István nádor
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Habsburg-Toscanai István Ferenc Viktor főherceg (Erzherzog Stefan Franz Viktor von Österreich-Toscana (* Buda, 1817. szeptember 14. – † Menton, 1867. február 19.), osztrák főherceg, magyar királyi herceg, István nádor néven 1847-től 1848-ig Magyarország nádora.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Származása, ifjúkora
Édesapja József nádor, teljes nevén Habsburg-Toscanai József Antal János (1776–1847) osztrák főherceg, magyar királyi herceg. Édesanyja Hermina anhalti hercegnő (Hermine von Anhalt-Bernburg-Schaumburg-Hoym), József nádor második felesége.
Apja ötvenegy éven keresztül állt a nádori hivatal élén, és mindvégig a birodalmi politika szellemében irányította az ország ügyeit, de ezt nem erőszakkal, hanem okos megegyezések keresésével tette. Mindvégig tisztelettel és megbecsüléssel viseltetett a magyar nemzet iránt, és fiát is ebben a szellemben nevelte. István 1847 januárjától Magyarország királyi helytartója, majd e tisztség megtartása mellett 1847 októberétől Pest vármegye főispánja is volt.
[szerkesztés] Politikai szerepe
Népszerűségének köszönhetően, apja halála (1847. január 13.) után a magyar országgyűlés 1847. november 12-én nádorrá választotta. Így 1848. március 15-én ő nyújtotta át a magyar országgyűlés feliratát a királynak. Mint királyi helytartó, március 17-én ő bízta meg gróf Batthyány Lajost az első felelős magyar kormány megalakításával.
1848. szeptember 15-én az országgyűlés Batthyány Lajos javaslatára felkérte a Jellasics horvát bánnal szembenálló magyar hadsereg vezetésére. Kineveztetésével Batthyány a magyar hadsereg dinasztikus érzelmű tisztjeinek lojalitását kívánta biztosítani.
István nádor szeptember 22-én titokban Bécsbe távozott. Távozását a magyar vezetés szökésnek vélte, de mint utóbb nyilvánosságra került, V. Ferdinánd legfelsőbb kézirattal (Handbillet) azonnali hatállyal Bécsbe rendelte. Az udvar – elsősorban a nagy befolyással bíró Zsófia főhercegnő és Windisch-Grätz tábornagy – őt tette felelőssé Magyarország „nyílt lázadása” miatt. Szeptember 25-én lemondatták nádori hivataláról, és édesanyja birtokára Schaumburgba (Nassau) száműzték.
[szerkesztés] Visszavonulása
Élete további részében közéleti szereplést nem vállalt, emberbaráti tevékenységet folytatott, kórházakat, iskolákat támogatott. Ásványgyűjteményét tudományos körökben is számon tartották. Viszonya Ferenc József császárral 1858-ban rendeződött ugyan, de száműzetésének egész ideje alatt csak császári engedéllyel látogathatott el Ausztriába. Szülőhazájába, Magyarországra haláláig nem térhetett vissza. Súlyos tüdőbetegségben hunyt el, de esetleges öngyilkosságáról, meggyilkoltatásáról is keletkezett legenda. Holttestét visszaszállították Budára és a Budavári Királyi Palota Nádori Kriptájában helyezték el, édesapja közelében. A kriptát a 1970-es években kifosztották, megrongálták, ma helyreállítva látogatható.
[szerkesztés] Utóélete
Az 1970-es években István nádor holttestének exhumálásakor nyilvánosságra került az a hír, hogy István nádor halálát pisztolygolyó okozta. A tüzetesebb vizsgálat azonban bebizonyította, hogy Magyarország utolsó nádora természetes halállal (TBC-ben) halt meg.
[szerkesztés] Felhasznált források
- Révai Nagy Lexikona
- Magyar Életrajzi Lexikon
- Szőts István: Az utolsó levél – István nádor „megöletése”, (História, 1980/7. szám)
Based on work by