Kettős honfoglalás

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

László Gyula történész amellett foglalt állást, miszerint a magyarság ősei két lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. Az első szakasz 670 körül volt (griffes-indás kultúra megjelenése az avarkori leletek között) és egy finnugor nyelvű népcsoport alkotta, míg a második szakasz a jól ismert 9. század végi bejövetel, amely során Árpád vezetésével egy alapvetően török népesség telepedett le. E két népcsoport összeolvadásából született meg a magyar nép László Gyula szerint.

[szerkesztés] A középkori magyar krónikák tanúsága

Az állítást a különböző krónikák és gesták leírásai igazolják. Ezekben a leírásokban megjelennek a kettős bejövetellel kapcsolatos történetek. Például Anonymus Gesta Hungarorumában a honfoglalást úgy írja le, hogy először a hunok jöttek be, akik a magyarok rokonai, majd utánuk a magyarok. Az orosz őskrónikában (Nestor krónika) is kettős magyar honfoglalásról írnak. Eszerint előbb a fekete, majd a fehér magyarok érkeztek a Kárpát-medencébe. Az itt leírt fekete magyarok valószínűleg az onogurok lehettek. A krónikások a „fekete” jelzővel jelölték ugyanazt a népet, amíg még pogány volt, és „fehér” jelzővel amikor már megkeresztelkedett. A pogány és keresztény jelző esetleg egymástól elszakadt néprészeket is jelölt.

[szerkesztés] Régészeti bizonyítékok

A kettős honfoglalás elméletét régészeti bizonyítékokkal is alá lehet támasztani. A 7. század második felében változás következik be az avar díszítőművészetben. Megjelenik a griffes-indás díszítés, amely jellemző volt a honfoglaló magyarok díszítőművészetére is. Emellett a Szarvason talált avar tűtokon látható rovásírásnak van magyar olvasata is. Eszerint a magyarok és az avarok rokon népek voltak. A honfoglaláskori leletek nem mutatnak pusztulásra utaló jeleket, és a magyar települések az avar települések mellé és nem rá települtek, amely megint csak azt igazolja, hogy az avarok Árpád népének rokonai voltak.

[szerkesztés] Az elmélet kritikái

A kettős honfoglalás elméletét a legtöbb történész nem fogadja el, mert a griffes-indás díszítés a legtöbb nomád és félnomád népre jellemző volt. A viszonylag békés bevonulást pedig azzal indokolják, hogy ekkoriban a Kárpát-medence nagyon ritkán lakott terület volt, hiszen Nagy Károly a 8. században kiirtotta az avarok nagy részét. A terület jelentős része bolgár gyepű volt, tehát lakatlan terület, a Dunántúl részben a keleti-frank állam, részben pedig a Morva Fejedelemség peremterületéhez tartozott. A Kárpát-medence tehát nem volt nagyon védett terület, így a magyaroknak nem kellett véres küzdelmeket vívni az itt élő gyér lakossággal.