Szuburbanizáció
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A szuburbanizáció a módosabb középrétegek kiköltözésének a folyamata, amely egy nagyobb város külső területeire vagy a város környéki agglomerációba irányul, ahol tipikusan kertvárosok jönnek létre. Tágabb értelmezésben: az a folyamat, amikor először a népesség, később az ipari termelés és a szolgáltatások kiáramlanak a szuburbán térbe (a város környékére).
[szerkesztés] A folyamat kiváltó okai
A 20. század elejétől a városi lakosok mobilabbakká váltak: előbb az Amerikai Egyesült Államokban, később Európában és más földrészeken is egyre több gépkocsi állt rendelkezésre illetve került a polgárok tulajdonába. Ennek következtében már nem a városok központjában, hanem attól egyre nagyobb távolságokra költöztek az emberek, mivel a külterületeken vagy az agglomerációban:
- olcsóbbak a telekárak, így nagyobb lakótér szerezhető meg ugyanannyiért,
- a belvárosi zsúfoltság, a zaj és egyéb környezeti ártalmak nincsenek vagy csekélyebb mértékben vannak jelen,
- a gazdagabb középrétegek vagy szabadon szervezik munkaidejüket vagy a személygépkocsi révén csökkentik a munkahelytől távolabbi lakás hátrányát.
[szerkesztés] A folyamat ellentmondásai
A szuburbanizációs folyamat révén csökken a különbség a külvárosok és a város környéki települések illetve a város között. A közszolgáltatások ezekre a területekre is kiterjednek és az érintett terület eredetileg mezőgazdaságból élő lakossága helyébe a szolgáltatásban dolgozók lépnek, néha mint lakosok is.
A folyamat hátránya az épített környezetnek korábban érintetlen vagy kevésbé érintett területekre való benyomulásában áll. A zsúfolt belváros mellett lassanként a városba vezető utakon is lelassul vagy telítődik a forgalom.