Jákób

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Jákób a zsidó nép egyik pátriárkája (ősatyja), Izsák fia, Ábrahám unokája. Istentől a Jiszráél (ישראל) melléknevet kapta, melynek jelentése Istennel harcoló.

Jákob a fiatalabbik volt Izsák és Rebeka ikerfiai közül, bátyja Ézsau. Mikor felnőtt, anyja segítségével csalással megszerezte a közben megvakult idős Izsáktól az atyai áldást, ami a bátyjának járt volna: először rávette a munkából éhesen hazatérő Ézsaut, hogy egy tál lencséért cserébe mondjon le elsőszülöttségi jogáról, majd később Ézsau ruháiba öltözve ment be apjához, aki megáldotta. Jákob ezután elmenekült otthonról, mert félt, hogy Ézsau megöli.

Jákob anyai nagybátyjához, Lábánhoz menekült, akinél pásztorként dolgozott. Beleszeretett Lábán kisebbik lányába, Ráhelbe, és megegyeztek Lábánnal, hogy hét évig szolgálja őt, cserébe Ráhelért. Lábán azonban átverte és a hét év leteltével Ráhel helyett Leát, az idősebbik lányt adta hozzá. Jákob újabb hét évig szolgálta, és így Ráhelt is feleségül vehette. Ezután egy ügyes trükkel elérte, hogy Lábán sok birkáját nekiadja, és elköltözött Lábántól. Később kibékült Ézsauval.

Jákobnak tizenkét fia született, ebből a két legkisebb, József és Benjámin voltak Ráhel fiai, ezért őket jobban szerette, főleg Józsefet. Józsefre ezért féltékenyek voltak a testvérei, és eladták Egyiptomba.