II. Károly osztrák főherceg
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
II. Károly (1540. június 3., Bécs-1590. július 10., Graz) osztrák főherceg, Stájerország, Karintia és Karniola ura 1564-től.
I. Ferdinánd német-római császár és Jagelló Anna harmadik fiaként látta meg a napvilágot.
Károly hívő katolikus volt és az ellenreformáció nagy segítője. Ez többek között abban nyilvánult meg hogy meghívta a jezsuitákat a birodalomba. Ennek ellenére 1572-ben türelmi rendeletet adott ki Grazban, amely uralkodása alatt vallásszabadságot adott a protestánsoknak.
Ausztria uralkodójaként hatalmas harcokat folytatott a törökökkel. Erődöt építetett Horvátországban amelyet róla neveztek el Kárlovácznak.
II. Károlyt a művészet és a tudomány pártfogójaként tartják számon. Orlando di Lasso csak az egyike volt az udvarában élő zeneszerzőknek. 1585-ben megalapította a Graz-i Egyetemet, amit róla neveztek el Karl-Franzens-Universitätnek. Mauzóleuma Seckauban, ahova több más Habsburgot is temettek, az egyik legfontosabb képviselője a térség korai barokk építészetének. 1587-ben kezdték el építeni Alessandro de Verda tervei alapján és Sebastiano Carlone fejezte be 1612-ben.
[szerkesztés] Házasság és gyerekek
II. Károly az unokahugát, Bajorország-i Mária Annát vette feleségül. Tizenöt gyerekük született:
- Ferdinánd (?-1572)
- Anna (1573-1598) III. (Vasa) Zsigmond lengyel királyhoz ment feleségül 1592-ben.
- Mária Krisztina (1574-1621) Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemhez ment hozzá 159-ben.
- Katalin (1576-1595)
- Erzsébet (1577-1586)
- II. Ferdinánd (1578-1637) 1600-ban elvette a fiatalabbik Bajorország-i Mária Annát (1574-1616), majd 1622-ben Eleonóra Gonzagát (1598-1655)
- Károly (1579-1580)
- Georgina (1581-1597)
- Eleonóra (1582-1620)
- Miksa (1583-1616)
- Ausztria-i Margit (1584-1611) 1599-ben hozzáment az unokatestvéréhez III. Fülöp spanyol királyhoz.
- V. Lipót (1586-1632) 1626-ban elvette Medici Klaudiát (1604-1648)
- Ausztria-i Konstanca (1588-1631) III. (Vasa) Zsigmond lengyel királyhoz ment feleségül 1605-ben.
- Mária Magdaléna (1589-1631) 1608-ban hozzáment II. Consimo Medicihez, Toszkána nagyhercegéhez.
- Károly (1590-1624)
Előd: II. Miksa |
osztrák őrgróf | Utód: II. Ferdinánd |