Györffy István

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ez a cikk Györffy István néprajzkutatóról szól, Győrffy István botanikusról szóló cikk ez előbbi hivatkozással érhető el.

Györffy István (Karcag, 1884. február 11. – Budapest, 1939. október 3.): etnográfus (néprajzkutató), egyetemi tanár, az MTA tagja.

[szerkesztés] Pályája

Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. 1909-től a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornoka volt. 1910-ben a kolozsvári egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1912-től múzeumi segédőr. 1917-ben a moldvai csángók között dolgozott, 1918-ban részt vett a Lénárt-féle kisázsiai expedícióban, amely félbeszakadt. Ez évben a múzeum igazgatóőrévé nevezték ki. 1926-tól egyetemi tanár. 1929-től magántanár. 1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává válaszották. 1934-től a néprajz első nyugalmazott rendes tanára. 1938-tól a Táj- és Népkutató Központ vezetője.

[szerkesztés] Kutatásai

Györffy István volt a magyar néprajz első professzora, a tudomány hazai megteremtője. Foglalkozott a kunság néprajzi problémáival, különböző néprajzi csoportok kialakulásának körülményeivel (hajdúk, matyók). A népviselet és népművészet körében végzett kutatásai alapján kíváló monográfiákat írt. Bizonyos mértékig a népi írók falukutató irodalmának volt az előfutára.

[szerkesztés] Főbb művei

A Nagykunság és környékének népes építkezése (Néprajzi Értesítő 1908–09);
A feketekörösvölgyi magyarság települése. Az erdélyi magyarság eredete (Földrajzi Közlemények 1913);
Dél-Bihar népesedési és nemzetiségi viszonyai negyedfélszáz év óta (Földrajzi Közlemények 1915);
Nagykunsági Krónika (Karcag, 1922);
Az alföldi kertes városok. Hajdúszoboszló települése (Néprajzi Értesítő 1926);
Hajdúböszörmény települése (Föld és Ember, 1926);
Das Bauwesen der Hirten im ungarischen Tiefland (Debrecen, 1927);
A hajdúk eredete (Protestáns Szemle, 1927);
A szilaj pásztorok (Budapest, 1928);
A matyókról (Népünk és Nyelvünk, 1929);
A cifraszűr (Budapest, 1930);
Gazdálkodás. Viselet (A magyarság néprajza, I–II. Budapest, 1933–34);
A magyar tanya (Földrajzi Közlemények 1937);
A néphagyomány és a nemzeti művelődés (Budapest, 1939);
Magyar nép – magyar ház (Budapest, 1943);
Matyó népviselet (szerk. Fél Edit, Budapest, 1956).

[szerkesztés] Emlékezete

Györffy Istvánról nevezték el, halála után, a baloldali parasztfiatalok Györffy-kollégiumát (1940). Az ő nevét viseli Karcagon a Györffy István Nagykun Múzeum.