Buczy Emil

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Buczy Emil (Kolozsvár, 1782. május 16. – Kolozsvár, 1889. október 28.) magyar költő, piarista-rendi tanár, gyulafehérvári kanonok.

A gimnáziumot szülővárosában a piaristáknál végezte; 1799-ben Kassára ment filozófiát hallgatni; 1801-ben tért vissza Kolozsvárra, hol két évig a törvényt tanulta; de megváltoztatván szándékát, a piarista rendbe lépett és Horányi Elek vezetése alatt a görög nyelvnek és literaturának szentelte tanulmányait. Két évig tanár volt a kolozsvári s besztercei gimnáziumokban. 1805-ben elhagyván a szerzetet, Bécsbe ment a teológiára; misés pappá szentelték és visszatérte után Szebenben az ékesszólást tanította. 1816-ban gyengélkedése miatt megvált a tanári széktől és Kornis Ignác, majd Haller János grófi házaknál nevelő volt 1821. húsvétig. Ezután a gyulafehérvári papnevelőben tanította az erkölcstant és lelkipásztorkodást és tanítványai számára latin pedagógiát irt. 1833-ban Bécsbe ment, hogy a csillagászatban bővebb ismereteket szerezzen. Visszajötte után a gyulafehérvári csillagász-torony őre, majd kanonok lett.

A Magyar Tudományos Akadémia 1832. március 9-én levelező tagjává választotta; a jénai ásványtani társaságnak is tagja volt. Kazinczytól 1805. március 30-án kapta az első levelet, mely válasz volt a hozzá küldött Csokonait dicsőítő ódára. Ekkor kezdett verselgetni; bizalmas levelezésben állott Döbrenteyvel és korának egyéb kiváló férfiaival; ő volt az Erdélyi Múzeum című folyóirat egyik alapítója, támogatója. Itt közölte szerelmes verseit Y jegygyel és egyéb költeményeit és értekezéseket neve alatt (1814–18.); a Felső-Magyarországi Minervában is jelent meg értekezése (1828. A lyrika poesis okai s a lyrikusok).

[szerkesztés] Művei

Dugonicshoz, a tudomány és nemzeti nyelv boldogságának talpkövei. Kolozsvár, 1805.
Nagyméltóságú Maros-Némethi gróf Gyulay Ignácz Horváth Sclavonia és Dalmatia országok bánja tiszteletére. Kolozsvár, 1806. (Költemény.)