Ion Creangă

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ion Creangă

Ion Creangă (Humuleşti, 1837. március 1. – Jászvásár, 1889. december 31.) a román irodalom egyik legnagyobb klasszikusa. A román irodalom panteonjába mint mesemondó és író, de főként Gyermekkorom emlékei (Amintiri din copilărie) című önéletrajzi írása révén lépett be.

[szerkesztés] Élete

Ion Creangă, a román nemzet legnagyobb mesemondója, falusi ember volt, akár Ioan Slavici, a különbség kettejük közt az, hogy Creangă életkörülményei szegényesebbek voltak. Creangă olyan író volt (ahogy a franciák mondják "qui sent le terroir"), aki a maga őszinteségében és egyszerűségében mutatja be a falusi világot, az ottani tájszólásokat beiktatva a szövegbe.

Creangă életét elsősorban a "Gyermekkorom emlékei" című önéletrajzi jellegű művéből ismerhetjük közelebbről. Apja: Ştefan a lui Petrea Ciubotariul, anyja: Smaranda Creangă volt. 1847-ben kezdte az elemi iskolát szülőfalujában, Vasile a Ilioaei tanító kezei alatt. Később Botoşaniban tanult, majd Fălticeniben kadétoskodott. Amikor már majdnem befejezte az iskolát, megszüntették az összen papi neveldét a megyében, így Creangă Socolara került tanulni.

Nehezen vált meg a falusi élettől, mint ahogyan ezt maga is mondja: "Kedves volt nekem apám és anyám, a fiú és lánytesvéreim és a falu fiújai, gyerekkorom bajtársai, a szekerek, a tél, a nehéz napok, korcsolyáztam és szánkóztam, és nyáron főleg ünnepekkor énekelve és kurjongva, bejártam az erdőket és a mezőket, a szántásokat, a virágos mezőket és a dombokat, amikor a hajnal rámmosolygott. Ugyanúgy kedves volt nekem a fonó, a kalákák, a hórák, és a falu összes ünnepélye, amelyeken igen jó kedvvel vettem részt."

1855 és 1859 között a papi nevelde diákja maradt, majd ennek elvégeztével visszatért szülőfalújába. Jászvásáron megházasodott és itt lett pap a "Negyven szent templomában".

A papi hivatás nem igazán tetszett neki, ezért beiratkozott a jászvásári "Vasile Lupu" gimnáziumba. Miután elvégezte az iskolát, tanárként dolgozott Moldva fővárosában .

1871-ben a papi erkölcs és öltözék tiszteleben nem tartásával vádolták (kalapot hordott és állítólag a templom tornyáról puskával lőtte le a varjakat) és kitiltották a papi közösségből. Ennek következményeként elveszítette tanári állását is. A következő években kereskedőként dolgozott, majd egy jászvásári magániskola tanára lett. Később Titu Maiorescu visszadta neki a tanítói jogait.

Összebarátkozott Mihai Eminescuval, ennek következményeként tagja lett "Junimea" mozgalomnak, aminek a vezetője Titu Maiorescu volt. A "Convorbiri literare" című folyóiratban meséket és elbeszéléseket közölt.

1887-ben felhagyott a tanítói pályával és nyugdíjba vonult. 1889 Szilveszter éjszakáján halt meg egy epilepsziás roham következtében.

[szerkesztés] Munkássága

Creangăt a román irodalom legnagyobb mesemondójaként tartják számon. Sok mesét írt népies nyelven, de írt rövid anekdotákat és elbeszéléseket is. Fő műve a Gyermekkorom emlékei, amelyben a szülőfaluját és az ott élő embereket mutatta be. Ez rövidebb, többnyira vicces tartalmú történetekből áll, bemutatván a falu egyedi tárgyait és szokásait is.

[szerkesztés] Meséi

Capra cu trei iezi (1875), (A kecske és a három gidó, magyarra fordította Sütő András, 1954)
Dănilă Prepeleac (1876), (Karó Dani, magyarra fordította Sütő András, 1963)
Fata babei şi fata moşneagului (1877), (Az öregasszony lánya és a vénember lánya)
Făt Frumos, fiul iepei
Harap-Alb (1877), (Fehér Szerecsen, magyarra fordította Sütő András, 1953)
Ivan Turbincă (1878)
Povestea lui Ionică cel prost, (Buta Ionică meséje)
Povestea lui Stan-Pãţitul (1877), (Stan-jólmegjárta meséje)
Povestea porcului (1876), (A disznó meséje, magyarra fordította Sütő András, 1973)
Povestea poveştilor (1877-1878), (A mesék meséje)
Povestea unui om leneş (1878), (Egy lusta ember meséje)
Punguţa cu doi bani (1875), (Kukuriku, nagy bojár!, magyarra fordította Sütő András, 1960); A kiskakas két krajcárja címen is ismert.
Soacra cu trei nurori (1875), (Anyós három mennyel)