Gergely Ágnes
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
- Lásd még: Gergely Ágnes énekesnő
Gergely Ágnes (Endrőd, 1933. október 5. – ) magyar költő, prózaíró, esszéista, műfordító.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Életpályája
Gyermekkorát Zalaegerszegen töltötte, iskoláit Budapesten és Szegeden végezte. Bár 1950-ben politikai okokból nem tanulhatott tovább, később mégis felvételt nyert az ELTE Bölcsészettudományi karára, ahol 1957-ben szerzett magyar–angol szakos középiskolai tanári diplomát. 1963-ig tanított. Ezt követően előbb újságíró a Magyar Rádió külföldi adásainak szerkesztőségében, majd az Élet és Irodalom rovatvezetője 1973-ig, később a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1977 és 1988 között pedig a Nagyvilág című világirodalmi folyóirat rovatvezetője. 1988-tól írásaiból él.
[szerkesztés] Irodalmi munkássága
Vers- és prózaírói munkája is az 1960-as években indult az Ajtófélfámon jel vagy illetve a Glogovácz és a holdkórosok kötetekkel. Írói életművének legdúsabb ága a lírai költészet. 2006-ig tizennégy verseskönyve jelent meg, köztük hat gyűjteményes válogatás. Összegyűjtött versei 2006-ban jelentek meg az Útérintő című kötetében. Regényei – az elsőt leszámítva – valójában összetartoznak, egy önéletrajzi fogantatású, de fikciós elemekkel átszőtt, laza tetralógia darabjainak tekinthetők. A négy regény és a költői életmű egységbe rendeződik, a verseskötetek és a regények egymásra vetülve adják ki írói világának hiteles képét. Ezt egészítik ki az író esszéisztikus igényű, egyedi műfajú memoárjai: egy riportnapló, egy esszénapló és egy tárcanapló.
Tevékenységének markáns területe a műfordítás. Első műfordításkötetei 1958–59-ben jelennek meg (James Joyce és Dylan Thomas művei). Többnyire verseket fordít, de emellett drámát, regényt, novellát is. Elsősorban a brit, amerikai és afrikai irodalom közvetítője.
Regényei svédül és németül, válogatott versei angolul, franciául és svédül jelentek meg.
[szerkesztés] Díjai, kitüntetései
- József Attila-díj /1977, 1987/;
- Déry Tibor-díj /1985, 1996/;
- Füst Milán-díj /1994/;
- Salvatore Quasimodo-díj /1995/;
- Kortárs-díj /1995/;
- Getz-díj /1996/.
- Kossuth-díj /2000/
- Soros Alapítvány Irodalmi Díja /2000/
[szerkesztés] Szervezeti tagsága
Tagja a Szépírók Társaságának és a PEN Club magyar tagozatának. 1998-ban tagjainak sorába választotta az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiája, 2000-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia. Többször képviselte a magyar irodalmat nemzetközi írótalálkozókon, konferenciákon, külföldi tanulmányutakon.
[szerkesztés] Művei
- Ajtófélfámon jel vagy (versek; 1963, Budapest, Magvető Kiadó)
- Glogovácz és a holdkórosok (kisregény; Budapest, 1966, Magvető Kiadó)
- Johanna (versek; Budapest, 1968, Magvető Kiadó)
- Azték pillanat (versek; Budapest, 1970, Magvető Kiadó)
- A tolmács (regény; Budapest, 1973, Szépirodalmi Könyvkiadó)
- Válogatott szerelmeim (versek, versfordítások; Budapest, 1973, Magvető Kiadó)
- A chicagói változat (regény; Budapest, 1976, Szépirodalmi Könyvkiadó)
- Kobaltország (versek; Budapest, 1978, Szépirodalmi Könyvkiadó)
- Hajóroncs (versek; Budapest, 1981, Szépirodalmi Könyvkiadó)
- Huszonegy (művészportrék; Budapest, 1982, Magvető Kiadó)
- Stációk (regény; Budapest, 1983, Szépirodalmi Könyvkiadó)
- Fohász lámpaoltás előtt (versek; Békéscsaba, 1985, Békéscsabai Megyei Könyvtár)
- Árnyékváros (versek; Budapest, 1986, Szépirodalmi Könyvkiadó)
- Költészet és veszélytudat Feljegyzések egy afrikai költő portréjához. [Christopher Okigbo] (tanulmányok; Budapest, 1986, Akadémiai Kiadó)
- Riportnapló Északról. Dokumentumkönyv. (Budapest, 1988, Szépirodalmi Könyvkiadó)
- Nyugat magyarja. Esszénapló William Butler Yeats-ről (Budapest, 1991, Balassi Kiadó)
- Királyok földje (versek; Gyula, 1994, Tevan Kiadó)
- Közép-Európa ígéret volt (esszék; Budapest, 1994, Balassi Kiadó)
- Absztrakt tehén (tárcanapló; Budapest, 1995, Ab Ovo Kiadó)
- Necropolis (versek; Budapest, 1997, Balassi Kiadó)
- Requiem for a sunbird. Forty Poems. (Transl.: Bruce Berlind et al.; Budapest, 1997, Maecenas)
- A barbárság éveiből (versek; Budapest, 1998, Magyar Írószövetség–Belvárosi Könyvkiadó)
- Őrizetlenek (regény; Budapest, 2000, Balassi Kiadó)
- A kastély előtt .Versek 1998–2001. (Budapest, 2001, Balassi Kiadó)
- Hajtogatós. Fenákel Judittal (Budapest, 2004, Novella Kiadó)
- Carmen lugubre. Versek, 1963–2003. [Budapest, 2005], Múlt és Jövő.
- Útérintő. Összegyűjtött versek.(Budapest, 2006, Argumentum Kiadó)