Erdély

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A további jelentéseket lásd az Erdély (egyértelműsítő lap) oldalon.


(Erdély zászlaja)	(Erdély címere)

mottó: nincs

Hivatalos nyelv

román

Terület

Teljes terület
Vízterület

57 000 km²
0%

Népesség

Összesen
Népsűrűség

7 723 313 ¹
~70 fő/km²

Pénznem Román lei (RON)

Időzóna UTC +2/+3

A világossárgával színezett terület a történelmi Erdély, a sötétsárga szín pedig a Partiumot és a Bánság keleti részét jelöli.

¹ A Partiummal és Bánáttal együtt

Erdély (románul Transilvania vagy Ardeal, németül Siebenbürgen) földrajzi-történeti-politikai alakulat Közép-Európában, a Kárpát-medence keleti részén, a mai Románia területén. Ma már csak történelmi hagyományai és sajátos kulturája miatt tekinthető önállónak.

Az Erdély elnevezés alatt a mai román szóhasználatban – és ennek nyomán a nemzetközi és sokszor a magyar használatban is – Románia egész nyugati részét értik, de nem mint egységes tartományt, hanem csak mint 16 megye összességét. Ez a terület magában foglalja a Partiumot és a Bánság (Bánát) keleti részét. A történelmi Erdély ennek a nagyobb régiónak a Király-hágón túli részét jelenti, amely az egykori Magyar Királyságon belül bizonyos önállósággal rendelkezett.

A történelmi Erdély délkeleti részét Székelyföldnek nevezik, itt a legnagyobb ma a magyarok aránya Románián belül.

[szerkesztés] A szó eredete

Az első dokumentum, amely a területre hivatkozik 1075-ből származik, ami „Ultra silvam”-ként, vagyis „az erdőn túl” formában nevezi Erdélyt. Ugyanezen században kezdtek a területre „Partes Transsylvana” (vagy mai írásmóddal "Transsilvanae") módon hivatkozni (Legenda Sancti Gerhardi, 12. század első felében), ami „az erdőn túli részeket” jelenti, és ezt a kifejezést használták a Magyar Királyságon belül is. A latin helyett a köznyelvben az „Erdőelve” kifejezést is elterjedten használták. Ennek első dokumentálása Anonymus 12. századi Krónikája (Gesta Hungarorum), amely „Erdőelvként” említi.

Az Erdő-elő, vagy régiesen Erdő-elve elnevezés nem elszigetelt. A mai Románia déli részén, a Kárpátok és a Duna között lévő, Bukarestet is magába foglaló terület, Muntenia magyar neve például Havaselve (Havasalföld). Őseink tehát az „elő”, „elve” ragokat következetesen használták valamilyen tájegység előtt található terület megjelölésére. Az érdekes az, hogy úgy Erdély, mint Havaselve valami előtt találhatók, tehát nem mögött! Ez óhatatlanul felveti a szemlélő helyzetének kérdését. Úgy tűnik, hogy e tájegységeket még a betelepülő magyarok nevezték el, a Kárpátok ívén kívülről szemlélve őket. Téves lehet tehát az az elmélet, amely az Erdély földrajzi nevet a latin megnevezés fordításaként értelmezi, sokkal inkább a latint lehet a magyar fordításaként tekinteni.

A magyar elnevezést németre is lefordították: az „Überwald” (über Walt) kifejezés számos 13. és 14. századi dokumentumban olvasható. Később a németek saját elnevezéssel „Siebenbürgennnek” („hét vár(os)”) nevezték a területet.

A román „Ardeal” név először egy 1432-ben keltezett dokumentumban olvasható „Ardeliu” néven, ami nyilvánvalóan a magyar „Erdély” szóból alakult ki, és nincs köze a román „deal” (domb) elnevezéshez. (Példák hasonló átalakulásokra: Erdőd → Ardud, egres → agrus; Egyed → Adjud stb.)

[szerkesztés] Elnevezése más nyelveken

angolul: Transylvania,
románul : Ardeal,Transilvania,
németül : Siebenbürgen,
olaszul: Transilvania,
törökül: Urdul,
lengyelül: Siedmiogród
csehül: Sedmihradsko
franciául : Transylvanie
szerbül: Трансилванија

[szerkesztés] Földrajza

A történelmi Erdély egy 300-480 méterrel a tengerszint felett levő fennsíkot, az úgynevezett Erdélyi-medencét foglalja magában a körülötte emelkedő hegyvonulatokkal. Területe 57 000 km². Határai: délen Havasalföldtől a Déli-Kárpátok, keleten Moldvától és Bukovinától a Keleti-Kárpátok választják el. Északon az Északkeleti-Kárpátok (Máramaros, Gutin-hegység, Szilágyság) határolják, nyugaton az Alfölddel, délnyugaton pedig a Bánsági-hegyvidékkel határos. Bejárata nyugat felől a Király-hágó.

Az Erdélyi-medencét többek között a Maros és Szamos folyók szelik át, de innen ered az Olt folyó is.

[szerkesztés] Települései

Erdély domborzata

A történelmi Erdély legfontosabb városai:

Gyulafehérvár, a történelmi főváros;
Kolozsvár, a modernkori főváros;
Nagyszeben, Királyföld székhelye;
Brassó; Barcaság központja;
Beszterce, a hajdani szász város;
Marosvásárhely, a néhai Magyar Autonóm Tartomány székhelye;
Székelyudvarhely, a székely anyaváros;
Csíkszereda; és
Sepsiszentgyörgy (Háromszék központja).

Lásd még: Erdély települései

[szerkesztés] Közigazgatása

A tágabb értelemben vett Erdély 16 megyére, a történelmi Erdély 9 megyére oszlik.

A tágabban értelmezett Erdély
Bánát	Partium	Történelmi Erdély
Bánát	Partium		Székelyföld
Krassó-Szörény megye Temes megye	Arad megye Bihar megye Máramaros megye Szatmár megye Szilágy megye	Beszterce-Naszód megye Brassó megye Fehér megye Hunyad megye Kolozs megye Szeben megye	Hargita megye Kovászna megye Maros megye

[szerkesztés] Demográfia

A románok után legnagyobb számban a magyarok vannak jelen, ők külön kulturális és vallási egységgel rendelkeznek a románokhoz képest. A magyarság a történelmi Erdély 9 megyéjéből kettőben alkot többséget (Hargita 84%, Kovászna 73%). A történelmi Erdély legjelentősebb kulturális központja Kolozsvár, ahol ma már a lakosságnak csak kb. 20%-a magyar. Az egykor több mint 600 ezres lélekszámot adó szászok és svábok mára már majdnem teljesen eltűntek, csupán egy-két nagyobb városban alkotnak számottevő közösséget, például Nagyszebenben (mai létszámuk kevesebb, mint 100 000 fő). Emellett a romák (cigányok), ruszinok (más elnevezésükön ruténok), szlovákok (régi nevükön tótok), bolgárok, csehek, örmények, zsidók stb. járulnak hozzá az erdélyi etnikai mozaik színesítéséhez.

A magyar nemzetiségűek aránya Romániában

Erdély felekezeti összetétele

A tágabban értett Erdély lakosságának nemzetiségi
és vallási megoszlása (1992)

Nemzetiség	Létszám (fő)	Arány (%)

Román	5 684 142	73,6
Magyar	1 603 926	20,8
Roma (cigány)	202 665	2,6
Német	109 017	1,4
Egyéb (ukrán, szerb, szlovák, bolgár, horvát, cseh, zsidó stb.)	123 563	1,6
Összesen	7 723 313	100

[szerkesztés] Kivándorlás

1945 óta a tágabban vett Erdélyt kb. 300 000 magyar, ugyanennyi német (szászok és svábok) és kb. 50 000, a holokausztot túlélt zsidó lakosa hagyta el, de nagyon sok román is kivándorolt nyugatra. Az 1989-es romániai rendszerváltás után rövid emelkedést követően kisebb mértékben, de folytatódott a magyarok elvándorlása, elsősorban Magyarországra.

[szerkesztés] Története

Ez a szakasz a történelmi Erdély területéről szól. A román és nemzetközi szóhasználat szerinti tágabb értelemben vett Erdélyről lásd még a Partium és Bánság szócikkeket!

[szerkesztés] A honfoglalás előtt

Erdély első lakóiként a Kr.e. 6-4 században az agatürszöket (erdőlakók) ismerjük. Utánuk következtek a kelták (Kr.e. 3-2. sz.), dákok (Kr.e. 2. sz.-tól Kr. u. 106-ig). 106-tól jelentős része a Római Birodalom uralma alá kerül Dacia provincia néven. A gótok betörései miatt a rómaiak 271-ben kiürítik Daciát, amely ezután különböző vándornépek (gótok, vizigótok, taifalok, hunok, avarok, szlávok, bolgárok) átvonulási- vagy szállásterülete lesz. A magyarok, 895-ös honfoglalásukkor – a kora középkori krónikások és a legutóbbi bodrog-alsóbűi régészeti felfedezések szerint –, a Kárpát-medencében találnak egy magyar nyelvet beszélő népet, talán ők a székelyek, akik ma Erdély keleti részén élnek.

[szerkesztés] A honfoglalástól 1526-ig

Erdély 1003-ban a Magyar Királyság részévé vált. Az országrészt a király helytartója, az erdélyi vajda irányította. A 13. századtól alakult ki Erdély fő népcsoportjainak történelmi elkülönülése magyarokra, székelyekre, szászokra és románokra. Az utóbbiakat akkor vlachoknak (oláhoknak) nevezték, és a megtelepedésükre vonatkozó első hivatkozások a 13. század elejéről származnak. 1526-ban a törökökkel vívott mohácsi csata után a Magyar Királyság szétesik. Ezután Erdély névleges török fennhatóság alatt, de gyakorlatilag önálló államként létezik.

Az Erdélyi Nagyfejedelemség címere

[szerkesztés] Az Erdélyi Fejedelemség

Fő szócikk: Erdélyi Fejedelemség

Az Erdélyi Fejedelemség a mohácsi csatavesztést követő kettős királyválasztás következményeként jött létre. Az Oszmán Birodalom által támogatott keleti magyar királyságból alakult ki, amikor II. (Szapolyai) János lemondott a királyi címről, így ő lett az első erdélyi fejedelem János Zsigmond néven. Ő volt az, aki az 1568-as tordai országgyűlésen a világon elsőként törvényben rögzítette a lelkiismereti és vallásszabadságot a négy hivatalos felekezet (katolikus, lutheránus, református, unitárius) számára. A román ortodox egyházat hivatalosan nem ismerték el, mivel addig a felemelkedő románok a magyar nemességbe olvadtak be, a románság egésze pedig ekkor még nem alakított ki önálló nemzeti mozgalmat, nem fogalmazta meg követeléseit. Az erdélyi magyar fejedelmek többségükben a református (kálvinista) vallás hívei voltak. A reformáció óriási hatást gyakorolt a magyar tudomány és a magyar nyelvű irodalom fejlődésére.

Az Erdélyi Fejedelemség a történelmi Erdély területén kívül a volt Magyar Királyság más területeit is birtokolta. Ezt a széles területsávot nevezték latin szóval Partiumnak (magyarul „Részek”). A János Zsigmond és a Habsburgok között 1571-ben létrejött speyeri szerződés értelmében ide tartozott a teljes Máramaros, Bihar, Zaránd, Közép-Szolnok és Kraszna vármegye, majd később Arad, Temes és Szörény vármegyék területe is a Partium része lett.

Az Erdélyi Fejedelemség fennállása jelentős részében az Oszmán Birodalom vazallusa volt. Uralkodóit az erdélyi országgyűlés választotta, de hatalmi jelvényeit eredetileg a szultántól kapta, évi adó fizetésére volt köteles, valamint kül- és hadügyeiben is a szultánnak volt alávetve. Az Oszmán Birodalomtól való függetlenséget csak a legerősebb fejedelmek alatt sikerült biztosítani.

A román történetírás nagy jelentőséget tulajdonít annak a ténynek, hogy 1599. november 1. és 1601. augusztus 5. között Erdélyt rövid időre meghódította Vitéz Mihály havasalföldi vajda. Azonban Erdély az ő uralma alatt is különálló marad. (Mihály vajdát Basta György osztrák tábornok emberei gyilkolták meg Miriszlónál.)

A 17. század első fele az Erdélyi Fejedelemség virágkora volt. Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári udvarában a tudományok és művészetek bőkezű támogatásra találtak. Bethlen Gábor a protestáns uralkodók oldalán sikeresen avatkozott be a harmincéves háborúba, aminek következtében az Erdélyi Fejedelemség nagyhatalmi rangra emelkedett Európában. A két nagy erdélyi főúri család, a Báthoriak és a Rákócziak több kemelkedő erdélyi fejedelmet is adtak.

Vasile Lupu, (Moldva uralkodója (1634-1653), hangsúlyozni kívánva az erdélyi románok nagy számát, 1650-ben azt írta a török Portának, hogy Erdély lakosságának egyharmada román. (Vasile Lupu a gyulafehérvári ortodox mitropolitával, Erdély meghódításáról szőtt terveket, de végülis nem vágott bele ebbe a kalandba.)

Az 1699-ben kötött osztrák-török karlócai béke értelmében Erdély Habsburg kormányzás alá került, 1704-ben azonban az erdélyi országgyűlés II. Rákóczi Ferenc személyében ismét fejedelmet választott. A Rákóczi-szabadságharc bukása után állandósult a Habsburg uralom. Erdély megőrizte területi különállását, az erdélyi magyar nemesség jelentős autonómiát élvezett.

[szerkesztés] 1711 és 1918 között

1712–1713-ban a Verwaltungsgericht – az osztrák közigazgatási hatóság – által végzett becslés szerint Erdély lakóinak nemzetiségi megoszlása: 47% magyar, 34% román, 19% német (szász és sváb).

A 18. században Erdélyből sok magyar paraszt vándorolt ki az Alföldre, emellett románok érkeztek (főleg 1740–1760 között) a Kárpátokon túlról.

„Az Erdélybe való bevándorlók legnagyobb részét a Havasalföldről és Moldvából érkezők adják, kisebb (legnagyobbrészt visszavándorlás) a Magyarországból (az ekkor külön kormányzat alatt lévő Bánságot is ideértve) Erdélybe irányuló bevándorlás. A két román fejedelemségből való beáramlás sok évtizedes vitakérdésében a bevándorlás egészének méreteit tekintve a becsléseknél tartunk. Jancsó Benedek félmilliós román bevándorlást feltételezett (Magyarországra és Erdélybe együttvéve), Dávid Zoltán (szintén mindkét országra) 350–400 ezres számot tart valószínűnek. Anélkül, hogy most a becslések értékelésével foglalkoznánk, jelezzük röviden azt, amit a történetírás a bevándorlás okairól megállapított: a fanarióta-uralommal súlyosabbá válnak a havasalföldi–moldvai román paraszt terhei, s Erdélyben nagyobb biztonságot, fejlettebb civilizációs feltételeket remél.”^[1]

Lásd még: Betelepülések és betelepítések Magyarországra

A Habsburg uralom kezdetén a volt Partium teljes területét visszacsatolták Magyarországhoz, 1733-ban azonban III. Károly király Kraszna, Közép-Szolnok és Zaránd vármegyéket ismét Erdély részévé tette.

1764. január 7-én Buccow osztrák tábornok az erőszakos sorozás ellen tiltakozó székelyek közé lövet. Száznál is többen meghalnak, és az üldöztetés elől több ezren Moldvába, a csángók közé vándorolnak (Madéfalvi veszedelem).

1848. március 15-én a Habsburgok felé intézett pesti 12 pont között szerepelt az „Uniót Erdéllyel!” követelés. Az éledő román nacionalizmus az Avram Iancu-féle szeparatista törekvésekhez vezetett, s szembefordította a románságot a magyar szabadságharccal. Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés révén Erdély ismét Magyarország szerves része lett az Osztrák-Magyar Monarchián belül.

A magyar uralkodóosztály dualizmus idején folytatott nemzetiségi politikája a nemzeti mozgalmak elnyomására törekedett. Hiába figyelmeztetett néhány gondolkodó (pl. Mocsáry Lajos) a román autonómia-törekvések korlátozásának veszélyeire (lásd: Memorandum-per).

Az 1910. évi nemzetiségi megoszlás a következő: magyarok 34,2%, románok 55,1%, németek 8,7%, egyéb 2%.

[szerkesztés] 1918-tól napjainkig

Az I. világháború alatt még jobban felerősödtek a román nacionalista mozgalmak. Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-ra katonailag összeomlott, Magyarország keleti részét a Román Királyság csapatai szállták meg. 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári román nagygyűlés kimondta Erdély egyesülését Romániával, amit 1920-ban az antant hatalmak a trianoni békeszerződéssel jóváhagytak.

1918 után, egy államilag irányított folyamat részeként a Kárpátokon túlról érkező románok telepedtek le nagy számban. Ennek egyik oka, hogy sok (főleg értelmiségi, hivatalnoki) állás üresedett meg a magyarok anyaországba való áttelepüléséval, és a román állam sem szívesen foglalkoztatott az új közigazgatásban magyarokat. Másrészt a térség gazdaságilag jobb helyzetben volt, mint Románia többi része, így magasabb életszínvonallal kecsegtetett az áttelepülés.

Az 1940-es második bécsi döntés visszaadott Magyarországnak 43 492 km²-t, Erdély északi és keleti részét, benne a 90%-ban magyarok által lakott Székelyfölddel, de kb. 1 060 000 románnal is. A II. világháború alatt azután sok, magát magyarnak valló észak-erdélyi zsidót hurcoltak el lakóhelyéről a magyar csendőrök és katonák – az 1941-es népszámlálás adatai alapján. A II. világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés a bécsi döntéseket érvénytelenítette, a területet visszaadta Romániának.

Az 1945-ben hatalomra került új vezetés a kommunista eszme internacionalista jellege alapján és a szovjet nemzetiségi politika mintájára kezelte a magyar kisebbség helyzetét. Nagy arányban vettek részt magyarok a kommunista pártban is, ahol a korábbi mellőzöttség után elismerték őket. A többségében magyarok által lakott területek (pl. Székelyföld) egy darabig rendelkeztek területi autonómiával (MAT), azután azonban változott a szovjet – és a román – politika, így megszüntették azt. Ceauşescu a nacionalizmus felerősítése révén próbálta meg az egyre jobban elnyomorodó országban hatalmát fenntartani. Az 1980-as évek végén meghirdette a falurombolást, de ezt már nem sikerült véghezvinnie.

Az 1989. december végi forradalom (a Ceauşescu-diktatúra megdöntése) után Romániában is megszólalhattak addig kegyetlenül elnyomott vélemények, hangok. A román gazdaság nehézségei is szerepet játszanak abban, hogy a viszonylag fejlettebb Erdély egyre több lakója, úgy román, mint magyar, nagyobb önállóságot szeretne a tartománynak. A Sabin Gherman erdélyi román újságíró nevével fémjelzett proTransilvania Alapítvány tevékenysége is ebbe a keretbe illeszkedik bele, de a Kárpátokon túli románság körében nincs jelentős támogatottsága. A román nacionalista erők ellenzik Erdély vagy a Székelyföld mindenfajta autonómiáját. A Vatra Romaneasca soviniszta román szervezet, amelyben sok volt kommunista párttisztviselő és Securitate tiszt tevékenykedik, 1990. márciusban kirobbantotta az ún. "fekete március" eseményeit, melyek során halálos áldozatokkal is járó etnikai zavargásokra is sor került.

[szerkesztés] Politika

Ez a szakasz még csonk. Segíts te is a kibővítésében!

Tisztán regionális alapon szerveződő erdélyi párt nincs. A magyarokat az 1989-es forradalom utan alakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviseli az országos szintű politikában.

[szerkesztés] Gazdaság

Ez a szakasz még csonk. Segíts te is a kibővítésében!

Fő szócikk: Románia gazdasága

A történelmi Erdély Románia egyik gazdaságilag legfejlettebb része. A terület ásványkincsekben gazdag (szén, vasérc, ólom, mangán, arany, réz, gáz, só és kén). A másik értékes nyersanyag a fa.

A legfontosabb gazdasági tevékenységek közé tartozik a mezőgazdaság (állattenyésztés, borászat és gyümölcstermesztés), valamint az acél-, vegyi- és textilipar.

[szerkesztés] Kultúra

Ez a szakasz még csonk. Segíts te is a kibővítésében!

A nemzetiségi és felekezeti megoszlás adataiból egyértelműen látszik, hogy Erdély egy sokszínű, multikulturális régiója Európának. Ez nem is csoda, hisz Erdély a nyugati latin, illetve a keleti ortodox kereszténység választóvonalában fekszik, de itt találkoznak a közép-európai és a balkáni hatások is.