A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Linder Béla (?, 1876 – Jugoszlávia, 1962) katonatiszt, a Károlyi-kormány hadügyminisztere, a Berinkey-kormány tárca nélküli minisztere, a Tanácsköztársaság bécsi katonai megbízottja, majd a délszláv csapatok által megszállt Pécs polgármestere. Egyike a magyar történelem leggyászosabb alakjainak.

Tartalomjegyzék 1 Kilenc napos hadügyminisztersége 2 Tárca nélküli miniszter, majd bécsi katonai megbízott 3 Baranyai tevékenysége, majd távozása külföldre 4 Irodalom

[szerkesztés] Kilenc napos hadügyminisztersége

Linder Béla apja „egyike volt az elhunyt Ferenc Ferdinánd trónörökös régebbi bizalmas híveinek, s miután a királyi herceget meggyilkolták, Lindert ...kitették a vezérkarból...”^[1]. Ezért feltételezhető, hogy Linder Béla ezredes mellőzöttségéből kifolyólag kereste a kapcsolatot a változást sürgető elégedetlen elemekkel.^[2] Az őszirózsás forradalom idején személyes kapcsolatainak köszönhetően váratlanul felívelt politikai karrierje: vezérkari ezredesből, pártonkívüliként, 1918. augusztus 31-én hirtelen hadügyminiszter lett. November 2-án a budapesti helyőrség tisztjei a parlament előtt esküt tettek az új ún. népkormányra.

Ekkor hangzottak el a vörös nyakkendőt viselő[4], egyesek szerint ittas Linder híres-hírhedt mondatai: „Ezer évek tradícióit, ezer évek szolgaságát, ezer évek zsarnokságát kellett rombadönteni. Ehhez ötéves háború kellett, ehhez ezer és ezer halál kellett, hogy egy új győzelmes élet támadjon fel belőle. Ez az új győzelmes élet a pacifizmus jegyében születik meg.” és „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”, illetve: „Esküdjenek meg arra, hogy gyermekeiket olyan szellemben fogják nevelni, hogy ezentúl minden háborúnak a lehetősége ki legyen zárva.”^[3].

A kijelentést és az intézkedést sokan sokféleképpen próbálták megmagyarázni.

• Egyes történészek szerint: „A felfegyverzett tömegek által hatalomra juttatott polgári kormányzat legfőbb törekvése az volt, hogy megszabaduljon e hadseregtől. A fegyveresen hazatérő milliónyi katona a forrongó országban fenyegető veszélyt jelentett. Velük szemben a pacifizmus meghirdetését vélték az egyetlen eszköznek, amellyel a felháborodott kedélyek lecsillapíthatók és a wilsonizmus jegyében lebonyolítható a katonák zavartalan leszerelése.”^[4]
  
• Mádai Péter az SZDSZ képviselője a magyar parlamentben 2000. június 19-én így érvelt: „hazajöttek a frontról a katonák, elmentek az Astoria elé, és Linder Béla azt kérte, hogy menjenek haza, mert várja őket a család, várja őket a föld, várja őket a termelés. És ha Linder Béla ezt nem teszi meg, akkor lehet, hogy Magyarországon '18 késő őszén a katonák ugyanolyan fosztogatást csinálnak, mint Oroszországban a hazajövők.”^[5]

A másik oldal egyik cáfolata:

• „Károlyiék fegyveres ellenállásra nem vállalkoztak, sőt tevékenyen részt vettek a hadsereg leszerelésében, folytatva a baloldali antimilitarista bomlasztás munkáját. Pedig a katonák nagy része fegyelmezetten, fegyveresen jött haza, s a kaszárnyákban adta le fegyverét. A győztes államok belefáradtak a háborúba, az új államoknak pedig – jó ideig – nem volt hadseregük. Megdöbbentő, hogy miután az illetékes főtisztek nem akarták kiadni a kormány azonnali fegyverletételre vonatkozó parancsát, Linder Béla hadügyminiszter hosszas telefonvita után rávette Habsburg Károlyt a parancs kiadására. Az uralkodó ezt annak hangsúlyozásával tette meg, hogy a parancsért kizárólag a magyar kormányt terheli a felelősség. Mindez három órával a páduai hivatalos fegyverszüneti megállapodás aláírása előtt történt, melynek értelmében egyetlen idegen katonát sem kellett volna az ország területére engedni.”^[6]
  

A Linder által vezetett magyar hadügyminisztérium 1918. november 6-án a Külügyi Hivatalhoz küldött táviratában – az antanttal folytatott fegyverszüneti tárgyalások feltételeire hivatkozva – a Duna és a Száva vonalán állomásozó német egységeket fegyverletételre és a hadianyag átadására szólította fel, amelyet azok nem teljesítettek.^[7]

[szerkesztés] Tárca nélküli miniszter, majd bécsi katonai megbízott

Dilettantizmusa miatt sokan bírálták, ezért november 9-én a hadügyminiszterségről kénytelen volt lemondani, de tagja maradt a kormánynak, először (december 12-ig) mint a béketárgyalások előkészítésével megbízott tárcanélküli miniszter. E minőségében - miután már november 7-én Belgrádban tárgyalások kezdődtek a Károlyi Mihály vezette magyar delegáció és a keleti antantcsapatok parancsnoka, Franchet d’Esperey tábornok között - a fegyverszüneti megállapodást a Károlyi-kormány nevében Linder Béla írta alá november 13-án, Henrys tábornok, a francia keleti hadsereg parancsnoka, és Zvivojin Misvic vajda, a szerb hadsereg főparancsnoka mellett.

A Tanácsköztársaság idején különböző diplomáciai feladatokat hajtott végre, mint a hadügyminisztérium bécsi katonai megbízottja (1919. május 2. - augusztus 5.).

[szerkesztés] Baranyai tevékenysége, majd távozása külföldre

A Tanácsköztársaság bukása után immár a pécsi szocialista párt tagjaként 1920. szeptember 23-án a megszállt Pécs polgármestere lett, majd a „Pécs-Baranyai Köztársaság”, és az 1921. augusztus 14-én megalakult és 8 napot megért „Baranyai Szerb-Magyar Köztársaság” (vagy Baranya-Bajai Szerb-Magyar Köztársaság) egyik vezetőjeként tevékenykedett. (Az "elnök" Petár Dobrovits festőművész volt.)

Amikor a délszláv csapatok elhagyták Baranyát (1921. augusztus 14.), velük tartott az újonnan megalakult Jugoszláviába. 1926. november 22-én, az Újvidéken megjelenő Dél-Bácska című lap értesülése szerint[5] a belgrádi kormány felszólította Linder Bélát, hogy 24 órán belül hagyja el Jugoszlávia területét. Linder Béla állítólag Franciaországban vagy Amerikában szándékozott letelepedni. Ennek ellenére Linder Jugoszláviában maradt, ahol élete végéig élt. Úgy a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, mint a titoi Jugoszlávia megbecsülte, halálakor a hatóságoktól díszsírhelyet kapott.^[8]

[szerkesztés] Irodalom

1. ^ Windischgrätz Lajos herceg emlékiratai: Mémoires du prince, Párizs, 1923; My Memoires, Boston, 1921
2. ^ [1]
3. ^ Siklós András: Magyarország 1918-1919 - Események, képek, dokumentumok, Kossuth Köyvkiadó/Magyar Helikon, 1978, ISBN 963 09 10977, ISBN 963 207 3258, ISBN 963 13 05546, 123. old.
4. ^ Magyarország a XX. században, I. kötet, II. fejezet, "Ország hadsereg nélkül (1918)" c. rész, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000
5. ^ [2]
6. ^ Török Bálint: Sic fata volunt, vagy Sors bona, nihil aliud? (Herczegh Géza: A szarajevói merénylettől a potsdami konferenciáig c. könyvének recenziója)
7. ^ Németh István: A Mackensen-ügy - Egy hadsereg bolyongása
8. ^ [3]

• Hornyák Árpád: "Nem akarok több katonát látni" : Linder Béla – Egy politikai kalandor portréja, [Rubicon 16. évf. 9. sz.]
• Romsics Ignác: Dalmáciai levelek
• Lászlóffy Aladár "Linder Béla azt üzente" c. verse, A Hét, 1998, 45 sz. 5. old.
• Fórum az Index.hu-n