Matteo Bandello
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Matteo Bandello (Castelnuovo Scrivia, 1485 – Bassens, Franciaország, 1561) olasz író, költő
[szerkesztés] Élete
Fiatalon belépett a domonkos rendbe, ám szerzetessége ellenére fejedelmi udvarokban élt. Először Milánóban a Bentivoglio család szolgálatában állt, később Mantovában Isabella Gonzaga környezetében, majd egy zsoldoskapitány, Cesare Fregoso mellett tűnt fel. Amikor a kapitányt, I. Ferenc francia király helytartóját meggyilkolták, 1542-ben özvegye szolgálatában Franciaországba ment. Végül 1550-ben Agen püspöke lett, s a maga uraként élt.
[szerkesztés] Munkái
Giovanni Boccaccio után kora legjelentősebb olasz novellistája volt. Elbeszéléseit 1510 és 1560 között írta, az első válogatást „Novelle" (Elbeszélések) címen tette közzé 1544-ben. Ebbben lemondott a Boccaccio által alkalmazott keretről, s mások mintájára 214 novellát tartalmazó gyűjteményének minden darabja elé bevezetést és rövid ajánlást írt valamelyik ismerőséhez, pártfogójához. A novellákban azt a társadalmi kört elevenítette meg, amely az általa képviselt műfaj közönsége volt: a fejedelmi, főúri udvarokat. Lelki analízist sosem ad munkáiban, annál szívesebben tárja közönsége elé a szenvedélyek erejét, a tragikus emberi sorsot. Akkor a legsikeresebb elbeszélő művészete, amikor a regényes elem uralkodik benne: a kaland, a váltpzás, a meglepetés. Igen gyakran sikamlós témákat dolgoz fel novelláiban. Elvetette a Boccacciora olyannyira jellemző ünnepélyes stílust, s keményebb, bátrabb realizmusával gyakorol hatást az olvasóra. A novelláiból mindamellett nem hiányzik a kellemnek és a bájnak az a keveréke, amely már a 18. századi gáláns stílus keverékének tekinthető.
A novellagyűjteménynek komoly hatása volt a világirodalomra, több író is innen merítette saját műve témáját. Tőle került William Shakespeare kezébe a „Rómeó és Júlia"-történet, Lope de Vega is több drámájának témáját vette a gyűjteményből. Magyarországon Mikes Kelemen „Törökországi levelek" című munkájában találkozunk hatásával. Heltai Jenő a néma levente történetét dolgozta fel.
Költőként a több mint kétszáz verset tartalmazó „Il Canzoniere"-ben (Daloskönyv) Francesco Petrarca és Pietro Bembo stílusát követi. Latinra fordította Boccacciót (1509), Franciaországban pedig Euripidész görög ritmusát a „Hekuba" fordításában kísérelte meg átütemezni olaszra.
[szerkesztés] Források
Világirodalmi kislexikon
Based on work by