Marcus Pacuvius
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Marcus Pacuvius (Brundisium, Kr. e. 220 – Tarentum, Kr. e. 129/130), római költő, drámaíró.
Ennius unokaöccse és tanítványa volt. Élete javát Rómában töltötte. Az attikai klasszikusok (Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész) közkeletű mítoszfeldolgozásain kívül kevésbé közismert mondaváltozatokat is választott tragédiái előképéül, amelyek néhány esetben bizonyára nem is egy-egy görög dráma latin átköltései, hanem különböző hellén darabok kompilációi. Kedvenc hőse Oresztész. Mestere volt a fenséges pátoszú tragikus stílusnak, főleg ezért tekintette Cicero a legkiválóbb római tragédiaírónak. 12 művéről tudunk cím szerint, a fennmaradt töredékek mintegy 450 sort tesznek ki. Akárcsak mestere, Ennius, Pacuvius is a görög kultúra terjesztője s vele a felvilágosodottabb gondolkodás híve volt Rómában: például a szkepszis hangján szólt a jóslásban való hitről. A hellén műveltség terjesztését felkaroló Scipio-körhöz állt közel, bizonyára az ifjabb Scipio édesapjának, Luvius Aemilius Paulusnak Makedónia felett aratott pydnai győzelmét (Kr. e. 168 ünnepelte „Paulus" című költeményében. Fiatalabb költőkre (pl. Pompiliusra), különösen pedig legjelentősebb tragédiaíró-utódjára, Acciusra személyesen is hatott, nem csak darabjain keresztül. Szatíráiból nem maradt fenn töredék, sírversének szerzősége vitatott. A költészet mellett foglalkozott festészettel is.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon (ISBN 9639374113)
Based on work by