Helytartótanács

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Helytartótanácsot (teljes nevén a Magyar királyi helytartótanácsot) az 1722/1723. évi országgyűlés iktatta törvénybe, mint Magyarország országos kormányzati szervét. Elnöke az uralkodó helytartója, vagyis a nádor volt, vagy a kinevezett királyi helytartó, illetve – mint II. József idejében is – a nádort helyettesítő zászlósúr (országbíró, tárnokmester).

A Helytartótanács rendi kormányzati szerv volt, és ez tagjainak összetételében is tükröződött: meghatározott számban főpapok, fő- és köznemesek alkották a tanácsot, ugyanakkor a tanácsosok kinevezése az uralkodó joga volt.

A Helytartótanács rendszeres üléseken, kollegiális alapon hozta döntéseit. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata döntött.

Székhelye Pozsony volt, majd 1784-ben költözött Budára.

Nem tartozott a Helytartótanács illetékességébe sem a kamarai és katonai igazgatás, sem pedig az igazságszolgáltatás.

Horvátország ügyeinek intézését az 1767 és 1779 között fennállt Horvát Tanács megszűnésével vette át a Helytartótanács.

Erdélyben a magyarországi Helytartótanácsnak sok tekintetben megfelelő országos kormányzati szerv az Erdélyi Királyi Gubernium volt.

[szerkesztés] A Pallas Nagy Lexikonában

"'Helytartótanács: m. kir. (Consilium Regium Locumtenentiale Hungaricum), a független magyar felelős minisztérium alakítása előtt Magyarországnak s kapcsolt részeinek fő politikai kormányszéke, politikai lefőbb kormányhatóság, mely által a király végrehajtó hatalmát közigazgatási ügyekben rendszerint gyakorolta. III. Károly király állította fel, s első szervezetét az 1723. XCVII.-CII. t.-c.-kel nyerte, melyet az 1741. XI. és 1791. XIV. megerősítettek s némi irányban kifejtettek. Az 1848. III. t.-c.-kel a H. teendői is a magyar minisztériumra mentek át (6. §); a 23. § jelesül a h. feloszlását rendelte el, ami a közbenjött események folytán tényleg csak 1867. következett be. A H. semmi udvari hivataltól, hanem a királyi tanács gyanánt egyenesen és közvetlenül a királytól függöt; felterjesztéseit az udvari kancellária utján egyenesen a királyhoz tette. A király pedig kegyelmes válaszait (resolutiones) ugyanily uton, az ügyek szerint vagy királyi leiratok, v. kir. rendelvények alakjában (aut per Pescriptum, aut per Decretum Regium) adta (intimálta). Hatásköre, miután Mária Terézia által Horvát,- Tót- és Dalmátországban felállított helytartóság eltöröltetett, s ezt az 1791. V. t.-c. megerősítette, az anyaországra és a kapcsolt részekre is kiterjedt. Hatásköréhez tartoztak különösen: 1. felügyelet, hogy az ország törvényei s akir. rendeletek kellően és mindenütt megtartassanak; 2. főfelügyelet a vármegyék fölött s a főispánok ellenőrzése; 3. az adóügyek; 4. a katonasági ügyek; 5. kegyes alapítványok s a vallásalapnak igazgatása; 6. nevelés- s tanulmányi ügy; 7. kül- és belkereskedési; 8. közlekedési ügy; 9. közgazdászati s iparügyek; 10. belbátorság, rendészet, egészségügy; 11. felügyelet a megyei házi pénztárak és vármegyékre és városokra bizott pénztárak felett; 12. az urbári ügy; 13. az örökös tartományok kormányzsékeivel közlendő ügyek; 14. általában véleményezés mindenre nézve, amit hasznosnak s a közjó érdekében elrendelendőnek vél. Határozatait a H. tanácsüléseiben szavazattöbbséggel hozta. A H. kebelében, s részint oldala mellett, részint alatta segédhivaltalok és többféle bizottmányok (bizottságok) voltak. Ilyenek: iktató, kiadó, levéltári hivatal, számvevőség, országos levéltár, országos pénztár, építészeti, postaigazgatósági, egyházi, tanulmányi, az adó- és katonai ügyekre nézve 1723. felállított tartományi bizottság (Commissariatus provincialis). A benső szervezet részleteit kir. utasítások szabályozták. Legfontosabb az 1801. évi utasítás."