Károlyi-kormány
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A Károlyi-kormány
Személyi összetétele:
| A Károlyi-kormány (1918. október 31-1919. január 19.) |
|---|
| Miniszterelnök, külügyminiszter:
Károlyi Mihály gróf (1919. január 11-ig) |
| Igazságügyminiszter:
Berinkey Dénes (megbízott miniszterelnök 1919. január 11-18 – ig) |
Belügyminiszter:
|
Hadügyminiszter:
|
| Földművelésügyi miniszter:
Búza Barna |
| Nemzetiségügyi miniszter (tárca nélküli): |
| Vallás- és közoktatásügyi miniszter:
Lovászy Márton (1918. december 22-ig) |
Pénzügyminiszter:
|
| Munkaügyi és népjóléti miniszter:
Kunfi Zsigmond (1918. december 12-ig tárca nélküli) |
| Kereskedelemügyi miniszter:
Garami Ernő |
| Közélelmezési miniszter: |
| Ruszka-krajnai miniszter:
Szabó Oreszt (1918. december 29-től) |
| Forrás: Bölöny József: Magyarország kormányai |
Azért, hogy a katonákat maga mellé állítsa, a Károlyi-kormány a legénység zsoldját napi 4 koronára emelte fel. A tisztek fizetését századosig bezárólag 100%-kal, a törzstisztekét pedig 75%-kal emelték fel.
[szerkesztés] A Berinkey-kormány
| A Berinkey-kormány (1919. január 19-1919. március 21.) |
|---|
| Miniszterelnök, nemzetiségi miniszter (tárca nélküli):
Berinkey Dénes (külügyminiszter, igazságügyminiszter január 24-ig) |
| Belügyminiszter:
Nagy Vince |
Külügyminiszter:
|
| Hadügyminiszter:
Bőhm Vilmos |
| Földművelésügyi miniszter:
Búza Barna |
| Népgazdasági miniszter (tárca nélküli)
Nagyatádi Szabó István (február 8-március 18-ig, tárca nélküli február 8-ig |
Igazságügy-miniszter:
|
| Közoktatásügyi miniszter:
Kunfi Zsigmond (tárca nélküli január 22-ig) |
| Vallásügyi miniszter:
Vass János (tárca nélküli január 22-ig) |
| Pénzügyminiszter:
Szende Pál |
| Munkaügyi és népjóléti miniszter: |
| Kereskedelemügyi miniszter:
Garami Ernő |
| Közélelmezési miniszter:
Baloghy Ernő |
| Ruszka-krajnai miniszter:
Szabó Oreszt |
| Német miniszter:
Junker János (február 3-tól) |
| Forrás: Bölöny József: Magyarország kormányai |
[szerkesztés] Belpolitika
A Károlyi- illetve Berinkey-kormányok által beterjesztett és a Nemzeti Tanács által elfogadott több mint negyven néptörvény és csaknem négyszáz rendelet közül az új választójogi törvény alapján minden bármelyik hazai nyelven írni-olvasni tudó 21 éven felüli férfi és 24 éven felüli nő szavazati jogot kapott. Az új törvény alapján tartandó általános választásokat 1919. áprilisára tűzték ki.
Törvénybe iktatták a sajtó-, az egyesülési és gyülekezési szabadságot. A háború következtében az összeomlás szélére sodródott gazdaság, a tömegessé vált nyomor és infláció körülményei között vezették be a szociális reformokat: a munkanélküli-segélyt, az adóhátralék elengedését, a 14 éven aluli gyermekek foglalkoztatásának betiltását, emelték a béreket, a leszerelt katonáknak jelképes végkielégítést adtak, tervezték a nyolc órás munkanap bevezetését és a társadalombiztosítás kiterjesztését. 1919. február 15-én a nagybirtokosok, a katolikus egyház és a szociáldemokraták különböző javaslatait ütköztető heves viták után fogadták el a kisgazdapárti Nagyatádi Szabó István által előkészített földtörvényt, amely az 500 holdnál nagyobb magán- és a 200 holdnál nagyobb egyházi birtokok kártalanítás ellenében való kisajátítását és egy-egy család eltartására alkalmas kis- és középbirtokokra való felosztását mondta ki. A parcellázást azonban csak Károlyi maga kezdte meg kálkápolnai birtokán 1919. február 23-án.
A demokratikus berendezkedés mellett a Károlyi-rendszer kormányai törekedtek a belső rend megszilárdítására is, de az önkényes földosztások, parasztlázadások, fosztogatások közepette sem hirdettek statáriumot. 1919 februárjában a kormány rendőri erővel lépett fel két, nemrégiben megalakult szélsőséges szervezettel szemben: feloszlatta a diktatórikus jobboldali kormányzatot és a történelmi határok fegyveres védelmét követelő, Gömbös Gyula vezette Magyar Országos Véderő Egyletet (MOVE), a Kommunisták Magyarországi Pártjának harminckét vezetőjét, köztük Kun Bélát pedig az 1919. február 20-i munkanélküli-tüntetés után, amely lövöldözéssel végződött, vizsgálati fogságba záratta.
[szerkesztés] Nemzetiségi és katonapolitika
A Monarchia háborús vereségének és összeomlásának következményeivel Károlyi új, polgári demokratikus kormánya az antantbarátság és a nemzetiségek egyenjogúsításának régóta hirdetett politikája alapján igyekezett szembenézni. A Magyarországtól elszakadni kívánó nemzetiségek azonban a Jászi Oszkár nemzetiségügyi miniszter által felajánlott föderalizációt – a „Keleti Svájc” koncepcióját – visszautasították, a győztes antanthatalmak szövetségeseiként pedig a szerb, a román illetve a cseh-szlovák haderő, a „kisantant” a belgrádi katonai konvenciót felrúgva elfoglalta a Délvidéket, Erdélyt, illetve a Felvidéket.
A közös hadseregben, melynek tisztikara nagyrészt Károlyi-ellenes volt, eredetileg is csak a magyarországi kiegészítésű ezredek negyedében volt 75%-osnál magasabb a magyar katonák aránya, így nem is lett volna alkalmas a határok védelmére más nemzetiségekkel szemben. A hadügyminisztérium november 8-án kiadott leszerelési rendelete ezért egyúttal az új magyar hadsereg felállításáról is szólt. Linder Béla – aki a Károlyi-kormány első hadügyminisztereként még a közös hadsereg leszerelését siettetve hangoztatta elhíresült kijelentését: “Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” –, majd harmadik utóda, Böhm Vilmos, valamint Stromfeld Aurél hadügyi államtitkár meg is kezdték a hadsereg újjászervezését, és elrendelték a toborzásokat is, de ez lassan és akadozva haladt. A magyar egységeknek december végén francia megfigyelők szerint katonai szempontból “semmilyen értékük” nem volt.
Károlyi – pacifista és wilsonista politikája jegyében – attól tartott, hogy a katonai ellenállás rontaná Magyarország esélyeit a háborút lezáró békekonferencián: a konvenció megsértése miatt ismételten tiltakozott, de az antant jóindulatában és az etnikai határok Woodrow Wilson amerikai elnök által meghirdetett elvében bízva, illetve használható és lojális hadsereg hiányában a határok fegyveres védelmére nem adott utasítást. Ezt a politikát Kolozsvár 1918. december 24-i román megszállása után kezdte felülbírálni, s az új hadsereg felállításának koncepciójáról szóló minisztertanácsi vitában februárban már azt mondta: „Ha a jog és az igazság alapján nem tudjuk, fegyverrel a kezünkben készen akarunk állni arra, hogy létfeltételeinket visszaszerezzük.” 1919. március 2-án Szatmáron a székely alakulatoknak pedig kijelentette: „Mi végszükség esetében még fegyverrel is felszabadítjuk ezt az országot. […] Ha olyan békét akarnak velünk aláíratni, amely Magyarország feldarabolását jelenti, akkor […] én ezt a békét nem fogom aláírni.”
Based on work by