Pauler Gyula

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Pauler Gyula (Zágráb, 1841. május 11. – Badacsonytomaj, 1903. július 6.). jogász, levéltáros, történész és író, az MTA tagja

[szerkesztés] Rokonai

Pauler Tivadar fia, Bogyay Tamás nagyapja.

[szerkesztés] Élepályája

Pest-Budán járt középiskolára. 1863-ban a budapesti egyetemen jogi doktori, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Ugyanebben az évben ügyvédi vizsgát tett és 1874-ig ügyvédi tevékenységet folytatott. 1874-ben országos főlevéltárnokká nevezték ki. Két éves nyugat-európai tanulmányút után kidolgozta egy felállítandó országos levéltár szervezeti felépítését és ügykörét, majd a létrejött Országos Levéltár első igazgatója lett. 1870-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező-, 1877-ben rendes tagja. Egyik tagja volt az MTA által a milleneum évének meghatározására felállított bizottságnak, és végül az ő javaslatára fogadták el a milleneum évének az 1895-ös évet. Történészként kezdetben a Wesselényi féle rendi szervezkedéssel, később az Árpád-kori magyar történelemmel foglalkozott. Egyik legjelentősebb műve, a Magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt 1893-ban jelent meg. 1894-ben e művéért MTA nagydíjjal tüntették ki. 1895-ben a MTA II. osztályának elnöke lett és Szilágyi Sándorral együtt őt bízták meg egy a honfoglalási forrásmunkákat összegyűjtő munka szerkesztésével, mely A magyar honfoglalás kútfői címmel 1900-ban jelent meg. Őt tekintik az Árpád-kori magyar történelemmel kapcsolatos tudományos kutatások megalapozójának. Ő az 1999-ben alapított Pauler Gyula-díj névadója.

[szerkesztés] Lásd még

• Magyar akadémikusok listája