Kispál és a Borz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Kispál és a Borz egy magyar alternatív rockzenekar. 2006 nyarán tagjai Dióssy D. Ákos, Kispál András, Lovasi András és Michael Zwecker voltak, ekkora vált meg egymástól zenekar és dobos. Michael helyett Bóra Áron a Kispál és a Borz dobosa 2006 szeptemberétől.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Idézet: „A Kispál és a Borz zenekar 1987-ben alakult, Bräutigam Gábor, Ózdi Rezső, Kispál András és Lovasi András részvételével. 1989-ben (addigra Ózdi kivált) kezdtek el országszerte koncertezni, ekkor publikálták első demójukat "Tökéletes helyettes" címmel, majd a fokozódó nemzetközi nyomásra megjelentették első lemezüket 1991-ben "Naphoz holddal" címmel, azóta be vannak futva mint állat, kilenc sorlemez, hét koncertalbum, filmzenék, néhány maxi az eddigi dokumentálható termés, illetve a lassan 16 év alatt kétszer volt doboscsere: Bräutigam Gábort Tóth (Csülök) Zoltán váltotta, őt pedig 2002 nyarán Michael Zwecker. A zenekar a trió felállást 1996-ban elhagyta: először állandó vendégművészekkel bélelte körül magát (Vittay Ferenc, Dióssy Ákos) majd Ákos zenekari taggá avanzsált (megsajnálták, magányosnak látszott). Vittay helyén ma a Pál utcai fiúk főfiúja Leskovics Gábor (Lecsó) teljesít igen magas művészi színvonalon (de ez a többiekről is elmondható, mert igen nagy művész mind).”Mike 2006. nyarán kilépett a zenekarból. Az új dobos Bóra Áron.
Forrás: www.kispálésaborz.hu
[szerkesztés] Tagjai
- Bräutigam Gábor (alapító tag) (1987–1995) (dob)
- Dióssy D. Ákos (1995–1998: vendég, 1998–: tag) (billentyűs hangszerek, csörgő, vokál)
- Kispál András (alapító tag) (gitárok, zene)
- Lovasi András (alapító tag) (basszusgitár, ének, szöveg, zene)
- Ózdi Rezső (alapító tag) (1987–1988) (basszusgitár)
- Tóth „Csülök” Zoltán (1995–2002) (dobok, ütősök)
- Vittay Ferenc (1995–1998: vendég, 1998–2000: tag) (gitár, vokál)
- Michael Zwecker (2002–2006) (dobok, ütősök)
- Bóra Áron (2006-) (dobok, ütősök)
[szerkesztés] Állandó vendégművészek
- Leskovics Gábor (1995–2006) (gitárok, vokál, ének)
[szerkesztés] Nagylemezek
- Naphoz Holddal (1991)
- Föld kaland ilyesmi... (1992)
- Ágy asztal tévé (1993)
- Sika, kasza, léc (1994)
- Ül (1996)
- Bálnák, ki a partra (1997)
- Happy Borzday (1997) – koncert
- Holdfényexpressz (1998)
- Velőrózsák (2000)
- Bandi a hegyről (2001) – Lovasi András szólóalbuma
- Turisták bárhol (2003)
- Én, szeretlek, téged (2004)
[szerkesztés] Kislemezek
- Fák virágok fény (1995)
- Kicsit (1997)
- Tesis a világ (1998)
- Az nem lehet soha... (2000)
- Nagyon szerelmes lányok (2002)
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Az együttes hivatalos honlapja
- Az együttes hivatalos blogja
- Kiscsillag zenekar – a Kispál és a borz tagjainak hobbi-zenekara