Deák Ferenc tér
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Deák Ferenc tér Budapest belvárosának egyik központi tere, egyúttal egyik legfontosabb közlekedési csomópontja is, itt találkozik a három jelenlegi metróvonal, a felszínen pedig a Károly körút, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Király utca, a Deák Ferenc utca és a Harmincad utca. A 47-es és 49-es villamos, és számos buszjárat végállomása található itt.
A tér legnagyobb része az V. kerülethez tartozik, de a Deák Ferenc tér 6. számú ház a VI. kerület része.
[szerkesztés] Elnevezései
A teret a 19. század elején alakították ki, így a terület elnevezése a század legelején még Landstrasse volt. A teret 1819-es térképeken Kohlplatz-ként említik, de nevezték Kohlmarkt-nak, Káposztás piac-nak, Szén piac-nak és Szén tér-nek is.
A közterületek gyakori elnevezési szokásai szerint, a téren korábban állt egyik ház homlokzatát díszítő két török szobor után a Török tér elnevezés is gyakorlatban volt.
A téren álló evangélikus templom után az Evangélikus templom tér elnevezést is használták.
1874-ben nevezték el a „haza bölcse” után Deák Ferenc térnek, és ezt a nevet azóta is viseli.
[szerkesztés] Főbb épületei, látnivalói
- Deák tér 2: A volt Adria biztosító székháza
- Deák tér 4: Evangélikus paplak és gimnázium
- Deák tér 5: Evangélikus templom
- Deák tér 6: Anker-ház
[szerkesztés] Közlekedése
A tér a főváros tömegközlekedése szempontjából nagyon jelentős. Megállója van a téren mind a Földalattinak, mind pedig a 2-es és a 3-as metrónak, így a város földalatti vasúthálózatának legjelentősebb csomópontja. A felszíni tömegközlekedésben is jelentős szerepe van a térnek. Itt van a belvárosi végállomása a Kőbánya felé közlekedő 9-es, a budai Várba közlekedő 16-os, és a budai hegyvidék felé közlekedő 105-ös autóbusznak. Villamos végállomás is van a téren: innen indul a Kelenföldi pályaudvar felé a 49-es, Budafok Városház térre pedig a 47-es villamos. Régebben nem a Deák Ferenc tér volt e két vonal végállomása hanem a Nyugati pályaudvar. A visszaépítés jelenleg napirenden van.
A tér nagy része a belvárosi sétállóövezet része, a teret határoló utakon (elsősorban a Kiskörúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton) azonban jelentős autóforgalom van.