Organikus építészet
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Organikus építészet (magyarul szerves építészet) az építészet azon irányzata, amelynek programjában az szerepel, hogy az épület "természetesen" nőjjön ki abból a helyből, ahová tervezték, alkosson azzal harmonikus, "szerves" egységet mind a felhasznált anyagok, mind az épület mérete, alakja és gondolatisága szempontjából. Ezért mondják, hogy az organikus építészet inkább filozófia, aminek megnyilvánulásai annak épületei.
Tágabb értelemben a szerves építészethez tartozónak számíthatjuk a legrégebbi építményeket, illetve a mai primitív társadalmak lakóépületeit is.
A szerves építészeti attitüd vagy felfogás a népi építészetnél vagy az építészet nélküli építészetben kezdődött, és Frank Lloyd Wright használta először saját munkáira ezt a kifejezést. A szerves építészet regionális, a hely "szelleméhez" igazodik, a település és a nemzet hagyományaihoz kötődik. Ugyanakkor az egyetemességhez is kötődik, ugyanaz a gyökere, mint a funkcionalizmusnak. Nem öncélú, nem kötődik hatalomhoz.
A szerves építészet inkább település-léptékű, nem épületcentrikus, hanem embercentrikus. Megközelítése ökológikus: a minimumra törekszik, nem pazarló, így pl. minimális szerkezettel fed le nagy tereket. Hajlított és íves felületeket és éleket mutató lakóépületeikre szívesen használják a választékos hajlék kifejezést.
A szerves építészethez sorolhatjuk az úgynevezett bio- vagy ökoházakat is, szép példányaik Svájcban találhatók, félig vagy nagyobbrészt földbe épültek.
A magyar szerves építészet, mint mozgalom, néhány neves építészhez és előfutáraikhoz kapcsolódik. Azért nevezhetjük mozgalomnak, mert elméleti háttere az organikus gondolkodás és cselekvés, aminek legfőbb jellemzője, hogy a természetetet használja modellként. A másik jellemzője, hogy ezzel együtt önmagából eredezteti azt, amit csinál, nem keres mintákat, sőt a stílusoktól is függetleníti magát.
A magyarországi szerves építészek nagy része Rudolf Steiner antropozófiájából és az ő általa tervezett Goetheanum épületeiből merített leginkább, illetve a magyar népi építészet elemeiből.
A magyarországi szecesszióban sok a határeset, nehéz meghúzni a határvonalat a két stílus között, de talán nem is szükséges. Ugyanez a helyzet Gaudí katedrálisánál, a Sagrada Famílianál.
"Minden építészeti stílus a templomépítés szolgálatában született. Minden ezután eljövendő művészet ugyanígy kell, hogy megszülessen." (A. Gaudí)
Az organikus építészet valójában a múlt, illetve a jövő építészete.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Ismertebb tervezők
- Alvar Aalto
- Douglas J. Cardinal
- Antonio Gaudí
- Friedensreich Hundertwasser
- Eliel Saarinen
- Rudolf Steiner
- Louis Sullivan
- Frank Lloyd Wright
- Basa Péter
- Bodonyi Csaba
- Csete György
- Dévényi Sándor
- Ekler Dezső
- Fernezelyi Gergely
- Gerle János
- Jankovics Tibor
- Kampis Miklós
- Makovecz Imre
- Medgyaszay István
- Nagy Ervin
- Salamin Ferenc
- Sáros László
- Siklósi József
- Simcha Yom-Tov (Grünfeld Ferenc)
- Vadász György
[szerkesztés] Híres magyar tervek, épületek
- 1982 Halásztelki templom (Csete György)
- 1986 Siófoki templom (Makovecz Imre)
- 1987 Paksi templom (Makovecz Imre)
- 1990 Sevilla, Magyar pavilon (Makovecz Imre)
- 1995 Piliscsabai egyetemi épület (Makovecz Imre)
- 1995 Százhalombattai templom (Makovecz Imre)
- 1998 Budapest, Hattyúház (Nagy Ervin)
- 1999 Hannover, Magyar pavilon (Vadász Gy., Basa P., Fernezelyi G.)
- 2001 Csíkszeredai templom (Makovecz Imre)
- é.n. Domblakóház, Szászberek
[szerkesztés] Irodalom
- Magyar organikus építészet (Kaposvár, 1992)
[szerkesztés] Lásd még
- szerves műveltség
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Mindentudás Egyeteme: Organikus építészet
- Kós Károly Egyesülés
- Vándoriskola
- Ekler Dezső honlapja
- Organische Architektur (angol-német-holland)
- Douglas J. Cardinal honlapja (angol)