Földtörténeti korok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Föld története 24 órában kifejezve

A Föld és az élet története nem években, hanem évmilliókban, évmilliárdokban mérhető. A földtörténetet időkre, időszakokra, korokra osztjuk fel.

Tartalomjegyzék

1 Előzmények
2 A Föld története
3 Érdekesség
4 Forrás
5 Ajánlás

[szerkesztés] Előzmények

Kb. 15 milliárd éve: a Világegyetem keletkezése (Forró Univerzum hipotézis = ősrobbanás = Nagy Bumm = Big Bang elmélet)
4,6 milliárd éve: a Naprendszer kialakulása (Hoyle elmélete)
4,6 milliárd évtől: a Föld kialakulása (4,6 milliárd évesek a legidősebb Hold-kőzetek és a Földre hullott legidősebb meteoritok. A legidősebb földi kőzetek kora kb. 4,2 mrd év.)
A Föld anyagai sűrűségüknek megfelelően gömbhéjakba rendeződtek. (Belül a legnagyobb sűrűségű anyagok - vas és nikkel - alkotja a Föld magját, kívül a legkisebb sűrűségű gázok alkotják a Föld légkörét.)

[szerkesztés] A Föld története

millió év

[szerkesztés] Ősidő (Archaikum)

4600 - 2600 millió évvel ezelőtt.

Éghajlat:
- A felszíni hőmérséklet csökkent.

A földfelszín alakulása:
- A földkéreg, az ősóceán (Paleotethys) és az őslégkör kialakulása. A hőmérséklet csökkenésével megszilárdult a földfelszín. Amikor a hőmérséklet 100 oC alá süllyedt, a vízgőz lecsapódásával kialakult az ősóceán. Az őslégkör ún. redukáló légkör volt: oxigént nem tartalmazott, fő összetevői: ammónia, metán, vízgőz, szén-dioxid.
- Az első, még felismerhető hegységképződési időszak (Katarchai).

Az élet fejlődése:
- Kémiai evolúció: Az őslégkörben a szervetlen anyagokból ultraibolya sugárzás és elektromos kisülések (pl: villámlás) hatására szerves molekulák jöttek létre (pl: cukrok, aminosavak), melyek aztán bemosódtak az ősóceánba;
- Biológiai evolúció - Az ősóceánban a szerves molekulákból élő rendszerek jöttek létre kb. 3,5 milliárd éve. Az első prokarióta sejtek (baktériumok és kékbaktériumok) kb. 2,9-3,0 milliárd éve alakultak ki. Az ősi fotoszintetizáló kékbaktériumok a vízben oldott CO₂ felvételével meszet válaszottak ki, ezekből épültek fel a sztromatolitok (gömbhéjas szerkezetű kőzetgumók). A legrégibb sztromatolitok Dél-Afrikából (Bulawayo-csoport) kerültek elő (2,9 milliárd évesek).

[szerkesztés] Előidő (Proterozoikum)

2600-570 millió évvel ezelőtt.

Az ősidőt és az előidőt együtt prekambriumnak (azaz kambrium előtti kornak) nevezzük.

Éghajlat:
- Általában meleg, de legalább négy jégkorszak nyomai fedezhetők fel: 2300, 1200, 900 és 700 millió évvel ezelőtt.

Földfelszín alakulása:
- Több hegységképződés is lezajlott, az ekkor keletkezett őshegységek lepusztult maradványaiból jöttek létre a kontinensek magját képező ősmasszívumok (pajzsok).
- Az előidő végére négy őskontinens alakult ki:
  - 1. Észak-amerikai tábla (Laurencia) - Kanadai pajzs és Grönland, közöttük a Japetus-óceán
  - 2. Kelet-európai tábla (Fennoszarmácia) - Balti pajzs és Ukrán pajzs, közöttük az Uráli-óceán
  - 3. Szibériai tábla - Angara pajzs
  - 4. Gondwana - az ősi Dél-Amerika, Afrika, Arábia, India, Ausztrália és Antarktisz.

Az élővilág fejlődése:
- Eukarióták megjelenése az óceánokban kb. 1,4 milliárd évvel ezelőtt (endoszimbionta elmélet). A mitokondrium kb. 2 mrd., az ostor kb. 1,5 mrd., a plasztisz kb. 1 mrd. éve jelent meg. Nem sokkal később a többsejtűek is megjelentek. Az előidő leggazdagabb élővilágmaradványa az Ediacara-fauna (Ausztrália). Kora 680-580 millió év. Főleg csalánozók, gyűrűsférgek és ízeltlábúak alkotják.

[szerkesztés] Óidő (Paleozoikum)

570-235 millió évvel ezelőtt.

Tagolása: 6 időszak: kambrium, ordovicium, szilur, devon, karbon, perm.

Éghajlat:
- Az élővilág hatására gyorsan nő a légköri oxigén mennyisége és kialakul az ózonréteg. Az éghajlat változatos, az északi félgömbön meleg, viszonylag kiegyenlített, a déli félgömbön két jégkorszak is elkülöníthető (az ordoviciumi 450, a permokarbon pedig 250 millió évvel ezelőtt).
- A karbonban a variszcidák mentén a trópusi éghajlat kedvezett a kőszénképződésnek.

A földfelszín alakulása:
- Az óidőben két jelentős hegységképződés zajlott.
  - 1. Kaledóniai-hegységképződés (ordovicium - szilur - devon időszakban, kb. 500-350 millió éve)
    Laurencia és Fennoszarmácia ütközése során egységes kontinenssé forrt össze: Laurencia-Fennoszarmácia. Az ütközés vonalában húzódott a Kaledóniai-hegységrendszer, amelynek tagjai a kaledonidák. Maradványaik ma Skandinávia nyugati részén, Skóciában, Észak-Írországban, Kelet-Grönlandon és az Appalache északi részén figyelhetők meg.
  - 2. Variszkuszi- (Herziniai) hegységképződés (karbon - perm időszakban, kb. 400-230 millió éve)
    A variszkuszi hegységképződés során két ütközés zajlott le, közel egyidőben:
    a. Laurencia-Fennoszarmácia és Angara ütközésével kialakult Laurázsia.
    b. Laurázsia és Gondwana ütközésével pedig kialakult az egyéges szuperkontinens, a Pangea, körülötte az egyéges óceán, a Panthalassa.
- Az ütközések során alakult ki a Variszkuszi-hegységrendszer, amelynek tagjai a variszcidák. Maradványaik: az Appalache déli része, Dél-Anglia és Franciaország hegységei, a Német-középhegység, a Cseh-medence peremhegységei, a Lengyel-középhegység, a Rodope és az Ural. (A variszkuszi hegységképződés kimutatható még Ausztráliában: Nagy Vízválasztó-hegység, Észak-Afrikában és Közép-Ázsiában is.)

Az élővilág fejlődése:
- kambrium: a gerinctelen állatoknál megjelent a szilárd váz, a kambrium végére kialakultak a moszattörzsek és a gerinctelen állatok törzsei. Jellegzetes fosszíliák ebből az időszakból a trilobiták (háromkaréjú ősrákok).
- ordovicium: a zátonyképző korallok elterjedése;
- szilur: megjelentek az első szárazföldi növények;
- devon: a szárazföld meghódítása a növények (ősharasztok) és az állatok (ízeltlábúak) által. Megjelentek a halak.
- karbon: az északi félgömbön mocsárerdők főleg fatermetű harasztokból (maradványaikból keletkezett a földi kőszénkészlet jelentős része). A kétéltűek elterjedése.
- perm: a nyitvatermők és a hüllők elterjedése.
- Az óidő végén az állatvilág kb. 50%-a kihalt.

[szerkesztés] Középidő (Mezozoikum)

235-65 millió évvel ezelőtt.

Tagolása: 3 időszak: triász, jura, kréta.

Éghajlat:
- Meleg, jégkorszak nem volt.

A földfelszín alakulása:
- A triász elején még egységes Pangea elkezd feldarabolódni, a szétválás a jura és a kréta időszakban a legintenzívebb. A folyamat során megkezdődik a ma ismert kontinensek elkülönülése.
- triász: nyugodt időszak, tengeri üledékképződés;
- jura: a Pacifikus-hegységrendszer kialakulásának kezdete (a Csendes-óceáni - Pacifikus - lemez ütközése Amerikával és Ázsiával);
- kréta: az Eurázsiai-hegységrendszer kialakulásának kezdete (Eurázsia ütközése Afrikával, a köztük húzódó Tethys bezáródása és üledékének felgyűrődése).
- A Pacifikus- és Eurázsiai-hegységrendszer kialakulásának folyamata máig tart.

Az élővilág fejlődése:
- növények: a nyitvatermők (fenyők) virágkora (jura időszak), a zárvatermők megjelenése és elterjedésének kezdete (kréta időszak);
- állatok: a gerinctelenek közül jellemzőek az egysejtű likacsoshéjúak (Foraminiferák), a puhatestűek (csigák, kagylók, ammonitesek), ízeltlábúak (rákok, rovarok). A gerincesek közül a kétéltűek virágkora a triászban, a hüllőké pedig a jura és kréta időszakban volt. A madarak (Archeopterix=ősmadár) a jura időszakban, az emlősök a triász és jura időszak határán jelentek meg.
- A középidő végén az állatvilág jelentős része kihalt.

[szerkesztés] Újidő (Kainozoikum)

65 millió évvel ezelőttől máig.

a) harmadidőszak (tercier) 65-2,5 millió évvel ezelőtt:

Tagolása: 5 kor: paleocén, eocén, oligocén, miocén, pliocén.

Éghajlat:
- Lehűlés és felmelegedés váltakozása.

A földfelszín alakulása:
- A lemezmozgások folytatódtak, a harmadidőszak végére a kontinensek nagyjából mai helyükre kerültek. A középidei hegységképződések folytatódtak, ekkor volt a Pacifikus- és Eurázsiai-hegységrendszer kialakulásának fő időszaka.
- A Pacifikus-hegységrendszer tagjai: Kamcsatka, Kuril-szigetek, Japán hegységei, Kordillerák, Andok.
- Az Eurázsiai hegységrendszer tagjai: Atlasz, Pireneusok, Alpok, Appenninek, Kárpátok, Dinári-hegység, Balkán-hegység, Pontus (Észak-anatóliai-hegység), Toros, Kaukázus, Elburz, Zagrosz, Himalája.

Az élővilág fejlődése:
- zárvatermők elterjedése;
- emlősök elterjedése (adaptív radiációja).

b) negyedidőszak (kvarter) 2,5 millió évvel ezelőttől máig

Tagolása: 2 kor: pleisztocén, holocén

Éghajlat:
- A pleisztocén korban eljegesedés az északi félgömbön. Okai elsősorban Földön kívüli, csillagászati eredetűek: pl. a Föld pályájának módosulása - az ekliptika és a Föld forgástengelye által bezárt szög változása.
- A sarkvidéki jégtakaró dél felé húzódott, legnagyobb kiterjedése 47 millió km², átlagos vastagsága 2000-3000 méter. A jégtakaró Európában a London - Köln - Krakkó - Kijev vonalig (Alpok - Kárpátok vonaláig), Észak-Amerikában pedig kb. az északi szélesség
  40°-áig húzódott.
- A pleisztocén korban több hidegebb (glaciális=jégkorszak) és enyhébb (interglaciális=jégkorszakköz) időszak különböztethető meg. Az Alpokban 6 eljegesedést (glaciálist) mutattak ki: Biber, Donau, Günz, Mindel, Riss, Würm. Észak-Amerikában 4 eljegesedést (glaciálist) mutattak ki: Nebraska, Kansas, Illinois, Wisconsin. (Közöttük interglaciálisok voltak.)
- A jégtakaróval határos, de jéggel nem borított térségek éghajlatát, felszínformáló erőit és élővilágát a jégtakaró erősen befolyásolta, ezek a jégkörnyéki=periglaciális területek (pl. Magyarország).
- A jégkorszak idején csökkent a tengerek vízszintje, mert a víz jelentős része fagyott állapotban volt.
- Az utolsó jégkorszak kb. 10 ezer éve ért véget, azóta a jégtakaró visszahúzódott a mai helyére.
- A holocén korban általános felmelegedés tapasztalható (interglaciálisnak is tekinthető).

A földfelszín alakulása:
- A pleisztocénben a legfontosabb felszínformáló erő a jégtakaró és a gleccserek pusztító és építő munkája. A periglaciális területeken lösz képződött.
- A holocén legfontosabb felszínformáló erői a folyóvizek.

Az élővilág fejlődése:
- A jégkorszakok során a melegkedvelő fajok jelentős része kipusztult vagy dél felé vándorolt, a többiek alkalmazkodtak a hidegebb éghajlathoz (pl. mamut, gyapjas orszarvú, barlangi medve).
- Az ember evolúciója: Neander-völgyi ember – jégkorszaki ember (pleisztocénben).

[szerkesztés] Érdekesség

Washington, 2001. február 22. (MTI) – A legújabb kutatások szerint Földünk nem csak 65 millió évvel ezelőtt ütközött össze egy kisbolygóval, vagy üstökössel, hanem hasonló katasztrófa érte bolygónkat jóval korábban, nagyjából 250 millió esztendeje is.

A Science című amerikai tudományos szaklapban megjelent írás szerzői abból következtetnek erre, hogy a Perm időszakból visszamaradt, robbanásos vulkáni kitörések eredményeként létrejött habkövekben (horzsakövekben) bennrekedt kozmikus eredetű gázok nyomára bukkantak. A Perm, a Paleozoikum, azaz a földtörténeti ókor utolsó szakasza volt, amely mintegy 285 millió éve kezdődött és 245 millió évvel ezelőtt zárult. Ebben az időszakban állatok még jórészt a tengerekben éltek, de már megjelentek az első emlősszerű hüllők is a szárazföldön, ahol ekkoriban fatermetű zsurlók, korpafüvek, páfrányok és harasztok burjánoztak. A tudósok számításai szerint a feltételezett égitest 6,5-13 kilométer méretű lehetett. Becsapódása nyomán akkora energia szabadult fel, mint az eddig mért legpusztítóbb földrengés erejének a milliószorosa. Hatására rendítő erejű robbanástól vulkánok törtek ki, okádtak ki lávát és hamut magukból. Feltételezhetően évszázadokra sötétség lepte el a Földet, és a napsugarak hiánya miatt szokatlanul hideg időszak köszöntött be abban a földtörténeti korban, amelyre a meleg, száraz időjárás volt a jellemző. A tudósok úgy vélik, hogy drasztikus klímaváltozás következtében a tengerek élővilágának mintegy 90%-a, a szárazföldön élő gerinceseknek pedig majd háromnegyede pusztult el, de voltak olyan állatfajok, amelyek a kozmikus katasztrófa következményei miatt teljesen eltűntek a Föld színéről. A tudósok már nagy valószínűséggel megállapították, hogy a másik, a Kréta korszak végén történt kozmikus katasztrófa során a mexikói Yucatán-félszigeten csapódhatott be egy idegen égitest, ami a dinoszauruszok kipusztulását okozta 65 millió évvel ezelőtt. A újonnan feltételezett ütközés helyszínének beazonosítása azonban még további kutatásokat igényel.