Kalifa

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Arab

خليفة

Tudományos átirat

ẖalīfa

Fordítás

helyettes, utód

A kalifa (régebben khalifa írásmóddal is) az iszlám legfelsőbb vallási vezetőjének kijáró cím volt, amely eleinte világi főhatalommal is párosult.

Tartalomjegyzék

1 A méltóság története
2 Kalifák listája
3 Lásd még

[szerkesztés] A méltóság története

Amikor az Arab-félszigeten az iszlám jegyében arab törzsszövetséget létrehozó Mohamed próféta 632-ben fiúutód nélkül meghalt, az uralma alatt levő területek egysége veszélybe került. Mohamed ugyanis azon a jogcímen gyakorolta a legfelső hatalmat, hogy ő Isten küldötte (raszúl Allah [رسول الله]) és prófétája (nabí [نبي]), akin keresztül Isten kinyilvánítja akaratát. Ezek a funkciók értelemszerűen nem voltak örökölhetőek. Az iszlám rendelkezései által rájuk kényszerített, bevételkieséssel fenyegető belbéke miatt elégedetlen beduinok nagy része azonban fellázadt, és arra hivatkozva, hogy a törzsi szövetségeknél így szokás, Mohamed halála után érvénytelennek tekintették hűségesküjüket, ezzel együtt a muszlim hit felvételét.

A próféta legrégebbi és legközelebbi társai, Abú Bakr, Omár, Oszmán és Ali úgy döntött, hogy a helyzetet áthidalva Abú Bakrot kinevezik Mohamed helyettesévé, kalifájává. Mohamed ugyanis utolsó napjaiban őt bízta meg az ima vezetésével. A lázadást (ridda) így is le kellett verni, de Abú Bakr 634-es halálát követően Omár akadály nélkül vehette át a helyét.

[szerkesztés] Kalifák listája

[szerkesztés] A Rásidún kora (patriarchális kalifátus)

Az első négy kalifa, az ún. „helyesen vezetettek” (ar-rásidún [الراشدون]) hatalma elvileg minden igazhitű, de gyakorlatilag a legbefolyásosabbak közmegyegyezésén (idzsma [إجمعة]) alapult. A negyedik kalifa, Ali volt Mohamed legközelebbi rokona: unokatestvére, veje és unokáinak apja. Korán kialakult az a nézet, hogy Mohamed (és Ali) leszármazottainak kell örökölniük a „helyettesi” rangot, mivel az isteni kiválasztottság öröklődik. Ennek a nézetnek a támogatói lettek a később kezdődő polgárháborúban „Ali pártja” (síat Alí), azaz a síiták.

Abú Bakr (632 – 634)
Omár bin al-Hattáb (634 – 643)
Oszmán bin Affán (644-656)
Ali bin Abí Tálib (656 – 661)

[szerkesztés] Omajjádok

Már az Omajja-családhoz tartozó Oszmán alatt nagy fontosságra tettek szert a család tagjai. Ali uralkodása alatt a meggyilkolt Oszmán rokona, Muávija szíriai helytartó hatalmas támogatói kört szervezett magának: elvileg a bosszúállás volt a céljuk, de gyakorlatilag a trónt akarták biztosítani az Omajjádok számára. Ali székhelye Kúfa volt Irakban, az Omajjádok azonban a szíriai Damaszkuszba tették át központjukat.

Szufjánidák
- I. Muávija (661 – 680)
- I. Jazíd (680 – 683)
- II. Muávija (683 – 684)
Marvánidák
- I. Marván (684 – 685)
- Abd al-Malik (685 – 705)
- I. al-Valíd (705 – 715)
- Szulejmán – (715 – 717)
- II. Omár (717 – 720)
- II. Jazíd (720 – 724)
- Hisám – (724 – 743)
- II. al-Valíd (743 – 744)
- III. Jazíd (744)
- Ibráhím (744)
- II. Marván (744 – 750)

750-ben a lázadó Abbászidák lemészároltatták az Omajjádokat. Egyetlen tagja menekült meg a dinasztiának, Abd ar-Rahmán, aki 756-ban önálló kalifaként lépett fel, és az Ibériai-félszigeten létrehozta saját, Córdobai Kalifátusát.

[szerkesztés] Abbászidák

A Szaffáh („vérontó”) nevet kiérdemlő Abú l-Abbász utódai 1517-ig őrizték meg címüket. Az Abbászida korban Bagdad lett a Kalifátus székhelye. Az Abbászidák időszakában vált gyakorlattá a különféle uralkodói nevek használata (pl. Manszúr – [Isten által] győzelemre segített; Hárún ar-Rasíd nevében a Rasíd – Helyesen vezetett).

Az Abbászida korhoz kötődik az Arab Birodalom fénykora és széhullása. A 10. századtól kezdve a tényleges hatalom fokozatosan átcsúszott az egyes hadurak, emírek és szultánok kezébe, míg a kalifa visszavonultan élt bagdadi udvarában. Egyre erősebbé vált a szeldzsuk török katonai elem az irányításban. Közben mások is használták a mind jobban degradálódó címet (többek között a Fátimidák). 1258-ban Hülegü kán mongoljai elfoglalták Bagdadot, és végeztek Musztaszim kalifával. A dinasztia maradékai az gyakorlatilag független egyiptomi Mameluk Szultánságban kerestek menedéket, ahol 1517-ig névlegesen gyakorolták hatalmukat.

[szerkesztés] Az Oszmán Birodalom szultánjai

1517-ben I. Szelim elfoglalta Egyiptomot, az utolsó kalifát pedig Isztambulba vitte, és lemondatta jogairól a saját és utódai javára. Hatalmukat különféle ereklyék és hatalmi jelvények (pl. Mohamed köpenye, a Burda), illetve a szent városok (Mekka, Medina, Jeruzsálem) őrzőiként gyakorolták. Az utolsó szultán, II. Abdul-Medzsid, a 101. kalifa 1924-ben trónjával együtt kalifai címét is elveszítette – azóta a cím betöltetlen.