Szcientológia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A szcientológia tanítások és hitek rendszere, melyet eredetileg modern filozófiaként 1952-ben alapított L. Ron Hubbard, és 1953-tól kezdve fokozatos átalakulásokon ment keresztül egy „gyakorlati vallás” irányában.
Legfőbb képviselője a Nemzetközi Szcientológia egyház (Church of Scientology International). Kritikusai szerint az egyház egyben üzleti szervezet is, bár alapos vizsgálatokat követően mindig az ellenkezője került hitelt érdemlően bizonyításra. Hosszú történettel rendelkezik tanainak szerzői jogokkal való védelmében, és néha „erős eladási” technikákat alkalmaz arra, hogy tagjaitól adományokat kapjon. Pénzügyi erejének gyakori és rendszeres felhasználása miatt, melyet az egyházat támadó személyek elleni perekben használtak fel, számos kritikát kapott, melyek szerint nem követi a vallásokról kialakult hagyományos „szellemi” irányvonalat. A Szcientológia egyház semmilyen költségvetési forrásból nem kap külön pénzügyi támogatást egyetlen országban sem. Magyarországon is csak a hívek személyi jövedelemadójának 1%-ait kapja meg az államtól. Az egyes országok szervezetei semmilyen közvetlen pénzügyi segítséget nem kapnak az egyház nemzetközi szervezeteitől. Minden egyes szervezet anyagilag önálló és önellátó. Csak a hívei adományaiból tartja el magát, fizeti a munkatársait és a közüzemi díjakat, bérli az épületét. Ha bárhol vannak saját tulajdonú ingatlanjai, azt kizárólag a hívők adományaiból építették vagy vásárolták.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A szcientológia mint vallás
[szerkesztés] Eredete
A szcientológia hívei különösen nagy tisztelettel beszélnek Buddháról és a Buddhizmusról. Ugyanakkor elismerik más vallások eredményeit is. Nem követelik meg tagjaiktól, hogy az Istenre vonatkozó hitüket megváltoztassák, hogy nem vehetnek részt más egyház istentiszteletein, ott ne vegyenek fel szentségeket. A valóságban azonban a tagjaikat erővel elszigetelik, elszakítják családjuktól, ha az nem ért egyet tanaikkal.
A közelebbi eredet az 50-es évekre vezethető vissza, amikor az L. Ron Hubbard által kifejlesztett Dianetika technikáit alkalmazó személyek tömegesen kezdtek beszámolni előző életi emlékek és tapasztalatok felbukkanásáról, valamint ugyancsak tömegesen számoltak be 'testen kívüli' élményekről, testen kívüli érzékelésről. Miután ezen tapasztalatok egyike sem egyeztethető össze a véges élettartamú és képességű emberi testtel, L. Ron Hubbard figyelme és kutatásai a halhatatlan, szellemi lény felé fordultak, aki maga az egyén.
[szerkesztés] Hit és gyakorlat
A szcientológia elvei szerint:
- Az ember alapvetően jó.
- Az ember alapjában véve egy szellemi lény, akinek van elméje és van teste.
- Az ember mint szellemi lény életről életre szerzi tapasztalatait. A vallás hívei megtapasztalják, hogy a korábbi életek eseményei az egyén számára elérhetőek és feltárhatóak, tudatosíthatóak.
A szcientológia vallásban is vannak lelkészek, és van lelkészképzés. A lelkészségnek különböző fokozatai vannak, amelyek az alacsonyabb fokozat teljesítése után bárki számára elérhetőek. A lelkészeknek nem kell szüzességi fogadalmat tenniük, és a felszentelés nyitva áll bárki előtt. A lelkészeknek ugyanúgy lehetnek családjuk, mint bárki másnak.
A vallás gyakorlatában vannak közönségi szolgálatok, mint a prédikáció, illetve az ezt kiegészítő lelki gyakorlat. Vannak névadó, házasságkötési, temetési és lelkész felszentelő szertartások. (Mivel nem keresztény egyház, ezért nem beszélünk keresztelőről. Az nincs a híveknek megtiltva, hogy megkereszteltessék a gyermeküket.) A temetési szertartás inkább búcsúztató jellegű, mivel hívei hisznek a reinkarnációban.
A szcientológia egyház hívei nem élnek kábítószerekkel; ha korábban éltek ilyen szerekkel, akkor a tapsztalat azt mutatja, hogy felhagynak a fogyasztásukkal. Ez vonatkozik az alkoholra is. Az egyház nagy erőfeszítéseket tesz a drogfogyasztás visszaszorítására társadalmi szinten. Magyarországon évente megrendezik a Drogmentes Maratont, melynek szervezői és jórészt lebonyolítói maguk is az egyház hívei.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az egyház hívei monogám partnerkapcsolatban élnek. Híveitől nem követeli meg a házasságkötést, és nem ellenez egyetlen fogamzásgátlási módszert sem. A szexuális életet magánügynek tartja, a monogámia keretei között. Ellenzi az abortuszt, azt az élet elleni cselekedetnek tartja. (Ha annak egészségügyi okai vannak (orvosilag indokolt), akkor természetesen nem.) Házassági és partnerkapcsolati problémák (pl. hűtlenség) esetén külön van ún. házassági tanácsadás. A hívek számára létezik válás, az egyház elismeri azt és lehetőséget ad arra, hogy egy hívő a lezárt korábbi kapcsolata után új partnerkapcsolatot létesítsen.
[szerkesztés] A szcientológia egyház
Az egyház felépítése hierarchikus. A hierarchia legalján a lakóhely szerinti csoportok vannak, amelyekből missziók alakulhatnak. A missziókból lelkészek képzésére felhatalmazott egyházközösségek, szervezetek válhatnak. A hierarchia magasabb részén az alacsonyabb vallási szolgáltatásokra épülő magasabb szintű szolgáltató egyházközösségek találhatóak. Ezt a hierarchiát nyomon követhetjük a különböző tudatossági szintek elérését biztosító szolgáltatások lépcsőzetes megjelenítését tartalmazó, Hídnak nevezett útvonalon. (Ezt bármely szcientológia szervezetben megnézhetjük és kérhetünk magunknak egy ilyen leírást.)
Az egyháznak megvan a saját szerzetes rendje, melyet Tengeri Szervezetnek, angolul Sea Organization-nek neveznek. Nincsenek külön férfi és női rendek, párkapcsolatban élőket is felvesznek tagjaik sorába. A rendben élők szigorúan monogám kapcsolatban élnek.
[szerkesztés] Független csoportok
Lásd Szabadzóna.
[szerkesztés] Hitvallása
A Szcientológia (~ „Tudománytan” – „az út, ahogyan tudunk” ) egy hit-, tanítás- és szertartásrendszer, melyet eredetileg filozófiaként 1952-ben L. Ron Hubbard alapított és „alkalmazott vallásos filozófiának" nevezett. A Szcientológia Egyház célja az ember számára a szellemi szabadság elérése. Nagy súlyt helyeznek a szellemi tanácsadásra és rehabilitációra, a tagság tanúsága szerint Hubbard tanításai és technológiája felszabadította őket a kábítószerek, alkohol, depresszió, tanulási nehézségek, elmezavarok és más problémák fogságából.
A Szcientológia egyik központi hite az, hogy a személy egy elmével és testtel rendelkező halhatatlan tudatos egység (melyet „thetán”-nak neveznek), mely alapjaiban és lényegében jó. Szerintük az egyénnek olyan életet kell élnie, hogy folyamatos lelki és erkölcsi képzés, tudatosság és javulás által növelje egy jobb világ teremtésének hatékonyságát, hogy boldog legyen és elérje a végső megszabadulás állapotát. Erre a célra sajátos módszereket dolgoztak ki, melyek lehetővé teszik, hogy az egyén elérhesse ezt az állapotot.
A Szcientológia egyik legfontosabb alapelve: „az igaz, ami számodra igaz”. Ez a személyes integritás alapja. Tehát mindent saját adataid alapján neked kell kiértékelned, és ne függj mások véleményétől.
A Szcientológia egy másik alapelve, hogy az élet három egymással kölcsönhatásban álló (lényegileg és alapvetően lelki) alapeleme a vonzódás (affinitás – Affinity), a megegyezésen alapuló valóság (realitás – Reality) és a kommunikáció (Communication). A kommunikációt mint gondolatok és tárgyak cseréjét határozza meg. Ez a három alapelem összessége adja ki a megértést. Hubbard ezt ARK háromszögnek nevezte, és tanítása szerint a hívők ezt alkalmazzák életük jávítására, ugyanis hitük szerint a háromszög egyik pontjának megemelése (javítása) a másik kettő növekedését eredményezi.
Hubbard foglalkozott az elme tudatos- és öntudatlan tevékenységeinek leírásával is. Szerinte az emberi elme két részből áll: az „analitikus elme” a pozitív, értelmes, logikus, a különbségekben gondolkodó egység, míg a „reaktív elme” inger-reakció elvén működik, és nem gondolkodik, abban az értelemben, hogy nem különbözteti meg a benne levő emlékek közötti különbségeket. Hubbard ez utóbbit tartja az egyén problémái gyökerének, és az emberiség embertelensége okozójának, és szerinte ezért vagyunk képtelenek tartós, virágzó és józan társadalmat építeni.
A Szcientológia központi módszere az ún. "auditálás" (a latin „audere” hallani szóból), ami négyszemközti beszélgetés az egyház által képzett auditorral (auditor = "az, aki meghallgat"). E beszélgetések során az auditor segíti az önmegismerési folyamatot, az elme reaktív részének kibontását, azaz azoknak az érzelmi töltéseknek, sajátos sérülési eseteknek, saját erkölcsi vétségeknek és a múlt rossz döntéseinek a feltárását, melyek az egyént olyan életbe zárják, ami nem teljesen az ő irányítása alatt áll.
"Egy elmebaj, bűnözők és háború nélküli civilizáció, ahol a rátermett emberek eredményesek lehetnek, a tisztességes lények jogai megadatnak, és ahol az ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra" – ezek a Szcientológia céljai. (L.Ron Hubbard)
[szerkesztés] Istenképzet
A Szcientológia az Istenben, vagy istenekben való hitet személyes jellegűnek tartja, így nincs elfogadott véleménye, kinyilatkoztatása ebben a témában. A Szcientológusok úgy gondolják, hogy a Legfelsőbb Lény természete minden egyén számára személyesen élhető át, ahogy az egyén tudatossága és lelki érzékenysége növekszik. Hisznek viszont egy általuk Thetának nevezett, általános életenergiában, vagy életerőben, mely a fizikai univerzumon túl is, attól függetlenül létezik. Az élet tehát nem a fizikai univerzumban keletkezett, hanem a fizikai univerzum az élet teremtésének a terméke.
[szerkesztés] Mai kor kérdései
A Szcientológia szerint senki nem képes felszabadítani magát szellemileg, mások felszabadulásának segítése nélkül, ezért sok társadalomjobbító szervezetet alapítottak. Vannak ilyen szervezeteik a kábítószerfüggőség, a bűnözés, az emberi jogok, a vallásszabadság, az oktatás és erkölcsi nevelés javítására.
A Szcientológia nem foglalkozik sem a test egészének, sem egyetlen szervének (így az agynak sem) a gyógyításával és annak kóros állapotainak kezelésével, mivel a test gyógyítása kizárólag orvosi kérdés. A Szcientológia az emberi lélekkel foglalkozik.
[szerkesztés] A szcientológia kritikái
- Alapvetően anyagias, a tagoknak az előrelépéshez drága tanfolyamokon kell részt venniük.
- Az egyház tagjainak meg kell adni (minél részletesebben) saját, hozzátartozóik és ismerőseik személyi adatait, magánéleti szokásaikat, amelyek kezelése adatvédelmileg aggályos, zsarolásra használhatók fel.[1]
- Hubbard magasabb szintű tanításai titkosak, ezek védelmében az egyház pereket indított és nyert. Az ellenzői a tanítások publikálásával próbálták bemutatni, hogy szerintük a tanítások mennyire felszínesek.
- Az egyház tagjai számára számos olyan módszer alkalmazását szorgalmazza, melyek társadalmilag vagy etikailag elfogadhatatlanok, mint amilyen mások teljes kihasználása, a cél érdekében való hazugságok, törvények hézagainak kihasználása.
- Hubbard dianetikai írásai, melyeken a szcientológia alapul, a pszichológusok, pszichiáterek szerint áltudományosak, bár ugyanezt állítják a szcientológusok is a pszichiáterek által használt tudásbázisról és tevékenységről. A pszichiátria szerint az egyház azért is kampányol ellenük, mivel a kezelt betegek labilis állapotából adódóan közülük könnyen szerezhet tagokat.
- Többen próbálják az Egyházat megreformálni [1]
- 1997. február 18-ai parlamenti felszólalás a szcientológia módszerei ellen [2]
- 2007. február 12-én Mikola István parlamenti felszólalásában az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása kapcsán a szcientológia befolyásának növekedéséről beszél.[2]
- Több könyvet adott ki egy szerzőpáros a Szcientológiai Egyház tevékenységével kapcsolatban:
- Dr. Veér András – Dr. Erőss László: Bolondok (űr)hajója – a szcientológia titkai
- Dr. Veér András – Dr. Erőss László: Magyarország a szcientológia (pók)hálójában
- Dr. Veér András – Dr. Erőss László: A szcientológia mocsarában
- Dr. Erőss László: Pszichobiznisz Kontra Szcientológia
Az egyáz véleménye a kritikákról:
Egy kritika az egyház véleményéről:
[szerkesztés] A Szcientológia az Internet ellen
A Szcientológia természetesen nem az „Internet egésze” ellen küzd, maga is számos honlapot tart fenn, ugyanakkor vezetői jelentős erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy leküzdjék az Interneten fellelhető, egyre növekvő mennyiségű ellenük (és egyházuk ellen) irányuló kritikát (visszaélésekről szóló gyanúsításokat és tanításaik „gyengéinek” kiteregetését). Ők azt állítják, hogy ők csak a szerzői jogi védelem alatt álló dokumentumaikat és publikációikat az Interneten szabálytalanul terjesztők ellen, jogos érdekeik védelmében léptek fel. A Nemzetközi Szcientológia Egyház kiadott egy cikket „A szólásszabadság veszélyben a Kibertérben” címmel, a kritikusaik mégis azt állítják, hogy éppen ők küzdenek a szólásszabadság ellen.
1995 januárjában Helena Kobrin, a Szcientológia ügyvédje megpróbálta bezáratni az alt.religion.scientogy Usenet hírcsoportot, a Usenet szervereknek küldött egy olyan üzenetet, amelyben felszólította őket a csoport törlésére. Kobrin és az Egyház ezenkívül pereket is kezdeményezett a hírcsoportra a Szcientológia jogvédett anyagai részleteit felküldők ellen. Ez a tevékenység viszont éppen a várttal ellentétes hatást váltott ki, hiszen csak még több „kívülálló” Internet-felhasználót késztetett arra, hogy megpróbáljanak közelebbről megismerkedni a Szcientológia ügyeivel.
1996 közepétől jó néhány évig a hírcsoportot egy másfajta támadás is érte: valakik több százezernyi levélszemetet (spamet) küldtek fel a hírcsoportra. Bár az Egyház se nem cáfolta, se nem ismerte el, hogy ők állnak e tevékenység mögött, az ügy szálai sokak szerint az Egyház tagjaihoz vezettek.
A Szcientológia válaszul e kritikákra egy olyan közleményt adott ki, melyben azt állították, hogy lépéseik valójában a gyűlöletbeszéd és igaztalan vádak elleni támadások voltak, és ebben a közleményben számtalan olyan esetről tettek említést, amelyben az egyházukat atrocitás érte.
A Szcientológia kezdeményezésére több országban több internet szolgáltatót is akár hetekre működésképtelenné tettek azért, mert azok lehetővé tették ügyfeleiknek az egyházra nézve kedvezőtlen anyagok (jogszerű) publikálását. Az egyház ügyvédei az 1996 óta eltelt 10 évben is folyamatos fenyegető leveleket küldenek azoknak, akik titkos anyagaikat vagy azok kritikáját jogszerűen publikálják, és nagyobb célcsoportok ellen a helyi rendőrséget vagy politikai nyomást alkalmaznak a „leleplező” anyagok eltüntetésére.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] További irodalom
- Mi a Szcientológia? című könyv
- Ember és Szabadság című újság
- L.Ron Hubbard – A vallás megalapítója
- Vasárnapi szertartások
- A társadalom megszabadítása a drogoktól
- Egy mai vallás elmélete és gyakorlata
- A Szcientológia budapesti központja
- Szcientológia Önkéntes Lelkészek
- Referencia könyv a Szcientológiáról
- Drogmentes Magyarországért Maraton a Szcientológia önkéntes lelkészek szervezésében
- Dianetika, a szellemi egészség modern tudománya
- Szcientológia – A gondolkodás alapjai
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Híres egyháztagok
- Anne Archer
- Catherine Bell
- Chick Corea
- Isaac Hayes
- Jenna Elfman
- John Travolta
- Katie Holmes
- Kelly Preston
- Kirstie Alley
- Leisa Goodman
- Lisa Marie Presley
- Nancy Cartwright
- Priscilla Presley
- Tom Cruise
[szerkesztés] Hivatalos lapok
- Mi a Szcientológia?
- Budapesti Szcientológia Egyház
- Religious Technology Center
- Szcientológia missziók
[szerkesztés] Szcientológia támogató lapok
[szerkesztés] Kritika
- Önnek kötelezően áll jogában belépni – Hogyan gyűjt bizalmas személyes információkat a Szcientológia Egyház? (Népszabadság online)
- Nincs elmebaj? Kész elmebaj! (Népszabadság online)
- A Xenu röpirat (The Xenu Leaflet)
- hun.vallas.szcientologia hírcsoport (Szcientológia pro és kontra)
- Magánbeszélgetés Juszt Lászlóval a szcientológiáról (videó)
- Lugosi Győző: Szekták, kultuszok, új vallási mozgalmak...
- Videó a biztonsági személyzetről
- Paródia a hitterjesztésükről
- Iskolai kiselőadás
- Egy interjú
- Say No to Scientology – videó
- Tory Christman tiltakozó videoklippje
- Tory beszéde egy szkeptikus és humanisztikus konferencián (1. rész)
- TV5 adása az egyháznak a pszichiátriák ellen indított támadásáról
- Egy amatör videó az emberiség scientológia-szerinti történetéből
- http://remalom.blog.hu
[szerkesztés] Híres ex-scientológiások
- Tory Christman