Invesztitúraharc
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az invesztitúraharc a középkori Európa legnagyobb világi-egyházi konfliktusa volt. A 11. században konfliktus alakult ki a pápaság és a Német-Római Császárság között az egyházi vezetők beiktaása (az invesztitúra) kérdésében. A császárok az államuk belső szuverenitásával, a pápa az egyház különálló szerveződésének elvével érvelt.
1075-ben VII. Gergely pápa a Dictatus Papae című enciklikájában deklarálta, hogy a római egyház isteni alapítású, így a római pápa hatalma egyetemes, ezáltal kiterjed az egyházi tisztségviselők kinevezésének és elmozdításánakkizárólagos jogára. IV. Henrik császár levélben fejezte ki tiltakozását, és új pápa megválasztását követelte, egyszersmint megvonta császári támogatását.
A következő évben a pápa levelében kiátkozta a császárt, és kijelentette, hogy a császári trón üres. Ezzel előállt az a helyzet, hogy a két méltóság kölcsönösen elmozdította a másikat annak pozíciójából.
A német arisztokrácia üdvözölte a császár elmozdítását, és a kitörő polgárháborúban felkeltek a császár ellen, erődöket építetek, ami korábban törvénytelen volt. Az elégedetlenségüket vallásos köntösbe bújtatták.
Henriknek nem maradt más választása, mint legalább addig visszavonulnia, amíg elég erős hadsereget tud kiállítani. 1077-ben Canossába utazott pápai megbocsátásért (Canossa-járás). A pápa a bűnbocsánat jegyében kénytelen volt megbocsátani, a német arisztokrácia azonban új királyt választott Rudolf von Rheinfeld személyében.
1081-ben Henrik elfogta és megölte Rudolfot, elfoglalta Rómát. A pápát erőszakkal akarta elmozdítani, hogy egy barátságosabbat helyezzen a Szent Péter-i trónra, ám Gergely behívta szövetségeseit, az Itáliában tartózkodó normannokat, akik 1085-re kiszorították a német hadakat. Azonban fosztogatásba kezdtek, ezért a nép pedig felkelt a pápa ellen, akinek menekülnie kellett: délre vonult a normannokkal, és hamarosan meg is halt.
1106-ban IV. Henrik elhunyt, a trónon fia, V. Henrik követte. Az invesztitúraharc még évtizedekig tartott.