textúrát alkalmazott.
- 3. Scarlatti szonátáinak felénél felér egy csúcspontra, melyet Ralph Kirkpatrick "lényeg"-nek nevezett, amelyet általában szünet, fermata követ.
A több mint 555 szóló billentyűs szonátán kívül Scarlatti művei köztött szerepel még:
- Kb. 14 opera
- néhány oratórium és serenata
- misék és motetták
- kantáták
- hangszeregyüttesre írt művek, pl. 17 sinfonia
[szerkesztés] Előadásmód, források
A 18. századi spanyol és portugál zene díszítéséről kevés információ van.
Scarlatti díszítés jelzéseit
- kiskottákra (melyek közül a legtöbbet appoggiaturaként lehet leginkább értelmezni)
- trillajelzésekre
- titokzatos tremolo-jelzésekre (ezeknél zeneileg egy mordent látszik a legvalószínűbbnek)
korlátozta.
Régi feltételezés, hogy Scarlatti valamennyi szonátáját csembalóra írta. A klavikord valószínűségét azért lehet elvetni, mert nincs rá bizonyíték, hogy Maria Barbara udvarában ilyen hangszer lett volna. Leglább 3 olyan szonátát ismerünk melyek orgonára készültek: K 287, 288, 328. Ezen kívül Maria Barbara udvarában voltak egyszerű kiváltás elve alapján működő kalapácszongorák.
A csembalók legtöbbjét, melyekre a szonáták íródtak Spanyolországban készítették, olasz mintára. Maria Barbara csembalói többnyire egymanuálos, ötoktávos, két regiszterrel rendelkező hangszerek voltak, tiszta, világos hangzással.
[szerkesztés] Scarlatti szonátáinak kronológiája
Három kísérlet történt Scarlatti szonátáinak rendszerezésére:
- 1910 előtt Alessandro Longo csoportosította és számozta meg az akkor ismert valamennyi művet
- 1950-es években Ralph Kirkpatrick alakított ki egy újabb szisztémát, melyben megpróbálta követni a darabok komponálásának sorrendjét, azonban ez sem lehetett tökéletes, mert sajnos a Scarlatti autográfok legtöbbje elveszett.
- 1967-ben Giorgio Pestelli stíluskritikai vizsgálat alapján próbált meg felállítani egy jegyzéket.
A legelterjedtebb a Kirkpatrick (K) féle rendszer lett.
[szerkesztés] Fő források
A fő források a következő kéziratok:
- két egyenként 15 kötetes sorozat, mindkettő ugyanannak a spanyol másolónak a munkája.
- az egyik jelenleg Pármában, az Arrigo Boito Konzervatórium könyvtárában,
- a másik Velencében, a Biblioteca Marcianában található.
- későbbi itáliai másolatok, melynek
- egyrészük Münsterben, a Santini gyűjteményben
- másrészük Bécsben, a Geselschaft der Musikfreunde könyvtárában találhatóak (ezek egykor Brahms tulajdonában voltak).
[szerkesztés] Scarlatti hatása
Scarlatti jelentős hatással volt a billentyűs zene fejlődésére, különösen az Ibériai-félszigeten és Angliában.
Scarlatti stílusának nyomait mutatják például Arne és Carlos Seixas billentyűs művei, valamint erős Scarlatti-hatást mutat Antonio Soler zenéje.
[szerkesztés] Felvételek
Több csembalista és zongorista készített felvételt Scarlatti Szonátáiból.
Két művész mind az 555 Szonátát felvette:
- Scott Ross, amerikai csembaló művész 34 CD-ből álló sorozatban, 1984-85-ben
- Pieter-Jan Belder holland csembaló művész még nem készült el a teljes felvétellel
Híres csembalisták, akik szintén készítettek felvételeket: Wanda Landowska, Gustav Leonhardt, Ralph Kirkpatrick.
Zongoristák közül híres felvételeket készítettek: Vladimir Horowitz, Dinu Lupatti, Mikhail Pletnev, Murray Perahia, András Schiff, Arturo Benedetti Michelangeli, Christian Zacharias, Ivo Pogorelich.
Based on work by