Viola da Braccio

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A viola da braccio (karviola) nem sokkal 1530 előtt jelent meg (ilyen alt, tenor és basszus hangszerek ábrázolását már egy 1535 / 1536-os festményen is láthatjuk), és nagyrészt megegyezik mai utódaival, a hegedű család tagjaival. A név a „violette da braccio” elnevezésből fakad, melynek megalkotója Lanfrenco. Manapság a hegeedűformájú, konstrukciójú hangszerek gyűjtőneve.

Minden valószínüleg Északnyugat-Itáliában keletkezett.

Különbségek a viola da gambához képest:

• érintők hiánya
• az ujjak a fogolapon nem a szomszédos kromatikus, hanem a diatonikus fokokat szorítják le, ezért a húrok kvintenként hangolhatóak, mint a középkori rebek vagy fidula
• Húrok száma

Három méretben létezett. Eredetileg három húrosak voltak, egyedül a basszus tartalmazott négy húrt. A következőképpen hangolták őket:

• hegedű: g-d'-á'-(é)
• brácsa: C-g-d'-(á')
• cselló: B₁-F-C-g (Gerle 1546-ban már a mai, egy szekunddal feljebb lévő hangolást adja meg.)

Ezen hangszerek eredetileg népi hangszerek voltak, a főurak hangszerei a különböző gambák voltak, lágy hangjukkal, ellentétben a viola da bracciók erős, kissé nyers hangjával.

A viola da bracciók hangszercsaláddá fejlesztése (továbbiakban hegedű család) 16. században egységesen történt. A hangszercsalád a mai hangszereken kívül feltehetőleg tartalmazott tenorbrácsát, (primo violino il per basso, Baß Viol de Braccio különböző források szerint).

Majd a későbbi korokban igen sok variáns jelent meg. Időközben az eredetileg gamba nagybőgő is félig-meddig átkerült ebbe a családba.

Lásd még: Típusok