Gyorsítótár

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A gyorsítótár vagy cache (ejtsd: „kes”) francia eredetű kifejezés (jelentése: „rejtekhely”, „rejtett”), a számítástechnikában az átmeneti információtároló elemeket jelenti, melyek célja az információ-hozzáférés gyorsítása. A gyorsítás egyszerűen azon alapul, hogy a gyorsítótár gyorsabb tárolóelem, mint a hozzá kapcsolt, gyorsítandó működésű elemek, így ha ezen területek tartalma korábban már bekerült a gyorsítótárba (mert már valaki/valami hivatkozott rá korábban), az ilyen adatokat nem a lassú működésű területről, hanem a gyors cache tárolóból lehet előhívni.

Tartalomjegyzék

1 Típusai
2 Technikai adatok
3 A memória gyorsítótárak csoportosítása a memórialeképzés módja szerint
4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Típusai

[szerkesztés] Memória

A hardveres gyorsítótár technikai megvalósítása sokkal drágább, mint a hagyományos memóriaelemek. Ez a magyarázata annak, hogy miért nem dobjuk ki a lassú memóriákat, és használjuk helyettük rögtön csak a gyorsítótárat. Ha ezt tennénk, az nagyon megemelné a számítógépek árát.

Gyorsítótárazásra leginkább akkor van szükség, ha a számítógép két alkatrészének adatkezelési sebessége számottevően (pl. nagyságrendekkel) eltér, és a lassabb alkatrész így a maga szintjére „húzza le” azt az elemet, ami egyébként villámgyorsan működne. Ez a helyzet pl. a CPU és a központi memória esetében: az utóbbi sokkal lomhább, akár 5×-20× is lassabban működhet, mint a CPU. Ilyen esetekben a két lassú alkatrész közé egy cache egységet iktatnak, így a gyors egység először a gyors cacheból próbálja elérni a szükséges adatot, és csak aztán a lassú egységből.

[szerkesztés] Háttértárolók

Nemcsak hardverszinten, például a CPU és a memória közötti gyorsítótárazásról lehet tehát beszélni (bár ez egy igen tipikus példa): a merevlemez is rendelkezhet gyorsítótárral, ami a lassú elérésű lemezről (például átlagosan 40 ms alatt) leolvasható adatokat egy a diskbe épített cache memóriában tárolja (mely például 0.1 ms alatti elérési sebességgel rendelkezik).

[szerkesztés] Internet

Internettel kapcsolatban a cache általában egy olyan (proxy) szerver, ami az internetes tartalmakat (leggyakoribb esetben weblapokat) tárolja átmenetileg. Ennek két fő oka lehet:

a cache és az azt használó számítógépek között gyors az elérés, míg az internet többi része felé ennél lassabb; ekkor a cache az internetes lapok átlagos elérési idejét gyorsítja;
a cache és egy webszerver (vagy sok helyi webszerver) közös hálózaton van, és az internetes érdeklődők a cache-en keresztül érik el a webszerver(ek) tartalmát: ekkor a cache tehermentesíti a webszervereket, hogy ne kelljen ugyanazt a változatlan oldalt újra és újra kiszolgálni az ügyfelek felé.

[szerkesztés] Egyéb gyorsítótárak

Szoftverek tekintetében még szintén számtalan helyen beszélhetünk gyorsítótárról és gyorsítótár-funkciókról, ahol maga a gyorsítótár szó nem ritkán már egész szoftvert vagy több szoftver együttműködéseként létrejövő rendszert jelent. Szoftverek által használt gyorsítótárak tipikus példái a webböngészők által használt „virtuális” gyorsítótárak: amikor böngészőnkkel néhány weboldalt „visszalapozunk”, akkor azok a böngészőprogram által a merevlemezen fenntartott területről jönnek elő, ott tárolódnak (például a Microsoft Windows XP operációs rendszerek Internet Explorer böngészői esetében ez a

gyökérkönyvtár\Documents and Settings\Felhasználónév\Local Settings\Temporary Internet Files

nevű mappa. Ez azért jó, mert egy távoli webhelyről általában sokkal lassabban lehet egy weblapot letölteni, mint a merevlemezről.

[szerkesztés] Technikai adatok

A gyorsítótárakat jellemző főbb adatok az

elérési idő (t_c), mértékegység: ns (nanoszekundum)
átlagos találati arány (h), mértékegység: % (százalék) azt mutatja meg, hogy ha a központi memória egy területéről adatot hívunk meg, azt az esetek hány százalékában lehet már a gyorsítótárból is meghívni. Természetesen minél nagyobb ez az arány, annál jobban működik a gyorsítótár, hiszen annál többször elegendő az utóbbi gyors működésű egységből az adatot hívni, nem pedig a lassú központi operatív tárból.
az átlagos elérési idő (t_a), mértékegység: ns (nanoszekundum), melyet a

$t_{a} = ht_{c}+\left( 1-h\right) \left( t_{c}+t_{m}\right) = t_{c}-ht_{m}+t_{m}$

képlettel számolunk, ahol t_m a lassabb, gyorsítandó (memória)egység elérési ideje.

a relatív elérési idő (r), mértékegység: ns (nanoszekundum) azt mutatja, hányszorosa a gyorsítandó egység elérési ideje a gyorsítótár elérési idejének: $r=\frac{t_m}{t_c}$
a hatékonysági mutató (g_c), mértékegység: % (százalék) azt mutatja, mennyivel növekszik a gyorsítótárazott egység teljesítménye egy gyorsítás nélküli ugyanolyan egységéhez képest; ezt a mutatót a $\frac{1}{1+r\left( 1-h\right)} = \frac{t_{c}}{t_{a}+t_{m}}$ képlettel számoljuk.

Egy tipikus memória cache jellemzői:

64 Mbájt memóriához általában 64 kbájt cache jár;
a központi memóriánál 20× gyorsabb;
mérete pedig annak 1/1000-e;
az átlagos cache találati arány több mint 90%-os.

[szerkesztés] A memória gyorsítótárak csoportosítása a memórialeképzés módja szerint

A központi memóriát gyorsító hardveres cache memóriákat működésük szerint csoportosíthatjuk aszerint, hogy konkrétan hogyan valósítják meg az adatátvitelt és adattárolást.

A teljesen asszociatív cache (FUC = Fully Associative Cache) esetén a gyorsítandó memóriaegység beolvasott blokkjának tartalma átkerülhet a gyorsítótár bármelyik blokkjának területére;
A közvetlen (direkt) leképzésű cache (DMC = Direct Mapping Cache) esetén a gyorsítandó memóriaegység beolvasott blokkja a cache meghatározott blokkjára kerülhet csak;
A csoport-asszociatív cache (SAC = Set Associative Cache) esetén a gyorsítandó memóriaegység egy-egy blokkja a gyorsítótár egy blokkcsoportjára képeződhet. E típus átmenet az előző két típus között, mivel adott blokk csak egy adott blokkcsoportra képeződhet, de ezen belül a blokkcsoport bármely blokkjára, vagyis olyan ez, mintha teljesen asszociatív cache-memóriák halmazával lenne dolgunk, melyek egymáshoz képest azonban közvetlen leképzéssel működnek.
A szektor leképzésű cache (SMC = Sector Mapping Cache) ritkábban használt megoldás, melynél a beolvasott memóriablokk szintén egy-egy blokkcsoportra képeződik, de az előző esethez képest épp fordítva, a beolvasott blokk tetszőleges blokkcsoportra képeződhet, azon belül azonban csak meghatározott blokkra. Azaz az ilyen gyorsítótár úgy működik, mintha közvetlen leképezésű cache-memóriák halmazával lenne dolgunk, melyek egymáshoz képest azonban asszociatív módon működnek.