Hugo Grotius

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Hugo Grotius arcképe – Michiel Jansz van Mierevelt, 1631

Hugo Grotius (eredeti nevén Huig de Groot) (Delft, 1583. április 10. – Rostock, 1645. augusztus 28. ) németalföldi államférfi, jogász, a modern nemzetközi jog előfutára

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Emlékezete
3 Művei
- 3.1 Főműve
- 3.2 Műveinek utóélete
4 Forrás

[szerkesztés] Élete

Előkelő családból származott és tizennégy évesen már a leideni egyetemnek tanítványa volt, ahol a híres Scaliger felfigyelt rá. 1598-ban Oldenbarneveld magával vitte Franciaországba. Ugyanebben az évben nyerte el a doktori oklevelet. 1607-ben kinevezték Holland, Seeland és nyugati Friesland közügyészévé. Nemsokára a tenger szabadságáról és a Batáviai köztársaságról írt könyveket. 1613-ban Angliába küldték rendkívüli követként. Miután innen visszatért, Rotterdam szindikusa lett. Szabad idejében Lukanus kiadásán és a holland háboru történelmén dolgozott. 1616-ban a holland rendek megbízásából többedmagával Amszterdamba ment a türelmi ediktum elfogadtatása végett, azonban fáradozásai hiábavalók voltak. Móric, a ravasz orániai fejedelem csel és erőszak által annyira megerősítette pártját, hogy 1618-ban Oldenbarneveldet, Grotiust és Hogerbeetset a törvényes formák mellőzésével halálra itélték. Grotiust ugyan felmentették, de élethosszig tartó fogságra és javainak elkobzására itélték. Neje csel utján könyves ládában szabadította ki Löwenstein várából. Ekkor Antwerpenen át Párizsba menekült, ahol 3000 livre évi járadékot nyert. 1631. októberében visszatért Rotterdamba. Hazája olyan hidegen és bizalmatlansággal fogadta, hogy csakhamar eltávozott. Egy ideig Hamburgban tartózkodott, végül 1634 májusában a svéd kancellár, Oxenstierna meghívására a a majnai Frankfurtba távozott, majd a svéd korona követe volt a francia udvarnál. Törekvései a katolikusok és a többi keresztény felekezetek egyesítésére gyanúba keverték és miattuk elvesztette Oxenstierna bizalmát. 1645-ben elbocsáttatását kérte és ekkor Stockholmba, majd Lübeckbe ment. A vihar azonban Danzigtól nem messze partra vetette és súlyos betegen ért Rostockba, ahol meghalt.

[szerkesztés] Emlékezete

Holttestét bebalzsamozták és templomba helyezték, később Delftbe szállították, ahol 1780-ban emlékművet állítottak a tiszteletére. Sírfeliratát ő maga fogalmazta: «Grotius hic Hugo est, Batavus, captivus et exul, legatus regni Suecia magna tui».

[szerkesztés] Művei

[szerkesztés] Főműve

Legfontosabb műve az 1623-ban megjelent, XIII. Lajosnak ajánlott, a háboru és béke jogáról szóló munkája.(Hugonis Grotii de jure belli ac pacis libri tres). Ezt a munkáját a modern nemzetközi jog első rendszeres műveként tisztelik.
A természetjogot elsőként foglalta rendszerbe. A természetjogot nem isteni eredetűnek tartotta, hanem a társas együttélésre vágyó emberek természetéből vezette le.
Kiállt a tengerek szabadságának elve mellett.
Szükségesnek tartotta a külállamok követeinek területnkívüliségét (ma diplomáciai mentesség).

[szerkesztés] Műveinek utóélete

Könyvtárát és kéziratait a svéd királynő Isaac Vossius útján 24000 forintért megvásároltatta. Teológiai munkáit fia Péter adta ki négy fóliáns méretű kötetben. Az Ószövetség magyarázatát Döderlein adta ki 1775-ben három kötetben Halleban. De veritate religionis christianae című munkája, amelyet fogságában kezdett írni holland versekben, általánosan kedvező fogadtatásra talált, ötször fordították francia nyelvre, háromszor németre és majd minden nyelven megjelent, sőt kínai, maláj és arab nyelveken is.

Történelmi munkái közül legnevezetesebb Amerika eredetéről írt műve. Ide tartoznak az 1657-ben a fiai által Amsterdamban kiadott történelmi munkái is: Hugonis Grotii annales et historiae de rebus Belgicis; Historia Gothorum, Vandalorum er Longobardorum.
Mint költő, különösen latin költeményeivel tett szert hírnévre (első kiadása 1617-ben). Három tragédiát is szerzett: Christus patiens, Sophompaneas, t. i. világüdvözítő és Adamus exul. (Kiad. Anthologiai graeca cum versione latina H. Grotii, edit, ab Hier. de Bosch. Ultraj. 1795-1798). Leveleiből unokái adtak ki egy gyűjteményt 1687-ben (2500 levél XI. Károlynak ajánlva), a többiek 1806-ban és 1809-ben láttak napvilágot, 1829-ben pedig ilyen címmel: Epistolae ad Joh. Oxenstiernam et Joh. Ad. Salv. etc. ineditae, Harlem.