Keleti Márton
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Keleti Márton (Budapest, 1905. április 26. – Budapest, 1973. június 20.) filmrendező.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Életrajza
Pályája kezdetén szinházi rendezőként dolgozott, elsősorban a zenés műfaj vonzotta. Az 1930-as években kezdett filmezni. Az első önállóan rendezett filmje A torockói menyasszony volt, ezt követte néhány népszerű vígjáték.
A II. világháború alatt nem dolgozott, a háború befejezése után viszont ő forgatta az első magyar filmet, az Aranyórát.
A filmgyártás államosítása számára nagy lehetőségeket nyitott, ettől kezdve felváltva rendezett nagy sikerű vígjátékokat (pl. Mágnás Miska), és komolyabb tárgyú műveket (pl. Beszterce ostroma, Különös házasság). 1965-ben készült a – talán legismertebb – filmje, a A tizedes meg a többiek, mely bekerült a budapesti tizenkettő, az 1945 után készített tizenkét legjobbnak ítélt film közé.
Nagy sikert – közte nemzetközi elismerést – szerzett a Butaságom története c. vígjátéka. Jelentős műve az 1970-ben Liszt Ferenc életéről készült Szerelmi álmok c. filmje.
Az 1960-as évektől a Televizíónak is dolgozott, több politikai tárgyú játékfilmet rendezett.
1950-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmtanszakának vezetője volt.
[szerkesztés] Díjai
- Kossuth-díj (1951, 1953, 1954)
- Érdemes művész (1952)
- Kiváló művész (1965)
[szerkesztés] Filmjei
- Torockói menyasszony (1937)
- Te csak pipálj Ladányi (1938)
- Tanítónő (1945)
- Beszterce ostroma (1948)
- Mágnás Miska (1948)
- Janika (1949)
- Dalolva szép az élet (1950)
- Különös házasság (1951)
- Civil a pályán (1951)
- Erkel (1952)
- Ifjú szívvel (1953)
- Kiskrajcár (1953)
- Fel a fejjel (1954)
- Díszelőadás (1955)
- Csodacsatár (1956)
- Két vallomás (1957)
- Don Juan legutolsó kalandja(1958)
- Fekete szem éjszakája (1958)
- Tegnap (1959)
- Pár lépés a határ (1959)
- Virrad (1960)
- Amíg holnap lesz (1961)
- Nem ér a nevem (1961)
- Puskák és galambok (1961)
- Esős vasárnap (1962)
- Hattyúdal (1963)
- Ha egyszer húsz év múlva (1964)
- A tizedes meg a többiek (1965)
- Butaságom története (1965)
- Változó felhőzet (1966)
- Tanulmány a nőkről (1967)
- Változó felhőzet (1967)
- Elsietett házasság (1968)
- Én, Prenn Ferenc (1-3. rész, tv-film, 1969)
- Történelmi magánügyek (1969)
- Szerelmi álmok (1970)
- A 0416-os szökevény (1-5. rész, tv-film, 1970)
- Harminckét nevem volt (1972).
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Keleti Márton a PORT.hu-n
- Keleti Márton az Internet Movie Database oldalain