Indus-völgyi civilizáció
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az Indus-völgyi civilizáció, másnéven Harappá-civilizáció az indiai szubkontinens első, kizárólag régészeti emlékek alapján ismert civilizációja volt, amely fénykorát a Kr. e. 2500-Kr. e. 1700 között élte.
[szerkesztés] Elhelyezkedés
A Harappá-civilizáció az Indus és a Szaraszvatí folyamok völgyében alakult ki. Legfontosabb városai a nevét adó Harappá, Mohendzso-Dáró, Csanhu-Dáró, Kálibangan és a kikötőváros Lothál volt.
[szerkesztés] Történet
Az Indus-völgyi civilizáció történetéről nem állnak rendelkezésre írásos források. A régészeti leletek tanúsága szerint a Kr. e. 4. évezred folyamán az őslakosság településein megjelentek a nyugati és déli irányból érkező bevándorlók. Ezek már földművelő népek voltak, és ismerték a fémmegmunkálást. A leletanyag nem utal arra, hogy hódítók lettek volna, sokkal inkább a békés egymás mellett élésre való berendezkedés látható.
A Kr. e. 3. évezred közepére fejlett városi civilizáció alakult ki a térségben, amely kereskedelmi kapcsolatban állt Mezopotámiával, és ellenőrzése alatt tartotta Magan (a mai Omán és térsége) valamint a Perzsa-öböl kereskedelmét. A mezopotámiai leletekben szereplő Meluhha név nagy valószínűséggel a Harappá-kultúrára utal. A térségben meluhhai lerakatok is működtek, és számos indiai pecsételő valamint igazgyöngy került elő.
Kr. e. 1800 táján elvándorlás kezdődött, amivel párhuzamosan a Gangesz mentén megjelentek a civilizáció első csírái. Az Indus-völgyben fokozatosan hanyatlásnak indult a városi kultúra, aminek oka feltehetően a klímaváltozás és az ennek következtében történő erdőpusztulás volt. A korábban döntőnek tartott árja bevándorlás már egy pusztulófélben levő civilizációt érintett – igaz, eltűnését valószínűleg meggyorsította, erre utal pl. az, hogy Harappában ebben az időszakban erődítményeket emeltek. Kr. e. 1700-ra az Indus-völgyi civilizáció megszűnt létezni.
[szerkesztés] Kultúra
A Harappá-kultúra ismerte az írást. Számos lelet is ránk maradt, azonban a szótagírással lejegyzett feltehetően protodravidikus nyelvet máig sem sikerült megfejtenünk. A térség városaiban nem csak az írás, hanem a súly- és mértékrendszer is közös volt, elképzelhető hát, hogy közös irányítás alatt álltak.
Az Indus völgyének városai alapvetően két részből álltak: a falakkal körülvett, magaslatra épült citadellából, valamint az alsóvárosi részből. A kettőt legalább egy felvonulási út kötötte össze. A fellegvárban voltak a könnyen megközelíthető, kiváló szellőzésű raktárak, olykor víztározók is. Az alsóváros utcái derékszögben metszették egymást, a jó minőségű, égetett téglából készült házak zöme pedig legalább egy emelettel bírt. Ebben a korban már kiváló csatornázottság volt jellemző, és a legtöbb házban volt fürdőszoba és mellékhelyiség.
Több égetőkemencét és nagy, templomként azonosítható épületet is sikerült feltárni, azonban a vallásról csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Valószínűleg kezdetben a termékenységet szimbolizáló istenanya volt a kultusz középpontjában, később megjelenhetett a teremtő férfiisten, és az őt szimbolizáló lingamok. A szent számokat már ekkoriban külön jelekkel szimbolizálták. Egyes ábrázolásokon már szent állatok és más istenalakok is felbukkannak (ilyen a proto-Brahmanként azonosított bivaly, vagy a két irányból ábrázolt arcú proto-Siva).
A Harappá-kultúra tárgyi emlékei közül kiemelkedő fontosságúak a valószínűleg adminisztratív célokra használt pecsételők, a megmunkált gyöngyök és a sok terrakottaszobor.
Based on work by