Oszmán Birodalom

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Devlet-i Âliye-i Osmâniyye
دولتِ عَليه عُثمانيه

Az Oszmán Birodalom címere

Az Oszmán Birodalom hatalma csúcsán (1683)

Hivatalos nyelv

oszmán török

Főváros

Söğüt (1299-1326),
Bursa (1326-1365),
Edirne (1365-1453),
Konstantinápoly (1453-1922)

Nemzeti himnusz

oszmán nemzeti himnusz

Uralkodó

Az Osmanlı dinasztia padisahja

Népesség

kb. 40 millió

Terület

6,3 millió km² (1902);
maximális kiterjedése 19,9 millió km² (1595 körül)

Alapítása

1299

Bukása

1923. október 29.

Pénznem

akçe, kuruş, török líra

[szerkesztés] Történelem

[szerkesztés] A kezdetektől a XVI. századik: a birodalom felemelkedése és fénykora

Az Oszmán Birodalom magja Kis-Ázsia nyugati részén terült el. E területet lakták az oszmán törökök, akik a szeldzsuk-török birodalom szolgálatában voltak. Vezetőjük, I. Oszmán feladata az volt, hogy ne hagyja megerősödni a Bizánci Birodalmat, illetve a környező keresztény államokat és támadásokkal, hódításokkal gyengítse azokat. I. Oszmán azonban a meghódított területeket a maga felügyelete alá vonta és 1299-ben kinyilvánította függetlenségét a széthullóban lévő Szeldzsuk-Török Birodalomtól.

Oszmán fia Orhán volt, ő vetette meg a kormányzati és a szervezeti alapokat. Elfoglalta Bursza (Bursa) városát, ez volt az első nagyobb város, amit az oszmánok elfoglaltak Bizánctól. Orhán a törzsi jellegű államot átalakította, rendszeres közigazgatást vezetett be, melynek központja Bursza lett. Az állam sajátossága, hogy hódításra és határkiterjesztésre alapult.

Az oszmánok Európában 1352-ben vetették meg a lábukat, Gallipoli elfoglalásával. 1362-ben Murád szultán elfoglalta Drinápoly (Edirne) városát, ami a birodalom új fővárosa lett. I. Murád támadta a balkáni országokat is (Szerbia, Bulgária), melyek a támadások alatt meggyengültek. 1389-ben a rigómezei csata után megszűnt Szerbia függetlensége is, Bulgáriáé már korábban. A magyar királyoknak sikerült ezután körülbelül ötven évre megállítani a törökök európai terjeszkedését.

I. Bajazid, Murád utóda (aki a rigómezei csatában halt meg) a legyőzött szerbeket és bolgárokat beolvasztotta az oszmán Birodalomba. Luxemburgi Zsigmond magyar király a nikápolyi csatában egy nemzetközi összefogás élén küzdött a törökök ellen és veszített. Ez a nyugati lovagi haderő válságát jelezte, egyúttal a sikertelen csata után a magyar határ is nyitottá vált a törökök előtt. I Bajazidot 1402-ben Timur Lenk mongol uralkodó támadta meg és győzte le az ankarai csatában. Ez lett a magyarok szerencséje, ugyanis így a szultán nem tudta kihasználni magyarországi győzelmét. I. Bajazid maga is Timur Lenk fogságába esett. Az oszmán állam ebben a nagy csapásban majdnem megsemmisült, és 1402-1435-ig a török csapatok nem is voltak képesek újabb erőfeszítésre.

I. Mehmed volt az, aki konszolidálta az államot, majd II. Murád alatt újra hódító politkát folytattak. Ő kétfrontos harcot vívott, nyugaton szembetalálkozott a Hunyadi János által megreformált magyar haderővel. Keleten Ruméliában és Anatóliában harcolt. A megfáradt Murád a magyarokkal megkötiötte a váradi békét, hogy keletre koncentrálhasson, de a magyarok nem tartották meg az egyezséget és hadjáratot indítottak a Balkánon. Az 1444-es II. rigómezei csatában azonban vereséget szenvedtek, ahol I. Ulászló, a magyar-lengyel király is elesett.

Miután II. Mehmed elfoglalta Konstantinápolyt 1453-ban, a kis török állam egy hatalmas birodalommá nőtte ki magát. Az 1456-os Nándorfehérvár ostroma a szultán életének nagy kudarca volt. Ezután a törökök az 1480-as évekig nem támadták többet Magyarországot.

Az 1480-as évektől 1520-as évekig terjedő időszakban is főleg a keleti terjeszkedéssel voltak elfoglalva az oszmánok. Elfoglalták a görögországi velencei támaszpontokat Kis-Ázsiában leszámoltak a szeldzsuk-törökökkel, elfoglalták a bizánci utódállamokat is (Trapezunti Császárság). A Fekete-tenger török beltengerré vált. A XV-XVI. század fordulóján uralkodik I. Szelim „a Rettentes”, aki az egész Közel-Keletet leronanta. Példaképe Nagy Sándor (törökül: Iszkender). Elfoglalta Szíriát, Irakot, Egyiptomot. Szulejámon kívül megölette összes fiát, hogy megelőzze a trónharcokat. Az Irán (Szafavida birodalom) elleni hadműveletek is ekkor kezdődtek, azonban itt sosem sikerült végleges sikert aratniuk a törököknek.

I. Szulejmán kelet helyett inkább nyugatra koncentrált, egyrészt a Földközi-tengerre, másrészt Pest-Buda, távlatokban pedig Bécs elfogalalása volt a célja. Őalatta vált a birodalom tengeri hatalommá, flottáját Barbarossa Hajreddin vezette. A birodalom tetőfokát is I. Szulejmán uralkodása alatt érte el, amikor határai a Perzsa-öböltől egészen Magyarországig és Egyiptomtól a Kaukázusig húzódtak.

[szerkesztés] A XVI.-XX. század: hanyatlás

Szulejmán halála után a birodalom stagnált és hanyatlásnak indult. E folyamat fontos útjelzője volt a bécsi vereség 1683-ban. Az Oszmán Birodalom az I. világháború végén összeomlott.

[szerkesztés] Az Oszmán Birodalom államszerkezete

Az oszmán állam sikere a birodalom belső felépítésén alapult. Élén a szultán állt. Övé volt minden föld, alatta voltak a vezérek és más udvari méltóságok és a katonai parancsnokok. A birodalom a folyamatos hódításból tartotta fenn magát (meghódítani és letarolni a földet). A meghódított területet szandzsákra (tartományokra) osztották fel. Az élükön álltak a bégek. A kisebb (pl.:megye, grófság) méretű földeket a szpáhik nem öröklődő földként kapták a katonáskodás fejében. A hadsereg fenntartására szükséges pénzt az adók beszedéséből biztosították, az adót a defterdárok (adószedők) kíméletlenül beszedték. Vitás ügyekben a kádik (bírók) ítélkeztek a korán alapján.

[szerkesztés] Kultúra

Az oszmán törökök nagy toleranciát tanúsítottak az idegen kultúrával és hagyománnyal szemben (legalábbis középkori mércével mérve). Mielőtt a törökök elfoglalták volna Anatóliát a Bizánci Birodalomtól, a kultúra a Dzsihád része volt a kereszténység ellen. Az első oszmán uralkodók magukat Gázinak (Szent Harcosnak) nevezték. Ahogy az oszmánok egyre nyugatabbra hatoltak hódításaikban, a török uralkodók átvettek néhány vonást az elfoglalt népek kultúrájából. Az idegen kultúrát lassan magukévá tették. 1453-ban Konstantinápoly eleste után a legtöbb templomot érintetlenül hagyták és csak néhányat (köztük természetesen a Hagia Sophia templomot) alakították át mecsetté. Az oszmán udvari élet hasonló volt az ősi perzsa sahok udvarához, de sok görög és európai vonással is rendelkezett. Évszázadokon át a Birodalom a zsidók menedékhelyéül szolgált.

[szerkesztés] Katonaság

Az oszmán katonaság egy hibrid és komplex rendszer volt. A könnyű lovasság volt a mag. Ezek nyilakat és rövid kardokat használtak, amelyek a Mongol Birodalom hadseregéhez hasonló harcmodort tettek lehetővé. Az oszmán katonaság volt az elsők között a világon, amely a muskétákat bevezette. A híres janicsárság elit csapatot képezett, amely a szultán testőrségeként is szolgált. Azonban a 17. század vége fele a reformok hiánya miatt a hadsereg elavult, főleg a korrupt janicsárok miatt, akik mindenfajta reformot elleneztek és több szultánt is letettek a trónról emiatt. 1826-ban a janicsárság feloszlatása már túl későn jött, és az Oroszország elleni háborúkban a Birodalom alulmaradt.

[szerkesztés] Tartományok

Az Oszmán Birodalom zászlaja

A Birodalom a virágzásának a tetőfokán 29 tartományból, három adófizető fejedelemségből és Erdélyből (a Birodalommal szövetséges fejedelemség) állott.

[szerkesztés] Szultánok

Fő szócikk: Oszmán szultánok listája

A szultán (másképp padisah) a Birodalom egyedüli ura és kormányzója volt (legalábbis hivatalosan). A szultán a következő címeket is viselhette: Szultánok szultánja, Kánok kánja, A próféta leszármazottja. Az első uralkodók nem nevezték magukat szultánoknak, hanem bej-eknek.

1922-ben a szultánság eltöröltetett, de az uralkodócsalád azóta is számon tartja a trónkövetelőket, akik magukat Törökország uralkodójának tekintették és tekintik: