Korinthoszi-csatorna
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Korinthoszi-csatorna a Korintoszi földszoroson keresztül, 6 300 méter hosszan köti össze az Égei-tengert a Jón-tengerrel.
[szerkesztés] Története
A Korinthoszi földszoros megléte az antik görög kultúra kezdetei óta akadályozta a helén hajózást, 400 kilométeres kerülőre kényszerítve az Adriai-tenger felé igyekvő hajósokat. A csatorna megépítését elsőként Periandrosz korinthoszi türannosz határozta el. A terv azonban a kor technikai szinvonalán megvalósíthatatlan volt. A csatorna kiváltására hozta létre Krinthosz állam a Diolokosznak nevezett szállítóutat.
Néró 67-ben 6 000 rabszolgát rendelt a csatorna építésére, de a következő évben bekövetkezett halála után a munkálatok leálltak és a terv feledésbe merült.
A mai csatornát 1881 és 1893 között építtette a görög állam a Türr István és a Panama-csatorna építéséből is részt vállaló Gerster Béla tervei alapján. Az építkezést elkezdő francia társaság a csatorna két végének kimélyítése után csődbe jutott. Antonisz Matszas vezetésével egy görög vállalkozói csoport vette át a munkálatokat, akik végül 10 év alatt fejezték be a építkezést. A csatorna megépítése a kor technikai csúcsteljesítményei közé tartozott.
A csatornát nem zárták le zsilipekkel. A két végponton a közúti forgalom ún merülő-hidakon át zajlik, amelyek a csatornán át közlekedő hajók érkezésekor egyszerűen alábuknak.
[szerkesztés] Jelentősége a hajózásban
A Korinthoszi-csatorna már megépítésekor is csak a kor átlagos méretű hajóinak átbocsájtására volt alkalmas. Bár kis szélessége és sekély vize nem teszi lehetővé, hogy a mai modern hajók áthaladhassanak rajta, ennek ellenére mégis jelentős forgalmat bonyolít. Évente 11 000, főként az idegenforgalomban működő hajó halad át rajta, de a nagy vízmélységet nem igénylő partmenti teherhajó-forgalom jelentős rész is itt halad át.
[szerkesztés] Technikai adatok
Hossz: | 6 300 méter |
---|---|
A víztükör szélessége | 22 méter |
A hajóút szélessége | 21 méter |
Mélység | 8 méter |