Fekete István

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Fekete István
Mellszobra szülőfalujában
Született:
1900. január 25. Gölle
Meghalt:
1970. június 23.(70 évesen) Budapest

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője.

[szerkesztés] Életrajza

Fekete István A Somogy megyei Göllén született, Fekete Árpád tanító, iskolamester és gazdálkodó és Sipos Anna első gyermekeként. Az akkori kor szokásának megfelelően keményen nevelték. Fekete István az elemi iskola első négy (1906-1910) évét szülőfalujában végezte el, az ötödik évet már Kaposváron kezdte el, ahová egy év múlva a család is költözött.

Első vadászélményeit 1917 nyarán Somogyfajszon szerezte nagyapai nagynénjénél.

1917 végén besorozták. 1918 tavaszán iskolájában hadiérettségit tett. Káplárként szolgált 1918-ig.

1924–1926 között Mosonmagyaróváron tanult, és mezőgazdász lett.

Ezután Bakócára került, egy grófi birtokra.

1929. december 12-én házasságot kötött Piller Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával. Ajkán gazdatiszt. Lánya, Edit 1930-ban, fia, István 1932-ben született.

A Nimród vadászújság szerkesztőjének, Kittenberger Kálmánnak küldte el cikkeit.

1936-ban megírja a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatára a Koppányi aga testamentumát, amellyel első lesz.

1939-ben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda magyar nemzeti szellemiségű regény pályázatán, a Zellérek című regénye kapta a 3000 pengős első díjat. A Zsellérek népszerűségét mutatja, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg. 1946 tavaszán tiltó indexre került a proletárdiktatúrával és a bolsevizmusról írottak miatt, s a politikai rendőrség, az ÁVH is bántalmazta miatta.^[1] A rendszerváltozás után, először 1994-ben jelent meg újra csonkítatlan formában.

1940-től a Kisfaludy Társaság tagja.

Ezután Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott az 1949. tavaszi „tisztogatásig”. A kommunista rendszer őt is elhallgattatta; nagyobb lapokban nem jelenhettek meg írásai (a rendszerváltás előtt vagy környékén kiadott életrajzai többsége többnyire erről az elhallgattatásról is szemérmesen hallgat). A nélkülözés évei jönnek. Könyveit nem adták ki, állandó állást sehol nem kapott 1951 őszéig, amikor tanári álláshoz jutott a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában. Komolyabb egzisztenciális segítséget csak az Új Ember katolikus folyóirat szerkesztőségétől kapott, akik rendszeresen közölték apróbb, tárcaszerű novelláit.

1955-ben a Halászat című könyvét tankönyvként adták ki. Ezután sok könyv következett, számos kíváló ifjúsági regény, az ember és a természet igazi viszonyát hűen ábrázoló, melegszívű írás.

1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki a Tüskevár című regényéért.

Több regényéből készült sikeres film, így a Bogáncs, a Tüskevár és rajzfilmen a Vuk.

1970-ben halt meg Budapesten; a Farkasréti temetőben temették el.

Emléktábla a szülőházán

2004. augusztus 14-én hamvait újratemették a Somogy megyei Göllén, felesége kezdeményezésére, mert – mint fia idézte – „...egyedül Göllén érezte jól magát...” Fia, ifj. Fekete István szintén író.