Falstaff

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Falstaff Giuseppe Verdi vígoperája 3 felvonásban, 6 képben. Szövegét Shakespeare „Windsori víg nők” és „IV. Henrik” című színművének felhasználásával Arrigo Boito írta. A milánói Scala 1893. február 9-én mutatta be. A magyar Operaház 1927. május 12-én mutatta be a Falstaffot.

[szerkesztés] A mű keletkezése és Falstaff alakja

Giuseppe Verdi közel 80 esztendős, mikor utolsó színpadi művét, Falstaff című vígoperáját komponálja. A maestro sok évi szünet után veszi újra kezébe a tollat azzal az elhatározással, hogy ezúttal csupán a maga örömére, szórakozására dolgozik.

A vígopera gondolata - joggal mondhatjuk – majdnem fél ávszázadon át foglalkoztatta a nagy zeneköltőt. 1840 szeptemberében, mint fiatal muzsikus, már kiállt egy opera buffával a közönség elé. (Un giorno di regno – Pünkösdi királyság.) A bukás érthető volt: Verdi gyermekeit, majd feleségét vesztette el a vígopera komponálása idején és így inkább gyász-zenéhez lett volna ihlete, hangulata, mintsem vidám, kacagtató áriákhoz. Évtizedek múltak és a maestro nem kezdett hozzá újabb vígopera megírásához. A zeneköltő a nagy ember humorával, elnézésével fogadta a nyilatkozatot, csak ennyit mondott: „Az újságíró úr úgy látszik egy olyan operát akar kifütyültetni, amelyet még meg sem írtam!” Majd hozzátette: „Ha találok megfelelő szövegkönyvet, igenis megkomponálom vígoperámat.”

A maestrónak közel fél évszázadot kellett várnia, míg ez a libretto – a Falstaff – megszületett. A szerző: Arrigo Boito a témát shakespear-i ötletből írta.

Falstaff szoknyavadász és borissza, hazudozó és – mai szóhasználattal – nem ismer semmi gátlást: úgy véli, a világ minden szépsége, öröme csak arra való, hogy őt, Falstaff lovagot szolgálja... És ez a pókhasú, háryjánoskodó kurtanemes mégsem teljesen ellenszenves.

Kicsit vele érzünk akkor is, mikor a windsori víg nők úgy megtréfálják, hogy majdnem belehal: ruháskosárba gyömöszölve lódítják bele a Themzébe.

Honnan a részvét e sehonnai iránt? Falstaff egyéniség, aki a maga útját keresi, afféle dagadtra sikerült Don Quijote lovag: ő is álomvilágot épít maga köré. Az álomvilág birtokában szinte tudomást sem akar venni a valóságról... hiszen a valóság őt csak kikopott, kivénült, lezüllött hétszilvafásként ismeri. Azt mondják rá: dagadt, mint valami hordó?

Ez akósza vitéz, e kocsmáról kocsmára ténfergő puffadt bonciás, valamit rejteget a szívében... valami furcsa, torz öntudatot: ő több, különb a hazátlan tekergőknél, akikkel jó- vagy balsorsa összekötötte az életét.

Sir John Falstaff kicsit költő is, aki szerelmeslevélben valóságos szonettet meneszt nem is egy, hanem egyszerre két asszonynak. Mindenekelőtt persze az élet szerelmese.

Sir John Falstaff hősködő – erő és bátorság nélkül, nőcsábász – megnyerő külső nélkül, tékozló főúr – pénz nélkül... És mégis a sót vagy az élesztőt képviseli abban az ízetlen, sótlan világban, mellyé a Ford-féle pénzeszsákok gyúrják az életet.

Nem tréfás túlzás ez?

De biztosan az! Éppen e túlzás világánál látjuk, hogy Verdi milyen fölényesen és illúzió nélkül nézi a kort, mey aggastyán éveit körülveszi. Sir John Falstaff még hősnek is beillik ebben a sanyarú világban...

Nevessünk hát az egész komédián és bízzunk benne, hogy az ifjúság – Fenton és Annuska- majd szebbé, jobbá, igazabbá teszi a világot.

A gazdagon megrajzolt Falstaff-figura mögött – éppen ez adja erejét, valószerűségét – a történelem egy szakasza áll. Falstaff a Shakespeare-korabeli földönfutóvá lett kis nemest képviseli, aki ott őrzi ugyan még tarsolyában a kutyabőrt, a nemességet bizonyító armálist, de ez a rang, birtok, pénz és hatalom nélkül üres látszat csupán: az igazi hatalom azoknak a kezébe csúszik át, akik a kalmárkodó Angliában a nagy haszonnal kecsegtető ipart, kereskedelmet, hajózást, serfőzést, posztógyártást ragadták magukhoz. Mindkét hölgy polgársarjadék és Falstaff fantáziája szerint meghódolnak a nemesi rang, az előkelő származás előtt. Ennek az új Angliának az asszonyai azonban már kevéssé becsülik az „előkelő urat”, aki az imponáló „Sir” címzést is neve elé biggyeszti.

A 80 éves Verdi fiatalos lelkesedéssel látott hozzá a szövegkönyv megzenésítéséhez. Az aggastyán nem átallott újra tanulni, hogy a Falstaff stílusát alaposan készítse elő.

A bemutatón a Falstaff nagy sikert aratott és a siker egyre növekedett, midőn a bemutató együttese staggióneként bejárta vele Olaszországot, később Európa nagy városait.