Krill

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Krill
Északi krill (Meganyctiphanes norvegica)
Rendszertan
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda) Altörzs: Crustacea Osztály: Malacostraca Rend: Világító rákok (Euphausiacea) Dana, 1852

A krill, hivatalos nevén a világítórák, a zooplankton „nagytestű” állatkája.

A krill egy garnéla-szerű tengeri gerinctelen állat. Ez a kis rákféle fontos élőlénye a zooplanktonnak, főleg mint táplálék fontos a sziláscetek, manták, bálnafélék, fókák és néhány tengerimadár-faj számára. Rendszertani neve Euphausiids, mivel az Euphausiacea rendbe tartozik. A krill norvég szó, halivadékot jelent. A krill a világ minden óceánjában előfordul.

A tápláléklánc sarkköve, mely a lánc legalján álló növényi planktonnal (phytoplankton) és a nála kisebb állatokkal táplálkozik és ezek anyagait teszi fogyaszthatóvá a krillen élő jóval nagyobb szervezetek számára. A biomassza tömegének jelentős részét alkotó zooplankton fajainak többsége jelentős napi függőleges vándorlást végez. Ezáltal éjjel a felszínközeli, nappal a mélyebben élő ragadozóknak nyújt biztos táplálékforrást.

A krillhalászat elsősorban a déltengereken és a Japán körüli vizeken jelentős, évente 150-200 ezer tonna. Főbb felhasználási területei: vizinövények termesztése és viziállatok tenyésztése (akvakultúra), akváriumi haleledel, horgászcsali, gyógyszeripari alapanyag. Japánban és Oroszországban emberi táplálékként is fogy okiami néven (Az Euphausiacea japán neve ugyanis okiamime).

A rend mindössze 2 családra tagolódik. A Bentheuphausiidae családba csak egyetlen faj tartozik, a Bentheuphausia amblyops, amely a mély vizekben él kb 1000 m-es mélységben. Ez a krillek legprimitívebb faja. A másik család — az Euphausiidae — 10 különböző nemzetségébe 85 faj tartozik. Közülük az Euphausia a legnagyobb nemzetség, 31 fajjal. Jól ismert fajai pl a horgászati jelentőséggel leginkább bíró sarki krill (Euphausia superba), a csendes-óceáni krill (Euphausia pacifica) és az északi krill (Meganyctiphanes norvegica).

Tartalomjegyzék 1 Megoszlás 2 Testfelépítés 3 Viselkedés 4 Életciklus 5 Ökológia 6 Krill-halászat

[szerkesztés] Megoszlás

A krillek többsége részt vesz az óceánközi vándorlásban, de néhány fajuk helybenmaradó illetve sekélyvízi életmódot folytat.

A Thysanoessa nemzetség fajai mindkét óceánban megtalálhatóak, az Euphausia pacifica hazája a Csendes-óceán. Az északi krill vándorol az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger között. A Nyctiphanes nemzetség 4 faja Kalifornia, Humbolt, Benguela és a Kanári-szigetek partjainál gyakori. A déli sarkvidék vizeiben 1 Thysanoessa (T. macrura) és 6 Euphausia faj él. Az Euphausia superba leginkább a 100 m-es mélységben fordul elő, míg a jég krillnek is nevezett Euphausia crystallorophiast 4000 m-en is megfigyelték, bár általában 300-600 m mélyen él. Mindketten előfordulnak a déli szélesség 55°-nál, de 74°-tól délre és a jégtáblák vidékén az E. crystallorophias dominál. A déltengerek egyéb fajai: E. frigida, E. longirostris, E. triacantha, és E. vallentini.

[szerkesztés] Testfelépítés

A krillek rákfélék. Kitines külső vázuk van. Három testtájuk: a fej, a tor és potroh közül a két elülső összeolvadt (fejtor). Külső héjuk átlátszó. Jellegzetes külső jegyük a bonyolult összetett szem; némely faj képes a különböző fényviszonyokhoz is alkalmazkodni védő pigmentek használatával. Két csápjuk van. Mellkasi lábaikat pereiopoda vagy thoracopoda néven említik, számuk fajonként változik. Ezek a lábak táplálkozásra és tisztálkodásra szolgálnak. Ezenkívül minden fajnak van 5 pár úszólába (pleopods).

A legtöbb krill kb. 1-2 cm hosszú, néhány faj viszont 6 - 15 cm-esre is megnő. Legnagyobbikuk a Thysanopoda spinicauda. A krilleket könnyű megkülönböztetni más rákféléktől, pl. a garnéláktól jól látható kopoltyúi révén.

Egyes krillféléknek (pl. Euphausia fajok) szűrőszőrei vannak: a mellkasi lábakon lévő finom szőrszálak, amelyekkel kiszűrik a táplálékot a vízből. Annyira finoman érzékelnek, hogy képesek kiszűrni elsősorban a fitoplanktont, de a kovamoszatokat és az egysejtű algákat. Jóllehet, a legtöbb krill mindenevő, van köztük ragadozó is, amelyik kisebb zooplanktonokat és hallárvákat is fogyaszt.

A Bentheuphausia amblyops fajok kivételével a krillek biolumineszcens állatok, a fényt fotoforáik bocsátják ki. A fény egy enzimatikus kemolumineszcens reakció eredménye, melyben a luciferin (egy pigmentfajta) aktiválódik a luciferáz enzim hatására. A luciferin tulajdonképpen egy fluoreszkáló tetrapirrol vegyület. A krillek fotofórái komplex szervek lencsékkel, fókuszálóképességgel és forgatóizmokkal; ám pontos működésük máig tisztázatlan. Egyes kutatók (pl. Lindsay és Latz vagy Johnsen) szerint a fénykibocsátás célja az álcázás: ugyanakkora erővel világítanak, mint amilyen fényes a környezetük, így számos ragadozó egyszerűen nem is látja meg őket.

[szerkesztés] Viselkedés

A legtöbb krillféle rajokban él. Az Euphausia superba rajai 10 000–30 000 egyedet tartalmaznak 1 m³ (1 000 l) vízben. Ez a tény védelmet is biztosít számukra, mivel a ragadozók nem képesek „kiszúrni” az egyes egyedeket a kaotikus tömegből. A krillek jellegzetes napi (diurnális) függőleges vándorlást folytatnak: éjjel a felszínen, nappal a mélyebb vizekben tartózkodik, ezzel táplálékot biztosít mindkét hely ragadozóinak, bár a mélyben kisebb veszélynek vannak kitéve és még energiát is tudnak tartalékolni. Egyes fajok (pl. Euphausia superba, E. pacifica, E. hanseni, Pseudeuphausia latifrons, vagy a Thysanoessa spinifera) nappal is felkeresik a felszínt, hogy táplálkozzanak és szaporodjanak, de ez túlzottan sebezhetővé teszi őket.

Sűrűn tömött rajaik hatására a ragadozók (halak, madarak) között őrületes tülekedés („vályúpánik”) törhet ki, ezért a raj – ha megzavarják – egyedeire szóródik szét és mindegyik krill levedli „bőrét” és ezt hagyja ott maga helyett a töprengő ragadozónak.

Normál esetben úszólábaikkal haladnak előre másodpercenként 0.2–10 testhossznyi távolságot (ez olyan, mintha mi 350 km/h sebességgel haladnánk). Veszély esetén jellegzetes vészreakciót mutatnak, melyet rákstratégiának neveznek: farokirányban 10–27 testhossz/sec. sebességgel „lőnek ki” hátrafelé, miközben sokszor még le is vedlenek. A leggyorsabban az E. superba menekül (0.8 m/s).

[szerkesztés] Életciklus

Általános életciklusuk a rákfélékre jellemző: pete, majd a lárvaállapotok (nauplius, pseudometanauplius, metanauplius, calyptopsis, és furcilia állapot), végül kifejlett egyed.

A lárváknak a calyptopsis fázisig van tartalék tápanyaguk. Eddigre kialakul tápcsatornájuk és megkezdik a fitoplankton fogyasztását. Növekedésük közben többször is vedlenek. A furcilia állapotban történik a szegmentáció és a végső kifejlődés, melynek lefolyása az összetett környezeti hatásoktól is függ. A furcilia állapot után küsőre már kifejlett krill további érésen megy keresztül: kialakul a hímek spermazsákja és a nőivarú egyedek nemi nyílása (thelycum), akiknek a petezsákja több ezer petét tartalmazhat, melyek átmérője 0,3–0,4 mm, tömege az állat össztömegének 1/3-a is lehet. Egy időszakon belül többször is költenek.

Az utódnemzésnek két módja figyelhető meg:

1. A Bentheuphausia, Euphausia, Meganyctiphanes, Thysanoessa és Thysanopoda fajok „lepetéznek”: a vízbe ürítik, majd a megtermékenyítés után magukra hagyják utódaikat.
2. A többi 29 faj nőstényei a megtermékenyített petéket petezsákjukban hordozzák.

A krillek élettartama a földrajzi szélesség függvénye, legrövidebb az Egyenlítőnél élőké (Nyctiphanes simplex – 7 hónap), leghosszabb a sarkvidéki fajoké (Euphausia superba – 6 év). A földrajzi szélesség (a vízhőfok révén) és az életkor együttes függvénye a vedlések gyakorisága (Nyctiphanes simplex – lárvák naponta, felnőttek 5 naponta, E. superba – lárvák 9 naponta, felnőttek havonta).

[szerkesztés] Ökológia

A krill a tápláléklánc legfontosabb eleme.

A délsarki krill közvetlenül a fitoplanktont fogyasztja és alakítja energiatartalmát a nagyobb állatok számára is (primer produkció), melyek nem képesek közvetlenül az algák fogyasztására, de a zooplanktonéra (benne a krillel) már igen. Ezek között találunk kisebb (hal vagy pingvin) és nagyobb (fóka, sziláscet) állatokat is.

A környezeti károsodások hatása messzire nyúlik: 1998-ban miközben a Bering-tengeren „virágzott” a plankton, ugyanitt lezuhant a kovamoszat koncentráció. Mivel a kovamoszat a krill egyik fő tápláléka, másodlagosan a plankton mennyisége is lecsökkent. Ennek távolhatása révén megfogyatkoztak a vészmadarak és még a lazacok sem tértek vissza Alaszka nyugati folyóiba.

Egyéb faktorként jöhet szóba a külső és belső paraziták krillpopulációra gyakorolt hatása (Collinia, Dajidae ), melyek az állatok testnedvein élősködve gátolják a táplálkozást, a szaporodást és az érési folyamatot.

[szerkesztés] Krill-halászat

A krill régóta szolgál humán- és állati táplálékként. Kultusza (okiami) a 19. század óta tart, főleg Japánban. Az 1960-as és 1970-es években a féktelen lehalászás miatt, melynek fő végrehajtói: Japán, a Szovjetunió, ill. mai utódállamai Oroszország és Ukrajna, drasztikusan lecsökkent a populáció létszáma. Ezért nemzetközi testületet hoztak létre (CCAMLR), amely maximálta a kitermelhető mennyiséget egy fenntarható szintig.

Ma a fő krillhalász országok: Japán, Dél-Korea, Ukrajna és Lengyelország, az évi mennyiséget továbbra is a CCAMLR határozza meg.

A krill íze sósabb és erőteljesebb, mint a garnéláé. Páncélja sok fluoridot tartalmaz, ezért csak hámozva fogyasztható. A túlzott okiami fogyasztás pedig hasmenést okozhat.