Janus Pannonius
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Janus Pannonius (Csezmice, 1434. augusztus 29. – Medvevár, 1472. március 27.) pécsi püspök, az első név szerint ismert magyar költő, aki egyes feltevések szerint Vitéz János (régebbiek szerint, Csezmicei János) néven született [1]. Mátyás király korában élt, latin nyelven írt. Korában Európa-szerte ismerték.
==Élete== Kép:Imegres.htm
Életéről meglehetősen keveset tudunk. 1434-ben született, valószínűleg a Dráva menti (azóta eltűnt) Csezmice községben. A Janus Pannonius a kor szokásának megfelelően felvett antikizáló humanista név. Anyai ágon kisnemesi származású (apja, Pál a hagyomány szerint asztalos volt), de nem a nemesi, hanem az ún. „agilis”-i rétegbe tartozott, a családnak címere nem volt [2]. Atyját korán elvesztette, tizenhárom éves koráig özvegy édesanyja, a Szilágyiakkal és Hunyadiakkal rokon Garázda (mások szerint: Zrednai [3]) Borbála nevelte és taníttatta, akinek összesen négy gyermeke volt (három fiú- és egy leány). Így boldogan bízta a korán tehetségesnek bizonyuló János költséges külföldi taníttatását nagybátyjára, Vitéz Jánosra.
1447-ben a magyar humanizmus atyja, Pier Paolo Vergerio tanácsára Janus Guarino da Verona ferrarai magániskolájába került. Guarinónál együtt nevelkedett a korabeli itáliai ifjúság színe-javával, s a koraérett gyermekben hihetetlenül gyorsan bontakozott ki a költői tehetség. Guarino nemcsak latinra, de görögre is tanította.
1454-ben Padovában jogi tanulmányokba kezdett. A kánonjogot négy év alatt, meglepő gyorsasággal végezte el. Tanulmányai befejeztével Itáliai útra indult.
Hunyadi Mátyás a magyar trónra kerülvén, Janust hazahívták rokonai, egyenesen az udvarba; mert az új ország építéséhez jól képzett emberek kellettek. A királyné kancellárja, majd királyi kancellár – azaz az udvari hivatalok vezetője lett; rokona, Vitéz János bíboros, prímás esztergomi érsek pedig nemcsak az egyház hazai vezetőjévé, hanem Mátyás uralkodásának korai éveiben a király legfőbb tanácsosává – Mátyás után az ország második emberévé és a politika jelentős irányítójává vált. Mátyásnak szüksége volt arra, hogy az egyház feltétlenül mellette legyen központosító politikájában, ezért a püspökségek élére legmegbízhatóbb híveit állította. Így lett Vitéz kinevezése után Janus Pannonius pécsi püspök.
Élete nagy részét betöltötte a politika, de nem hagyta abba költői munkásságát sem. Leginkább az epigramma és az elégia műfajában alkotott. Kétségeit, bánatait – így az édesanyja elvesztése miatti gyászt, vágyódását a napfényes Itáliába meghitt hangú költeményekben fejezte ki. Közben százszámra írt csipkelődő epigrammákat is.
1466-ban súlyos betegség, tüdőbaj támadta meg. A főrangúak közt kirobbant 1467. évi Mátyás-ellenes összeesküvéstől mind Vitéz János, mind ő távol tartották magukat, amiért a király hálásnak mutatkozott. Mikor azonban Mátyás a főnemességet megadóztatta, Janus többedmagával a király ellen fordult: az 1471-es nagy főúri zendülésnek Vitéz Jánossal együtt ő volt a szervezője, ezt azonban a király ügyesen leverte. Janus ekkor Pécsbe húzódott, és a vár falai között védekezett, majd kincseivel Velence felé vette útját. Beteg teste azonban nem bírta az utazás gyötrelmeit: Medvevárott 1472. március 27-én meghalt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Művei
Legismertebb műve a Pannónia dicsérete című epigramma:
- Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
- S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
- Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
- Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!
- (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
[szerkesztés] Hivatkozások
Magyar neve:Pannoniai János
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ A régebbi irodalomtörténet-írás lehetségesnek tartotta, hogy Kesincei vagy Csezmicei János néven született. E hipotéziseket ma már nem tartjuk valószínűnek, ld. Csapodi Csaba: Janus Pannonius kódexei és címerhasználatának kérdése. Magyar Könyvszemle, 2003., 119. évf./2. sz. Bár sok korabeli dokumentum emlegeti „Csezmicei” Jánosként is, ezzel valószínűleg nem a családnevére, hanem a születési helyére utaló ragadványnév.
- ^ Agilis: E kifejezéssel illették azokat, akik maguk nem voltak nemesek, de vagy anyjuk, vagy feleségük az volt. A nemesség nem öröklődött nőágon, a feleség vagy anya címerét nem viselhette a férj vagy a gyerek, mégis bizonyos társadalmi megbecsülésben része volt.
- ^ Csapodi Csaba: Janus Pannonius kódexei és címerhasználatának kérdése. Magyar Könyvszemle, 2003., 119. évf./2. sz.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Sulinet oldal
- Jankovits László: Accessus ad Janum – A műértelmezés hagyományai Janus Pannonius költészetében. (Pdf).
- Ács Pál – Jankovics József – Kőszeghy Péter – Tamás Zsuzsanna: Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.: Janus Pannonius. Balassi Kiadó, 1998 – KFDT.