Hubay Jenő

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Hubay Jenő

Hubay Jenő (Huber Jenő) (Pest, 1858. szeptember 15. – Budapest, 1937. március 12.), hegedűművész, zeneszerző. Hozzáértők szerint korának legnagyobb előadóművészei közé tartozott, a Vieuxtemps, Joachim és Wieniawsky által képviselt romantikus hegedűvirtuóz-nemzedék közvetlen örököse volt.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Életműve
- 2.1 Művei
- 2.2 Leghíresebb tanítványai
3 Hivatkozások
- 3.1 Lásd még
- 3.2 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Előbb atyja, Huber Károly hegedűművész, majd Berlinben Joachim József tanítványa volt. Nagy sikereket ért el 1878-ban Párizsban a Pasdeloup-hangversenyeken. Szakmai felkészültségének is köszönhető, hogy külföldi tartózkodása során jó barátságba került Henrik Vieuxtemps francia hegedűművésszel, aki korának egyik legnépszerűbb előadója volt. Már 1882-ben a brüsszeli konzervatórium vezető hegedűtanára lett. Miután 1886-ban hazatért, a Zeneakadémia hegedű tanszékére került, mely működése alatt nagyon hamar mesteriskolává alakult, ahová szívesen jöttek a külföldi hallgatók is. 1919-től a Zeneakadémia igazgatója, 1920-tól 1934-ig a főigazgatója volt, de lemondása után is tiszteletbeli örökös elnök maradt. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal ismerték el. Iskolateremtő munkája, zenepedagógiai tevékenysége mellett az önálló fellépésekről sem mondott le. 1886-ban Popper Dáviddal vonósnégyest alapított, és az 1903-ig működött együttessel külföldön is gyakran vendégszerepeltek.

[szerkesztés] Életműve

[szerkesztés] Művei

Zeneszerzőként a 19. századi romantikus magyaros hagyományt a francia stílussal (Massenet, Vieuxtemps) ötvözte. Írt:

operákat (Alienor, 1891; Cremonai hegedűs, 1894; Falu rossza, 1896; Lavotta szerelme, 1906; Karenina Anna, 1923; Álarc, 1929);
szimfóniákat (B-dúr 1885; c-moll 1915; a Dante- és a Petőfi-szimfónia, 1921, ill. 1923),
hegedűversenyeket,
etűdöket.