Uránércbányászat Magyarországon
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A hazai urántermelést övező titkosítások és titkolózások miatt sokáig nagyon sok téves hír és adat került a köztudatba.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Kezdeti kutatások
Magyarországon 1945 előtt a radioaktív anyagok kutatása csak a forrásvizek rádiumtartalmával kapcsolatban történt. A kutatások 1947-ben kezdődtek meg kezdetleges műszerezettséggel, házilag szerkesztett Geiger-Müller számlálóval. Amikor radioaktivitást észleltek, a sugárzás intenzitását is meg tudták határozni. A méréseket a tapasztalatok alapján kiterjesztettek a hazai gránit előfordulásokból származó üledékes kőzetekre. Ennek keretében a kővágószölösi permi vörös homokkőben 20-36 gramm/tonna hasadóanyag tartalomnak megfelelő sugárzást mutattak ki. Ezen eredmény alapján a hazai szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy lehetséges kitermelésre érdemes uránérc után kutatni.
[szerkesztés] A kutatások intenzív szakasza
A Szovjetunió az 1950-es évektől kezdve intenzív kutatásokba kezdett, nemcsak a saját tagköztársaságaiban, hanem az érdekszférájába tartozó államokban is. 1952-ben a magyar kormány kérésére szovjet szakértő csoport érkezett Magyarországra a kutatásokhoz. Először a meglévő szén és ércbányák területeit vizsgálták meg és egyes szénbányák meddőjében találtak is radioaktivitást de annak mértéke nem volt jelentős. Ezt követően a Velencei-hegység és a Mecsek-hegység átvizsgálására került sor. 1953 májusában a Mecsek-hegység előterében a Jakab-hegy déli lejtőjén tömegesen előforduló permi korú homokkőben jelentős aktivitást tapasztaltak, amelynek alapján részletes radiometrikus mérésekre, geológiai és geodéziai térképezésre került sor, ehhez a kutatócsoportokat erre a területre irányították át a részletes kutatások meggyorsítása érdekében. A kutatások alapján 1955 végére három ipari feltárásra alkalmas területet jelöltek ki (Délszőlős, Bakonya és Tótvár) és elvégezték az első készletszámításokat. Ezután az iparág fejlesztésére a Szovjetunió határozott elvárása alapján került sor. 1956-ban megkezdték a termelés előkészítést Bauxit Vállalat fedőnév alatt. ( A Szovjetunióból még a 70-es években is erre a címre érkeztek gépszállítmányok.)
[szerkesztés] Az ércesedés jellege
A külföldi gyakorlatban az átlagosan 0,3% fémtartalmú ércet tartották bányászatra alkalmasnak. A Mecsek hegységben talált ércvagyon az átlagosnál kedvezőtlenebb volt, 1 tonna érc 1,2 kg uránfémet tartalmazott (vagyis 0,12% a fémtartalom). A mecseki homokkövekben található uránérc jellemzője, hogy több rétegben és szintben, nem összefüggően, hanem lencsés foltokban változatos kifejlődésben fordul elő, kemény, szívós homokövekben. Az ércet tartalmazó kőzet csak műszeres mérésekkel különböztethető meg a meddőtől, ezért nagyon sok külszini és bányabeli kutatófúrást kellett alkalmazni és sok kutatóvágat kihajtására volt szükség, ami a költségeket növelte.
[szerkesztés] A termelés megindítása
Az érctermelést már az 1957-ben megalapított Pécsi Uránércbánya Vállalat néven kezdték meg a Kővágószőlős község határában létesített bányaüzemben, mélyművelés alkalmazásával és 1958-ban elindult a Szovjetunióba az első osztályozott érc szállítmány. A 1964-ben a vállalat nevét Mecseki Ércbánya Vállalat-ra módosították. A bányászat kezdetben a felszíntől számított 120-180 méter mélységekben folyt, de hamarosan már a nagyobb mélységekben fekvő ércesedést is művelésbe kellett vonni. A III.számú bányaüzemben már a felszíntől számított 430 méterig (a tengerszint alatt 120 méterre) folytatták a termelést. Kezdetekben a nyersérc dúsítását még nem tudták elvégezni, csak durva elválasztásra és osztályozásra került sor és gyakorlatilag nyersércet szállítottak ki.
[szerkesztés] Dúsító mű létrehozása
A nyersérc dúsítására szolgáló létesítményeket 1964-ben helyezték üzembe, az előfordulástól délre, Pécs városától nyugati irányban megépített telephelyen, Pellérd közelében. Az ércdúsítás terén sem az osztályozásra sem a lehetséges dúsításra nem rendelkeztek megfelelő tapasztalatokkal. Budapesten és Moszkvában egyidőben folytatták a kutatásokat a fém ércből való kinyerésére. A nyersérc dúsításával a szállítási költségeket jelentősen csökkenteni lehetett. A dúsítás folyamatában 50% fémurán tartalmú terméket álítottak elő, melyet „sárga por”-nak neveztek. Üzemszerűen a kitermelt ércet összetörték és különböző szemnagyságú frakciókba történő osztályozás után radiometrikus dúsítás mellett szódaoldatban való feltárással kémiai dúsítási eljárást is alkalmaztak. A fémszegény érceket és a kis urántartalmú meddőkőzeteket 30 mm szemnagyság alá törték és 10-12 méter magas, alul szigetelt, úgynevezett perkulációs dombokban halmozták fel, ahol szódaoldatos többszöri átmosásukra került sor. Az így nyert feldúsult urántartalmú oldatot ioncserélős szeparációval uránmentesítették, majd a dúsítmányt besűrítették. Ezzel az itt kifejlesztett módszerrel 30 év alatt közel 600 tonna fémuránhoz jutottak, jelentősen javítva ezzel az összesített fémkihozatali értékekét és a gazdasági eredményeket.
[szerkesztés] A termelés növelésének időszaka
A nyersérc dúsításának helyszínen történő megvalósításával szükségessé vált a nyersérc termelés mennyiségének fokozása. Az újabb bányaüzemnél már az 1000 métert meghaladó mélységig kellett a termelést lehetővé tevő függőleges aknákat megépíteni, de vakaknák létesítésével 1200 méter mélységig hatoltak le. Ebben a mélységben a bányászatnak már olyan feladatokat kellett megoldani, amivel korábban nem találkoztak, fokozni kellett a bánya szellőztetését és a levegő hűtésére is sor került, mert a környező kőzet hőmérséklete elérte a +45 °C-ot. A nagy mélység miatti magas kőzethőmérséklet mellett a nagy kőzetnyomás a permi homokkő szilícium tatalmú pora és a levegőbe felszabaduló radon gázok mennyisége jelentették a bányászat veszélyeit, ami sok esetben okozott egészség károsodást (elsősorban szilikózist).
Az 1975-ben megkezdett V.számú bányaüzem aknáit, már 1118, illetve 1250 méter mélységig építették meg, ami a tengerszint alatti 900 méter mélységet jelentette. Az ércvagyon azonban ennél mélyebb szinteken is megtalálható volt, ezért erről a szintről még egy vakaknát létesítettek, amivel elérték az ember által bejárható legnagyobb mélységet Magyarországon, a tengerszintje alatti 1150 méter mélységet. Ebben a mélységben a kőzet hőmérséklete már elérte a +53 °C-ot. Az V.számú bányaüzem teljes ércvagyonának termelésbe való bevonására a bánya időközben elrendelt bezárása miatt már nem került sor, az otthagyott ércvagyon mennyiségét több millió tonnára becsülik.
[szerkesztés] A kitermelt uránfém
A kitermelt fémurán mennyiségére vonatkozón pontos adatok ma sem állnak rendelkezésre. Egyes adatok szerint a 70-es évekig évenként 700 tonna uránfém előállítására került sor, ami a világon termelt fémurán mennyiség 1,4%-a volt. Ezt követően valószínűleg magasabb volt a magyarországi termelés az 1989-ben elrendelt bányabezárásig, amikor már a paksi erőműben a hazai fémurán energetikai célú felhasználására is sor kerülhetett. Egyes szakemberek összességében 21.000 tonna fémurán kitermeléséről számolnak be. A termelés ideje alatt a feltárásban, a termelésben és a dúsításban is mindvégig szovjet „szakértők” tartózkodtak a helyszínen és nagyrészt szovjet eszközöket használtak, amire a 10 évenként megújított államközi egyezmény adott alapot.
[szerkesztés] Az uránbányászat jelentősége
A hazai uránfém termelés mindvégig állami támogatással működött. Ennek csak egyik oka volt az érc gyenge minősége és a rendkívül nehéz bányászati körülmények. A másik ok az elszámolási rendszerben keresendő, amit KGST egyezmények és államközi szerződések szabályoztak. A nagy mélységben, a nagy nyomású s magas hőmérsékletű kőzetkörnyezetben folytatott bányászkodás sok hasznos tapasztalattal gazdagította a szakembereket. Az uránérc bányászata Pécs városára kedvező hatású volt. A működés ideje alatt több mint 5700 lakást építetett a vállalat (külön városrész alakult ki: az Uránváros ) és az üzemek közel 8000 embert foglalkoztattak, de a városban és környékén még több ezer embernek biztosítottak munkaalkalmat a legnagyobb termelés idején.
[szerkesztés] A bányabezárás
A bányabezárás politikai előzménye a Szovjetunió széthullása és ezzel a hidegháborús atomfegyverkezési verseny megszűnése volt, ami a mennyiség iránti igényt csökkentette. A fémurán világpiaci ára is drasztikusan csökkent, a hazai termelés önköltsége többszöröse volt a világpiacon beszerezhető uránfém árának, melyet nagy termelékenységgel működő lényegesebben jobb minőségű ércet termelő külszini fejtésű bányákban elsősorban Kanadában és Ausztráliában termeltek.
A bányabezárás is magas költségekkel jár és az 1989-ben hozott határozat végrehajtása még 2006-ban sem fejeződött be, ugyanis nemcsak a bányákat kellett bezárni. Rekultiválni kellett a bányák környezetét, fel kellett számolni a zagytározókat, perkulációs tereket, meddőhányókat, de sugármentesíteni kell a környező utakat és üzemi területeket is. A bányabezárások, rekultivációjára a sugármentesítési munkák végzésére, az üzemi épületek és területek más célú hasznosításának kialakításra a nagyvállalat felszámolása során több kis társaságot hoztak létre. A rekultiváció főbb céljai: a sugárzási szintek csökkentése, a vizek szennyeződésének csökkentése illetve annak megakadályozása, a porzásgátlás, a tájbaillesztés, az élőhelyek helyreállítása.
[szerkesztés] Külső források
- A magyar bányászat évezredes története. II. OMBKE. Budapest. 1996.
- Dr. Horn János (szerk.) : Nemcsak a szépre emlékezem. Bányászati Kultúráért Alapítvány. 2004.
Based on work by