Béma
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A béma ünnepi emelvény egy épületen belül, általában vallási kontextusban.
A szót legtöbbször zsinagógákkal vagy ortodox templomokkal kapcsolatban használják, de a jóval a nagy egyházszakadás előtti gyökerű szó és tartalom ismert maradt a katolikusok számára is.
A szó görög eredetű és eredetileg az ókori görögök gyűlésein használhatták. A keresztény hagyományba az emelvény használata a zsidó hagyományból került át, talán szír közvetítéssel. Ugyanerre a szóra utal az Újtestamentumban Jézus Krisztus Béma széke, amelyben ülve az utolsó ítélet napján ítélkezik.
A béma (a frigyláda és a jeruzsálemi iránypont mellett) az ókori zsinagógák három fókuszpontjának egyike: rajta állt a zsinagóga közepén, a hívek között elhelyezett, kerítéssel övezett vagy szabadon álló felolvasóállvány. (A neológ zsinagógákban a bejárattal szemben lévő részben.) Központi hely, az igeliturgia helye, ahol megszólal az Isten igéje, maga köré gyűjtve a népet.
A központi béma hagyományát a korai keresztény templomok is követték, példa erre a római Santa Maria in Cosmedin templom (amelynek előcsarnokában az Igazság Szája található). A mai keresztény templomokban a szentély határán található kisebb emelvény az ambó, ami szintén a béma hagyományból nőtt ki.
