Mángold

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A mángold a répafélék családjába tartozó konyhazöldség, legközelebbi rokona a cékla.

Bár a Földközi-tenger környékén már az i.e. V-IV. században ismerték, mégis mára Európában szinte ismeretlen növényről van szó. Lágy szárú kétéves növény, az első évben a gyökere és lombozata, a második évben a magszára fejlődik ki, azonban mivel konyhai célra leveleit használjuk, általában az első évben leszüreteljük őket (amikor elkezdi növeszteni virágját és magjait, akkor levelei elsatnyulnak). Több fajtája van: a legelterjedtebbnek levelei mélyzöldek vagy halványabbak (fajtától függően, de ismert lilás vagy pirosas levélnyelű fajtája is), és a növény akár 60-80 centiméteresre is megnőhet. Formája egy megnyúlt kínai kelhez hasonlít. Talajban nem válogatós, de igényli a sok napsütést és a vizet, melyből egy nap akár 2 dl-t is elhasznál. Tavasz végén vetik, és júliustól késő őszig növeszt ízletes leveleket.

Az íze a spenóthoz (paraj) hasonló, de annál erőteljesebb. A levelekből általában a spenóthoz hasonló főzeléket, a levélnyelekből pedig a spárgához hasonló étel készíthető.

A mángoldnak magas az A, B1, B2 és C vitamin tartalma, ezen kívül cukrot, pektineket, szerves savakat (oxálsav, almasav, citromsav), foszfort, káliumot, kalciumot, vasat és magnéziumot tartalmaz.

A passzírozott levelek kis téglácskák formájában fagyaszthatóak anélkül, hogy ízükből vagy vitamin tartalmukból veszítenének, és így télen is „friss” alapanyagot biztosít a főzelékekhez.