Nemeai oroszlán
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Nemeai oroszlán egy Nemeában élő gonosz szörnyeteg a görög mitológiában. Héraklész végzett vele. Az oroszlánt Tüphón és Ekhidna gyermekének tartják, de más elbeszélések szerint a holdról hullott alá, Zeusz és Szeléné ivadékaként. Harmadik lehetséges eredeteként a Khiméra szülöttének mondják.
[szerkesztés] Az oroszlán megölése
Héraklész tizenkét feladatának első próbája volt a Nemeai oroszlán legyőzése, s miután ezt végrehajtotta, a lenyúzott bőrét el kellett vinnie Tirünsz királyának, Eurüsztheosznak.
Az oroszlán rettegésben tartotta Nemea környékét, s olyan bőrrel rendelkezett, mely vastagsága miatt áthatolhatatlan minden fegyvernek. Mikor Héraklész először mérkőzött meg vele, összes harci eszköze – íja és nyilai, saját maga által vágott olivafa-buzogánya és bronzkardja csődöt mondott. Végül elhajította mindet és puszta kézzel küldte földre az oroszlánt, karját lenyomta a torkán megfullasztva a fenevadat. Más variációk szerint egyszerűen megfojtotta.
Héraklész órákat töltött az oroszlán megnyúzásával, sikertelenül; fokozatosan töltötte el a düh, mivel úgy tűnt, nem tudja véghezvinni első feladatát. Athéné, egy vén szipirtyó formájában, volt az, aki rávezzette a nagyerejű hőst arra, hogy a legmegfelelőbb eszköz az állat bőrének lenyúzására maga az állat karmai. Ezzel az apró isteni beavatkozással Zeusz fia teljesítette próbáját.
Ezt követően pajzsként hordta magán a sérthetetlen bőrt. Eurüsztheosz annyira megrémült Héraklész hatalmas erejétől, hogy egy föld alá rejtett rézhordóba bújt, valahányszor a városhoz érkezett a próbáit teljesítő hős, s csak futárán, Kopreuszon keresztül kommunikált vele.