Djimon Hounsou
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Djimon Gaston Hounsou (1964. április 24.) Oscar-jelölt színész, táncos és divatmodell. A benini Cotonou-ban született, ma már amerikai állampolgár.
Hounsou 13 éves korában emigrált Párizsba bátyjával, ahol az utcán élt, mígnem Thierry Mugler divattervező felfedezte és modellt csinált belőle. A modellkedésből színészkedés lett. Első megjelenése a képernyőn Janet Jackson 1990-es „Love Will Never Do” című klipjéhez fűződik. Filmdebütjére a Without You I'm Nothingban került sor, majd feltűnt a Beverly Hills 90210 egy epizódjában, később vendégszerepelt a Vészhelyzetben és az Aliasban is. Első nagyobb, nevesített filmszerepéhez a Csillagkapu című sci-fiben jutott, 1994-ben, ahol Hóruszt alakította.
A számos kritikai elismerés között Golden Globe-jelölést is kapott Steven Spielberg 1997-es, Amistad című filmjében nyújtott alakításáért, ahol Cingué-t formálta meg. Következő jelentős szerepe a Gladiátorban volt Jubaként 2000-ben Russell Crowe oldalán, majd 2004-ben, az Amerikában mellékszerepéért Oscar-díjra jelölték, s ezzel az első fekete-afrikai lett, akit felterjesztettek az aranyszoborra. Abban az évben Charlize Theronnal, aki A rém című filmért érdemelt ki elismerést, két afrikai születésű színész is szerepelt a jelöltek listáján.
2006-ban, Hounsou elnyerje a National Board of Review díját a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában a Véres gyémántban nyújtott alakításáért. Emellett a Broadcast Film Critics Association, a Screen Actors Guild és az Akadémia is besorolta jelöltjei közé, így második Oscar-jelölését gyűjtötte be.
[szerkesztés] Filmjei
- 2007. The Trunk
- 2006. Eragon
- 2006. Véres gyémánt (Blood Diamond)
- 2005. A sziget (The Island)
- 2005. Szép még lehetsz (Beauty Shop)
- 2005. Constantine, a démonvadász (Constantine)
- 2004. Blueberry – A fejvadász (Blueberry)
- 2003. Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője (Lara Croft Tomb Raider: The Cradle of Life)
- 2003. Vad motorosok (Biker Boyz)
- 2002. Amerikában (In America)
- 2002. A gyávaság tollai (The Four Feathers)
- 2002. A tökös, a török, az őr meg a nő (Le Boulet)
- 2000. Gladiátor (Gladiator)
- 1998. Kísértethajó (Deep Rising)
- 1997. Ill Gotten Gains
- 1997. Amistad
- 1997. The Small Hours
- 1994. Csillagkapu (Stargate)
- 1992. Őrjítő vágy (Unlawful Entry)
- 1990. Without You I'm Nothing
[szerkesztés] Díjai
- Black Reel Awards
- 2004. legjobb férfi mellékszereplő (Amerikában)
- Image Awards
- 1998. legjobb férfi főszereplő (Amistad)
- Independent Spirit Awards
- 2004. legjobb férfi mellékszereplő (Amerikában)
- Las Vegas Film Critics Society Awards
- 2006. legjobb férfi mellékszereplő (Véres gyémánt)
- National Board of Review, USA
- 2006. legjobb férfi mellékszereplő (Véres gyémánt)
- San Diego Film Critics Society Awards
- 2003. legjobb férfi mellékszereplő (Amerikában)
- Satellite Awards
- 2004. legjobb férfi mellékszereplő, dráma (Amerikában)
- Washington DC Area Film Critics Association Awards
- 2006. legjobb férfi mellékszereplő (Véres gyémánt)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Djimon Hounsou a PORT.hu-n
- Djimon Hounsou az Internet Movie Database oldalain