André Kertész
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
André Kertész (eredeti nevén Kertész Andor) (Budapest, 1894. július 2. – New York, 1985. szeptember 28.) magyar származású fotóművész.
[szerkesztés] Élete
Kertész Andor budapesti kereskedő családban született, gyerekkorának nagyrészét rokonoknál Szigetbecsén töltötte, ami később egész világlátására nagy hatással van. 14 éves korában kapott egy – mai szemmel nézve – nagy és nehézkes fényképezőgépet apjától. A Monarchia hadseregében részt vett az első világháborúban, majd a béke beköszönte után intenzívebben kezdett fotózni. Sok képén szerepelt saját maga, öccse Jenő vagy szerelme Erzsébet. Sokat kísérletezett, játszott a fényekkel, sziluetteket, víz alatt úszó figurát és más, az absztrakt határát súroló témát fotózott, akkor persze még fogalma sem volt, hogy ezt így hívják. Emellett – már a kezdetektől – sokat fotózta a hagyományos vidéki magyar hétköznapokat.
31 éves korában teljesült álma, hivatalnokéletét a párizsi művészvilágra cserélte. Itt élte legboldogabb napjait, a Montmartre művészei között szabadon, kötöttségektől mentesen fotózhatott. Picasso, Mondrian, Chagall, Calder, Brassaï, a filmes Eisenstein és más festők, képzőművészek tartoztak mindennapos baráti köréhez. Rövid ideig együtt élt egy szintén magyar festőnővel, de amikor fiatalkori szerelme, Erzsébet meglátogatta Párizsban, összekötötték életüket.
A nehézkes, nagy kamerát a harmincas évek elején egy kis 35 mm-es Leicára cserélte, ettől kezdve feltűnés nélkül, naplószerűen fotózhatta környezetét, nagyot változott stílusa. Elismert művészként sok fiatal fordult hozzá tanácsért, kritikáért. Henri Cartier-Bresson nyilatkozta róla később: „Mindnyájan adósai vagyunk Kertésznek.”
A nácizmus fenyegetésétől tartva 1936-ban New Yorkba költöztek. Stílusa nemigen illett bele az akkor divatos, amerikai magazinokban megszokott irányvonalba, de a Condé Nast kiadó fantáziát látott benne és egyre gyakrabban bízta meg munkákkal, majd egy hosszú távú szerződéssel évtizedekre az általuk kiadott Home and Garden magazinhoz kötötték. Kertész nem találta a helyét Amerikában, New York idegen volt neki, hiányoztak a barátai, az alkotó közeg, helyette megrendelésre kellett fotóznia. Habár sikerült néhány kiállítást rendeznie, művészként nem ért el jelentős sikereket, lassan kezdte elveszteni a hitet saját tehetségében.
A gödörből 1964-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeumának akkor kinevezett, fotográfiáért felelős igazgatója John Szarkowski húzta ki, aki önálló kiállítást hozott össze neki a MoMA-ban. A kiállítás egycsapásra megváltoztatta a róla kialakult képet, az amerikai művészvilág is befogadta, főként a 60-as évek végén és a 70-es évek elején a művészi dokumentarizmus megújítására törekvő irányzat képviselői, akik nagyra értékelték a 20-as, 30-as években, Párizsban készült képeit. Ezután a világon többfelé is kiállításokat rendezett, felesége üzleti sikerei és saját elismerései miatt végre felhagyhatott a pénzért, megbízásból végzett magazinfotós munkákkal, újra sokat utazott. Többször visszatért Párizsba is, de élete végéig New York maradt az otthona. 1977-ben elhunyt felesége, ettől kezdve még zárkózottabb lett, képei is depresszívebbek lettek. Utolsó éveiben színes Polaroid képeket készített saját lakásában.
1985-ben halt meg, hagyatéka több helyre került, részben Argentínában élő öccséhez, részben a párizsi Mission du Patrimoine Photographique-ba, számos amerikai múzeum és a New York-i André and Elizabeth Kertész Foundation birtokol a művész munkáiból, de végakarata mintegy 200 fotót és sok tárgyat Magyarországra, azon belül Szigetbecsére jutattott, ahol emlékszobát rendeztek be a tiszteletére.
2005 őszén a New York-i International Center of Photography összegyűjtötte a világban található munkáit és egy az egész életét felölelő kiállítással emlékezett André Kertészre. A Ötödik sugárút elején lévő egykori lakásában nagy tisztelője, a szintén fotós Steve McCurry lakik jelenleg.
Based on work by