Epitheton ornans
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az epitheton ornans görög-latin eredetű kifejezés, jelentése: „állandó jelző”, „díszítő jelző”; elsősorban az eposz műfajában sorozatosan visszatérő, a természeti jelenségek, hősök említésekor használt stíluseszköz. A részben orális tradíció útján hagyományozott antik eposzok egyik jellegzetessége. Az alkotó az epitheton ornans eszközével a bemutatott személy vagy jelenség legfeltűnőbb, a leglényegesebbnek ítélt tulajdonságát emeli ki.
[szerkesztés] Néhány példa az irodalomból
- „Majd, mikor elkészült mindezzel a nagynevü Sánta, fogta, s a bajnok Akhilleusz anyja elé odatette.” (Homérosz: Iliász)
- „Sóhajtozva ekép vártuk be az isteni Hajnalt | és hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből, akkor a hímek mind kiszaladtak a jó legelőre...” (Homérosz: Odüsszeia)
- „kegyes Aeneas” (pius Aeneas) (Vergilius: Aeneis)
- „Angyali légio szép fényes szárnyával / Fekete seregre üte bátorsággal...” (Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem)