M7 (autópálya)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az M7 autópálya délnyugat felé haladva Budapestet köti össze Székesfehérvárral, majd továbbhalad a Balaton déli partján. Folyamatban van a horvát határig tartó szakasz építése. Az M7-es autópálya részét képezi az V. számú helsinki folyosónak, melynek az a célja, hogy az Adriai-tenger kikötői és a kelet-európai országok között létesítsen közúti kapcsolatot. Az M7 autópálya Letenyétől nyugatra a 229 km-es szelvénynél elágazik, az M7-es ág a horvát, az M70 a szlovén határig épül ki.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] Államilag épített szakaszok
1964-ben helyezték forgalomba az M1-M7 közös budapesti szakaszát. Majd 1966-ban a bal pályát megépítették Martonvásárig, 1971-re folytatták a bal pályát a Martonvásár és Zamárdi közötti szakaszon. 1972-75-ben a jobb pálya is elkészült Törökbálint és Balatonaliga között.
[szerkesztés] A rendszerváltás után épített szakaszok
2001-2002-ben a jobb pályát megépítették Balatonaliga és Zamárdi között, és a régebbi 90 km-es szakaszt teljesen felújították.
2004-ben készült el a Becsehely és Letenye közötti 8,7 km-es szakasz.
2005 júniusában adták át a Balatonszárszó és Ordacsehi közötti 20 km-es szakaszt.
2006. március 27-én adták át az Ordacsehi és Balatonkeresztúr közötti 25,7 km-es szakaszt.
Építés alatt:
- A Nagykanizsa és Becsehely közötti 17,3 km-es szakasz átadását 2006. december 31-re tervezték, de bizonytalan ideig csúszik az átadása,
- a Zamárdi és Balatonszárszó közötti 14,2 km-es szakaszt várhatóan 2007. augusztustól lehet majd használni.
Előkészítés alatt:
- a Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti 36,3 km-es szakasz, melynek átadása 2008 májusára várható.
[szerkesztés] Fenntartása
Állami Autópálya Kezelő Rt. feladata az üzemeltetése és fenntartása. Ezt a tevékenységet két helyen levő autópálya-mérnökségek bíztosítják:
- Martonvásári központ a 30-as kilométer szelvényben
- Balatonvilágosi központ a 85-ös kilométer szelvényben
- Fonyódi központ a 150-es kilóméter szelvényben
- Eszteregnyei központ a 219-es kilóméter szelvényben
[szerkesztés] Díjfizetés
Az autópályát szélvédőre ragasztott autópálya-matricával lehet igénybe venni. Ezt már az autópályára történő felhajtás előtt fel kell ragasztani.
[szerkesztés] Autópálya-matrica típusai
- 1 napos (csak D4)
- 4 napos (csak D1)
- heti
- havi
- éves
[szerkesztés] Járműkategóriák
- D1: motorkerékpár, valamint a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb összes tömegű gépjármű és mindezek bármilyen vontatmánnyal is.
- D2: 3,5 tonnát meghaladó, legfeljebb 7,5 tonna megengedett legnagyobb összes tömegű gépjármű, valamint gépjármű és vontatmány együttese (járműszerelvény).
- D3: 7,5 tonnát meghaladó, legfeljebb 12,0 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjármű, valamint gépjármű és vontatmány együttese.
- D4: a 12 tonnánál nehezebb járművek
[szerkesztés] Díjmentes szakaszok
A következő szakaszok ingyenesen használhatók:
- Budapest és Érd csomópontja (5,6-17,7 km) közötti szakasz
- a Székesfehérvárt elkerülő szakaszán, a 7. és 63. számú főutak csomópontja (56,4-63,8 km) közötti szakasz, kivéve D2-D4 díjkategória!
- a Becsehely és Letenye határátkelőhely 222,5-231,2 km) közötti szakasz már nem ingyenes! (a Nagykanizsa és Becsehely közötti szakasz forgalomba helyezéséig).
[szerkesztés] Üzemanyagkútjai
Kilométer | Helye, megnevezése | Budapestről | Budapest felé |
---|---|---|---|
10 | Budaörs, Budaörsi pihenőhely | Agip | Agip |
34 | Váli-völgyi pihenőhely | OMV | OMV |
45 | Velence, Velencei pihenőhely | MOL | MOL |
59 | Székesfehérvár, Fehérvári pihenőhely | Shell | Shell |
83 | Lepsény, Lepsényi pihenőhely | Esso | Esso |
95 | Sóstó, Sóstói pihenőhely | Agip | Agip |
138 | Balatonlelle, Balatonlellei pihenőhely | OMV | OMV |
[szerkesztés] Érdekessége
- Kőröshegyi völgyhíd, mely az ország legnagyobb völgyhídja lett, hossza 1872 méter, magassága 120 méter
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Autópályák Magyarországon | ||
M0 - M1 - M15 - M2 - M3 - M30 - M31 - M35 - M43 - M5 - M6 - M7 - M70 - M9 |
||
Tervezett autópályák: M25 - M4 - M44 - M56 - M8 - M86 |